Brock Trotter Brassóba szerződött

   

A 34 éves kanadai csatárt a KHL-ből, az EBEL-ből és a szlovák Extraligából is jól ismerhetjük.

A Brassó bejelentette Brock Trotter szerződtetését. A kanadai jégkorongozó pályafutásának első szakasza 2012-ig tartott, ez idő alatt főleg az AHL-ben szerepelt, emellett 2 NHL-mérkőzésen jégre léphetett a Montrealban, illetve egy szezon erejéig megfordult a KHL-es Dinamo Rigánál is. Ezt követően súlyos sérülés miatt kénytelen volt kihagyni két teljes idényt, majd 2014/15-öt nem éppen meggyőző mutatókkal a KHL-es Medvescak Zagrebnél és ismét a Dinamo Rigánál töltötte. Karrierje második fázisában ? ami egy 4 meccses AHL-es kitérőt leszámítva Európában telt ? nem játszott 1 évnél többet egy csapatnál sem, viszont vissza tudta nyerni legjobb formáját. Megfordult a svéd másodosztályban, a finn Liigában, az EBEL-es Dornbirnban, a szlovák Zólyomban és a francia Rouenben, ebből a DEC mezében pont/meccs fölött termelt, majd a zólyomiaknál még inkább remekelt, a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt 2019/20-as szezonban 51 mérkőzésen 14 gólt lőtt és 46 gólpasszt osztott ki, ezzel asszisztkirály lett az Extraligában. A Brassóhoz francia bajnokként érkezik, a Rouenban 20 meccsen 5+10 egységig jutott legutóbb.

trotter

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum