17 csapatos lesz 2021/22-ben az Alpesi Liga
Annak ellenére bővül a mezőny, hogy az Olimpija Ljubljana és a Val Pusteria az ICEHL-be távozik.
Nyilvánosságra hozták a 2021/22-es Alpesi Liga-szezon résztvevőinek listáját. Az előző idényben 16 együttes versenyzett az osztrák?olasz?szlovén bajnokságban, melynek résztvevőit sokként érte, hogy a bajnok Olimpiai Ljubljana és az alapszakasz-harmaddikként záró, majd a negyeddöntőben kieső Val Pusteria ICEHL-jelentkezését elfogadták a magasabban jegyzett ligában. Távozásuk nyomán akadtak más csapatok is, amelyek csalódottságukban új utakat kezdtek keresni ? ilyen volt például a szlovén Jesenice ?, ezek azonban valamennyien ott vannak a következő Alpesi Liga-idény mezőnyében. Amely végül egy csapattal bővült, lévén, hogy hárman újonnan csatlakoznak: a Vienna Silver Capitals egy, a Zeller Eisbären két évadnyi kihagyás után tér vissza a bajnokságba, illetve lesz egy abszolút újonc is, mégpedig a Merano, amely az olasz bajnokságban ? amely lényegében másodvonalnak számít, hiszen a topklubok a közös pontvadászatban szerepelnek ?alapszakaszgyőztesként a második helyen végzett. A menetrendet későbbi időpontban hozzák nyilvánosságra. Még egy érdekesség: nemrégiben jelentették be a klub részéről, hogy a Gherdeina vezetőedzője a Hydro Fehérvár AV19 egykori mestere, Hannu Järvenpää lesz. Az együttes az Alpesi Liga indulása óta legutóbb érte el legjobb eredményét, amikor is a negyeddöntőben búcsúzott a további küzdelmektől.
A teljes mezőny:
Asiago, Cortina, Bregenzerwald, EC-KAC Future Team, Lustenau, Zell am See, Fassa, Gherdeina, Jesenice, Kitzbühel, Merano, RB Hockey Juniors, Ritten/Renon, Steel Wings Linz, Sterzing/Vipiteno, Feldkirch, Vienna Capitals Silver.