Kovács Bronson a MAC HKB-ban folytatja
A Dunaújvárosi Acélbikáktól elengedett hátvéd újra a Tüskecsarnokban jégkorongozhat.
Mint azt már megírtuk, Kovács Bronson és Hugo Turcotte elhagyta a DAB-ot. Kettejük közül a hátvédet már bejelentette az új csapata: a 30 éves hátvéd a MAC HKB jégkorongozója lesz. Kovács 2015-ben érkezett Debrecenbe, majd a következő két évet a MAC-nál töltötte, ahol első nekifutásra a playoffban csapata egyik legjobbja volt 9+3-mal, ám a döntőt akkor elveszítette az együttes. A következő idényben aztán Erste Liga-győzelmet ünnepelhetett. Az Extraligához csatlakozó klub már nem kínált neki szerződést, így előbb a DEAC, majd a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozója lett. Az idén maradt a DAB-ban, sőt csapatkapitány volt a ligautolsónál, ahol 30 mérkőzésen 5 gólt és 13 gólpasszt jegyzett, plusz/mínusz mutatója azonban ?20-as volt.
fotó: Mudra László/MAC HKB Újbuda
További cikkek
- Négy fiatallal biztosan számolnak ősztől Dunaújvárosban
- Kiss Patrik újpesti marad
- Travis Ewanyk elhagyja az UTE-t
- Tóth Gergely visszatér a szülővárosába
- Pozsgai Tamás a tizedik budapesti szezonjára készülhet
- Tóth Gergő a hetedik ferencvárosi szezonjába vág bele
- Szeles Martin továbbra is a DEAC-ban
- Szilassy ősztől nem vezetőedző lesz, hanem az ICEHL-re készíti fel a GYHK-t
- Praták lesz Vosvrda váltótársa