Szlovákia?Dánia 2-0

   

Nagy meccset nyert Szlovákia, ezzel már 12 pontja van, de még mindig nem érezheti magát negyeddöntőben.

A tabellaszomszéd csapatok annak tudatában léptek jégre az A jelű csoport rangadóján, hogy amelyikük veszít, az nagyon nehéz helyzetbe kerül a továbbjutási esélyeket illetően, így sziklaszilárd védekezés mellett komoly fizikai hokit tettek a pályára. A szlovákok kreatív potenciálja annyiban érvényesült, hogy több lövésig jutottak, Dahm eszén azonban képtelenek voltak túljárni, a gólhoz Knazko állt a legközelebb, pöckölése a jobb vas külső feléről perdült tovább. Hudaceknek kevesebb dolga volt a túloldalon, de résen kellett lennie neki is. Különösen a második játékrész elején, ezt nagyon megnyomták a dánok, de az első percek után ismét a szlovákok birtokolták inkább a korongot. Igen ám, csakhogy igazi ziccerből ebben a húsz percben talán egyet sem láttunk, 0-0 volt a táblán továbbra is, minden nyitott kérdés lezárása a folytatásra maradt. A harmadik felvonást megint a dánok kezdték élénkebben, hiába, a meccs első góljának a szlovákok örülhettek. Lantosi lőtt középre a sarokból élesen, Hrivik beleért, a kipattanót Cehlarik belőtte, 1-0 a 48. percben. Ráadásul a következő találat is északi szomszédainké lett, ezúttal Lantosi kapott nagy passzt a kapu mögül Hriviktól, közelijét védte Dahm, hiába, a lendületből érkező Janosik felvarrta, 2-0 az 53. percben. A kapuslehozatal nem segített a dánokon, így Szlovákia immár 12 pontos. Biztonságban mégsem érezheti magát, van olyan forgatókönyv, amely szerint legalább 5 csapat zárna minimum 12 egységgel az A csoportban, ráadásul Cehlarikék már csak az életükért küzdő svédekkel és csehekkel meccselnek. Dánia reményei ugyanakkor elszállni látszanak, bár ha egyetlen hátralévő meccsükön elkapnák a cseheket, akkor a szlovákok és az oroszok elvben még kikaparhatnák az ő gesztenyéjüket is.

Az A csoport állása:

1. Szlovákia 12 pont (5)
2. Oroszország 12 (5 mérkőzés)
3. Svájc 9 (5)
4. Dánia 8 (6)
5. Csehország 8 (5)
6. Svédország 6 (5)
7. Nagy-Britannia 4 (6)
8. Fehéroroszország 4 (5)

