Hydro Fehérvár AV19?DVTK Jegesmedvék 5-2

   

A magyar ICEHL-csapat lesz a házigazda DEAC ellenfele a Magyar Kupa döntőjében, a finálé előtt FTC?DVTK bronzmeccset rendeznek.

A Fehérvár szinte teljes kerettel állt fel a második elődöntőre, új emberként Dobmayer Dominiket nevezték a Titánoktól, a kapuban pedig Kornakker Dániel kezdett. A miskolciak ehhez képest az egy szem Walker kivételével az összes légiósukat szélnek eresztették már, így Hadobás az első sorba került, Galajda a második támadótrióba, de ott volt a fiatalok közül Révész, Mattyasovszky és Lövei is.

A fehérváriak nagy erőkkel estek neki extraligás riválisuknak, és ennek egykettőre meglett az eredménye, Kuralt a levegőből paskolt be egy felperdülő korongot a 4. percben, Adorján tehetetlen volt, 1-0. A Volán támadásban maradt, ám további gólokat nem bírt szerezni. Később szelídült a tempó, a Jegesmedvéknek is voltak lehetőségeik, amelyek szimpla és kettős előnyben is kimaradtak. A 17. percben aztán Szirányi lövésre szánta el magát takarásból, a játékszer beakadt a bal felsőbe, a fehérvári kapus semmit sem láthatott, 1-1.

A közbülső játékrészt élénken kezdték a miskolciak, gólt mégis ellenfelük szerzett, a 29. percben Hári lövése lecsúszott, így lett jó, a pakk besurrant valahogy, 2-1. Nem sokkal később érkezett a következő Volán-találat is, Bartalis váltott sebességet, remek centerezését Erdély varrta fel kapásból, 3-1. A periódus érdekessége volt, hogy bár nagy sebességgel és keményen jégkorongoztak a felek, a játékvezetők egyetlen kiállítást sem ítéltek.

Az utolsó menetet komoly helyzetekkel kezdte a Fehérvár, egyiket sem sikerült belőnie, mígnem kettős előnyben bombázott Adorján kapujába Campbell, 4-1 az 50. percben. A piros-fehérek iparkodtak, amennyire iparkodhattak, és szépítettek is az Extraligában idén góltalan Ritó közelije révén az 56. percben. 4-2 után következhetett a kapuslehozatal, amiből Hári talált be, 5-2 lett a vége.

A Tippmix Magyar Kupa Final Four pontos menetrendje:

2021. április 2. 12:30 ? FTC-Telekom?DEAC 1-2 h.
2021. április 2. 16:00 ? Hydro Fehérvár AV19?DVTK Jegesmedvék 5-2
2021. április 3. 14:30 ? FTC-Telekom?DVTK Jegesmedvék (m4sport.hu)
2021. április 3. 18:00 ? DEAC?Hydro Fehérvár AV19 (M4 Sport+)

Hydro Fehérvár-DVTK Jegesmedvék

fotó: DEAC

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum