A szezon első serlege a tét a női mezőnyben

 

A Tüskesátorban rendezik a Tippmix EWHL négyes döntőjét. Az egyik szombati elődöntőben a KMH Budapest és a MAC Budapest csap össze.

Bár rengetegszer változott az idény közben a Tippmix EWHL versenyprogramja, végül sikerült rendben lejátszani az alapszakaszt, szemben a Supercuppal, amely félbeszakadt, és azóta sem tudni, hogy mi lesz a sorsa. A Tippmix EWHL-ben mindössze egy meccs volt, ami nem a jégen dőlt el, a duplákkal és a végére besűrített naptárral teljesítették az idényt a csapatok, abban pedig mindenki egyetért, hogy a négy legjobb jutott a négyes döntőbe.

A KMH Budapest címvédőként kezdte a sorozatot, és mind a 16 meccsét megnyerte, az idény elején még szorosan, aztán egyre magabiztosabban és mind nagyobb különbségekkel. Tóth Zsófia sokat fejlődött, így két hasonló képességű kapus áll rendelkezésre az együttesnél, a védelem összeszokott, messze a legkevesebb gólt kapta. A támadósorban Huszák Alexandra és Dabasi Réka nagy formában játszik (30, illetve 16 pont), és a nyáron érkezett légiósok is komoly erősítést jelentenek (Hayley Williams 31 pontos, az idény közben megszerzett Lara Escudero 5 gólt szerzett). Mika Väärälä, a KMH vezetőedzője elmondta: “Úgy készülünk, ahogy minden más hétvégére, négy jeges és négy száraz edzéssel. Az a cél, hogy jól mozogjanak a lábak, gyorsan járassuk a korongot, gyorsan gondolkodjunk. A Final Fourban szereplő valamennyi csapat nagyon jó, nem tudok favoritot megnevezni, igazából nem számít, hogy a MAC-cal vagy más csapattal játszunk az elődöntőben. Az dönthet, hogy ki tudja kihozni magából a legtöbbet, ki mutatja majd a legjobb arcát.? A vezetőedző elárulta azt is, hogy a katowicei túrát kihagyó Huszák Alexandra visszatér.

A MAC Budapestnél mindenki egészségesen és motiváltan várja a négyes döntőt. Az együttes sűrű időszakon van túl, az előző hét végén három nap alatt három meccset játszott le, kettőt Ausztriában, egyet a Kisstadionban, így biztosította részvételét az eseményen. Ezek után két nap pihenőt adott a stáb a keretnek, és szerdától kezdődött a közvetlen felkészülés a Final Fourra. ”Ráerősítünk azokra a játékelemekre, amelyek a szezon közben nem úgy mentek, ahogy kellett volna, főleg a támadásból védekezésbe való visszarendeződésen dolgozunk, és átvesszük a speciális játékhelyzeteket. A szombati meccsre fókuszálunk, de próbálunk nem arra gondolni, hogy ki az ellenfél, hanem arra, hogy jó meccset játsszunk, mindenki a legjobbját nyújtsa egyénileg és csapatszinten. Eddig kicsit mumusnak számított a KMH, de az ellenfél is tart tőlünk. Ismerjük egymást, tudjuk, hogy ki milyen játékerővel bír, mire számíthatunk, de ez persze fordítva is igaz” ? fejtette ki Kis András, a MAC vezetőedzője.

A MAC két hosszabbításos vereség miatt nem tudott előrébb végezni, a Salzburg és az Ajszulu Almati is vett el pontokat, amelyek a végelszámolásnál fontosak lehettek volna, hiszen a Vienna Sabrest és a Bratislavát egyszer-egyszer sikerült legyőzni. A gárda legeredményesebbje Gasparics Fanni, aki 29 pontot szerzett az alapszakaszban, de Gowie Alexandra és Taylor Baker is jó idényt fut. Nagy erősítést jelentett Odnoga Lotti, aki az amerikai egyetemi liga halasztása miatt tudott csatlakozni. A fiatalok közül egyre stabilabb Pázmándi Zsófia teljesítménye, a kapuban pedig Németh Anikó rengetegszer bizonyította klasszisát.

A két magyar élcsapat a szezonban háromszor játszott már egymás ellen. Az EWHL-ben kétszer a KMH örülhetett (3-1 és 4-1), a bajnokságban viszont 4-3-ra a MAC győzött. A négyes döntő után még hátravan egy meccsük az OB I-es alapszakaszból, majd következik a hazai bajnoki döntő sorozata, vagyis a következő hetekben jó párszor összemérhetik erejüket.

A másik ágon az EWHL-be két év kihagyás után visszatérő ? korábbi kétszeres győztes ? SKP Bratislava, valamint a sorozat rekordbajnoka, a hatszoros aranyérmes Vienna Sabres találkozik. A szlovák csapat főleg fiatalokra építve játszott lendületes hokit, és bár viszonylag sok gólt kapott (39), a KMH után a második legtöbbet is lőtte, 63-at. A bécsieknél van magyar érintettség, hiszen Jókai Szilágyi Kinga, a válogatott csatára a Sabrest erősíti, sőt 18 ponttal a csapat legjobbjának bizonyult eddig. A két gárdának frissek lehetnek az emlékei egymásról, mivel február elején találkoztak, a pozsonyiak az első meccsen 4-3-ra győztek, aztán a Vienna visszavágott 2-0-val.

Végül egy fontos információ: a mérkőzéseket a Sportstream közvetítéseinek hála élőben követhetik a szurkolók.

A program:

Szombat, elődöntők:
14:00: KMH Budapest?MAC Budapest
17:00: Vienna Sabres?SKP Bratislava

Vasárnap, helyosztók:
10:30: Bronzmérkőzés
13:30: Döntő

kmhmac-noi-ewhl

fotó: Szűcs Attila/MJSZ

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum