10 nap alatt 4-szer játszottak Ortenszkyék

 

Míg az EHC Bielben játszó légiósunknak bőven jutott játéklehetőség, addig Falus Ádámékat koronavírus sújtja.

4 mérkőzést is játszott az elmúlt 10 napban a Biel a svájci juniorbajnokság Masterround szakaszában. Ortenszky Tamás együttese előbb Davosban nyert 4-2-re, majd a már csak második Zug pályáján hosszabbításban 3-2-re. A listavezető Lugano otthonában is majdnem győzött a Biel, de a hazai csapat az utolsó percben kapuslehozatal segítségével egyenlített, majd a hosszabbításban a pluszpontot is otthon tartotta. Zárásképp az SCL Young Tigerst intézték el hazai pályán 5-3-ra Ortenszkyék. A magyar játékos mind a négy mérkőzésen játszott, pontot nem szerzett. A GCK Lionst koronavírus sújtja, Falus Ádámék meccseit egyelőre elhalasztották. 6 fordulóval a vége előtt a Biel a harmadik, a GCK Lions a negyedik. A Masterround első két helyezettje az aranyért, a harmadik és a negyedik a bronzérmekért küzdhet.

Lezajlott az észak-amerikai USPHL Premier bajnokság divíziórájátszása. A Pacificban a 4 érdekelt csapat egymeccses párharcot vívott, az elődöntőben az Anaheim Avalanche 4-0-ra kikapott a Las Vegas Thunderbirdstől, Mesterházy Bálint nem szerzett pontot. A New England elődöntőjében a Boston Junior Bruins harmadik mérkőzésen győzte le a Twin City Thundert, majd a döntőben 2-0-ás összesítéssel kiesett a Northern Cyclones ellenében, Szekeres Tamás játszott, pontot nem szerzett. A Mid Atlantic csoport elődöntőjében a Philadelphia HC kettős győzelemmel lépett át az Utica Cometsen, a döntőben viszont az Elmira Enforcers két szoros mérkőzésen legyőzte. Szeghalmi Kevin egy meccsen játszott, pontot nem szerzett. A magyar érdekeltségű csapatok nem jutottak be a bajnokság utolsó, 16 csapatot számláló körébe, így számukra véget ért az idény.

A finn utánpótlás-bajnokságokban a fiatal légiósainkat foglalkoztató csapatok a járvánnyal kapcsolatos intézkedések miatt legközelebb április elején léphetnek jégre.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum