Ukrán–finn vezetőedzőt szerződtettek a Titánok

   

Anatoli Bogdanov a TPS U18-as csapatát hagyja el az Erste ligás fehérvári akadémisták kedvéért.

Anatoli Bogdanov a Fehérvári Titánok új vezetőedzője, a TPS Turku U18-as együttesétől érkező szakember a következő szezonra kötelezte el magát csapatunkhoz – olvasható az Erste Ligában induló együttes hivatalos honlapján. A 36 éves Bogdanov Kijevben született, de kisgyerek kora óta az északi országban él. Itt lett belőle jégkorongozó – korosztályos világbajnokságokon is részt vett, ukrán színekben, felnőttként azonban a Mestisnél magasabbra nem jutott –, majd huszonévesen edzőnek állt. A TPS-nél végigjárta a szamárlétrát, foglalkozott minden szóba jöhető utánpótlás-korosztállyal másod- és vezetőedzőként is. „Egész edzői karrierem során fiatalokkal dolgoztam, így mondhatom, ismerős a korosztály. Szeretném felmérni, milyen szinten állnak a srácok, majd hozzájárulni a fejlődésükhöz néhány dologgal, amit Finnországban tanultam” – nyilatkozta a klubhonlapnak.

bogdanov

fotó: Fehérvári Titánok

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 11., szombat
SZK 17:15 DEBFTC 2-6VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 12., vasárnap
KHL 09:00 AMRDMO 
    • SPORT 2
FEL 18:00 LVCUTE 3-5VÉGE
FEL 19:00 OLLMAC 8-2VÉGE
szeptember 14., kedd
FEL 18:00 NZÁAVS 2-4VÉGE
szeptember 17., péntek
EL 17:30 BRAUTE 1-2 HVÉGE
EL 17:30 GYEDAB 10-4VÉGE
EL 17:30 SCCTIT 6-1VÉGE
EL 18:00 MISETO 5-2VÉGE
EL 19:00 MACDEB 2-2ÉLŐ
ICEHL 19:15 AVSVSV 4-1ÉLŐ
    • DIGI SPORT 2
szeptember 18., szombat
EL 17:30 BRADAB 
EL 17:30 GYETIT 
EL 17:30 SCCUTE 
ICEHL 17:30 AVSVAP 
    • DIGI SPORT 2
szeptember 19., vasárnap
EL 16:30 FTCETO 
EL 17:00 MISMAC 
    • M4 SPORT+
szeptember 20., hétfő
EL 17:30 BRATIT 
EL 17:30 GYEUTE 
EL 17:30 SCCDAB 
Partnerünk
Archívum