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2021. május 21., 15:15 Oroszország?Csehország 4-3
2021. május 21., 15:15 Németország?Olaszország 9-4
2021. május 21., 19:15 Fehéroroszország?Szlovákia 2-5
2021. május 21., 19:15 Kanada?Lettország 0-2
2021. május 22., 11:15 Dánia?Svédország 4-3
2021. május 22., 11:15 Norvégia?Németország 1-5
2021. május 22., 15:15 Nagy-Britannia?Oroszország 1-7
2021. május 22., 15:15 Finnország?USA 2-1
2021. május 22., 19:15 Csehország?Svájc 2-5
2021. május 22., 19:15 Lettország?Kazahsztán 2-3 b.
2021. május 23., 11:15 Nagy-Britannia?Szlovákia 1-2
2021. május 23., 11:15 Norvégia?Olaszország 4-1
2021. május 23., 15:15 Svédország?Fehéroroszország 0-1
2021. május 23., 15:15 Kazahsztán?Finnország 2-1 b.
2021. május 23., 19:15 Dánia?Svájc 0-1
2021. május 23., 19:15 Kanada?USA 1-5
2021. május 24., 15:15 Szlovákia?Oroszország 3-1
2021. május 24., 15:15 Lettország?Olaszország 3-0
2021. május 24., 19:15 Csehország?Fehéroroszország 3-2 h.
2021. május 24., 19:15 Németország?Kanada 3-1
2021. május 25., 15:15 Nagy-Britannia?Dánia 2-3 h.
2021. május 25., 15:15 USA?Kazahsztán 3-0
2021. május 25., 19:15 Svájc?Svédország 0-7
2021. május 25., 19:15 Finnország?Norvégia 5-2
2021. május 26., 15:15 Oroszország?Dánia 3-0
2021. május 26., 15:15 Kazahsztán?Németország 3-2
2021. május 26., 19:15 Fehéroroszország?Nagy-Britannia 3-4
2021. május 26., 19:15 Kanada?Norvégia 4-2
2021. május 27., 15:15 Svájc?Szlovákia 8-1
2021. május 27., 15:15 USA?Lettország 4-2
2021. május 27., 19:15 Svédország?Csehország 2-4
2021. május 27., 19:15 Finnország?Olaszország 3-0
2021. május 28., 15:15 Svédország?Nagy-Britannia 4-1
2021. május 28., 15:15 Kazahsztán?Kanada 2-4
2021. május 28., 19:15 Dánia?Fehéroroszország 5-2
2021. május 28., 19:15 Lettország?Norvégia 3-4
2021. május 29., 11:15 Csehország?Nagy-Britannia 6-1
2021. május 29., 11:15 Olaszország?Kazahsztán 3-11
2021. május 29., 15:15 Svájc?Oroszország 1-4
2021. május 29., 15:15 Norvégia?USA 1-2
2021. május 29., 19:15 Szlovákia?Dánia 2-0
2021. május 29., 19:15 Németország?Finnország
2021. május 30., 15:15 Fehéroroszország?Svájc
2021. május 30., 15:15 Olaszország?Kanada Sport 2
2021. május 30., 19:15 Svédország?Szlovákia
2021. május 30., 19:15 Finnország?Lettország
2021. május 31., 15:15 Csehország?Dánia
2021. május 31., 15:15 USA?Németország Sport 2
2021. május 31., 19:15 Oroszország?Svédország Sport 2
2021. május 31., 19:15 Norvégia?Kazahsztán
2021. június 1., 11:15 Svájc?Nagy-Britannia
2021. június 1., 11:15 Kanada?Finnország Sport 1
2021. június 1., 15:15 Szlovákia?Csehország Sport 1
2021. június 1., 15:15 Olaszország?USA
2021. június 1., 19:15 Oroszország?Fehéroroszország Sport 2
2021. június 1., 19:15 Németország?Lettország
2021. június 3., 15:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 3., 15:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 3., 19:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 3., 19:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 5., 13:15 elődöntő Sport Tv
2021. június 5., 17:15 elődöntő Sport Tv
2021. június 6., 14:15 bronzmérkőzés Sport Tv
2021. június 6., 19:15 döntő Sport Tv

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 30., hétfő
EL 17:30 GYEFHA 2-0VÉGE
január 31., kedd
EL 17:30 SCCDAB 8-3VÉGE
AL 20:30 IKOLHL 5-4VÉGE
AL 20:50 FTCSZG 2-4VÉGE
február 1., szerda
EL 17:30 BRADAB 6-5VÉGE
EL 18:40 BJAFTC 5-1VÉGE
AL 19:15 ASPWRM 6-3VÉGE
AL 20:15 DBFETO 4-7VÉGE
február 3., péntek
EL 14:00 FHABJA 0-4VÉGE
EL 17:30 GYEDAB 2-3 BVÉGE
EL 18:30 DEBUTE 4-1VÉGE
EL 18:30 MISFTC 2-4VÉGE
ICEHL 19:15 AVSKAC 3-4VÉGE
február 4., szombat
AL 14:00 SZGWRM 
AL 16:00 ASPDBF 
AL 19:30 SPCFTC 
AL 21:00 IKOETO 
február 5., vasárnap
EL 16:00 FHAFTC 
EL 17:30 DEBMIS 
    • M4 SPORT+
EL 17:40 BJAUTE 
ICEHL 18:00 PUSAVS 
Partnerünk
Archívum