QMJHL-es táborba kapott meghívást a női kapus

   

?ve Gascon a Gatineau Olympiques-ben készülhet, és könnyen lehet, hogy előszezonmeccsen is lehetőséget kaphat.

A 18 éves kapust az egyik legnagyobb tehetségként tartják számon a tengerentúlon a lányok között. Tudását szemlélteti, hogy 15 évesen beverekedte magát a quebeci székhelyű Phénix du Coll?ge Esther-Blondin U18-as fiúcsapatába, ahol 19 mérkőzésen állították be a vasak közé. Két idényt maradt az Esther-Blondinnál, de közben szerzett egy világbajnoki ezüstérmet is a kanadai U18-as válogatottal. A 2020/21-es szezont már a montreali Saint-Laurent Patriotesnál kezdte volna, de a koronavírus-járvány mindent felülírt, a bajnokság el sem kezdődött. Gascon nevét azonban nem felejtették el a megfigyelők, így többek között Louis Robitaille sem, aki a kanadai junior topligák egyikében, a QMJHL-ben érdekelt Gatineau GM-je és vezetőedzője. Az ő meghívására érkezett a hatszoros bajnokcsapathoz a fiatal lány, akiről a szakember így nyilatkozott: “Megtiszteltetés számunkra, hogy elfogadta a meghívásunkat. A közelmúltban már többször bizonyította, hogy bárkivel és bármilyen szinten képes versenyezni. Korábbi eredményei és statisztikái lenyűgözőek. Nálunk lehetősége lesz megmutatni minden tehetségét és tudását.” Gascon felkészülést követő sorsa egyelőre kérdéses. Korábban bejelentette, hogy elkötelezte magát a Minnesota Duluth Egyetem női jégkorongcsapatához, de egyelőre lehetetlen megjósolni, hogy az Olympiques-nál folytatott próbajátéknak erre milyen hatása lesz.

A Gatineau-nál augusztus 16-án kezdődött a tábor, ezen a napon orvosi és fizikai teszteken vettek részt a játékosok. Az első edzőmérkőzést 19-én játsza az Olympiques, amelyet további kilenc követ egészen szeptember 25-éig.

Gascon esete nem példátlan, hiszen júniusban a hokitörténelem során először női kapust draftoltak a másik kanadai junior topligába, az OHL-be Taya Currie személyében, míg a többszörös olimpiai és világbajnok Shannon Szabados pályafutása jelentős részében férficsapatokban védett, és megfordult többek között a keménységéről híres SPHL ligában is.

eve-gascon 2

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum