Első erdélyi pontjaiért küzdhet a MAC HKB

   

A Sofron Istvánt nélkülöző exlistavezető két nulla pontos vereséget szenvedett egymás után, amire a szezon korábbi szakaszában nem volt példa.

Sorozatban aratott 5 sikerrel a tarsolyában indult idei első határon túli túrájára az újbudai együttes, utolsó két találkozóját ráadásul 6-0-ra és 7-1-re nyerte meg. Azt nyilván előre lehetett tudni, hogy – nem megbántva senkit sem – a Brassó és a Csíkszereda komolyabb játékerőt képvisel, mint a DAB vagy a Titánok. A MAC HKB ezzel együtt a Corona otthonában csak az utolsó harmadban volt kénytelen kapitulálni, a magára találó Sportklub ellenben már az első játékrészben világossá tette, hogy ki az úr a háznál, és erre Kreisz Brúnó csodagólja sem jelentett igazi gyógyírt. Kangyal Balázs vezetőedző a meccs után jelezte is, hogy szerinte “a Csíkszereda kerete messze a legerősebb a ligában”. Hogy igaza volt-e, vagy sem, a következő hetekben-hónapokban kiderül, az viszont biztos, hogy lassacskán a Gyergyói HK is kezd magára találni. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy a székelyek – bár közben kikaptak a Brassótól – előbb az UTE-t, majd a DEAC-ot is elverték. Szilassy Zoltán együttesével kapcsolatban továbbra is az a kérdés, hogy mikor kapják el a fonalat úgy istenigazából a legjobb támadóik. Ennek előbb-utóbb meg kell történnie, pusztán a számtan törvényei miatt is. Persze a MAC HKB-nak sem este jól, ha pont nélkül kellene hazatérnie Erdélyből ezért egészen biztos, hogy a szűk tucatnyi magyar válogatott és az ugyanennyi fiatal – vannak átfedések ugyebár –újbudai hokista mindent megtesz majd a sikerért. A két gárda első meccsét október elején 7-0-s kiütéssel nyerte a kangyali társaság, ez mindkét fél számára extra motivációt jelenthet.

macgye_TSH8724

TSH Photo

Gyergyói HK–MAC HKB Újbuda 1-2

   

Az Erste Ligát újra vezető együttes brassói és csíkszeredai veresége után büntetőkkel nyert Gyergyószentmiklóson.

A Gyergyói HK-nál Basaraba és Pance nem lépett jégre a DEAC elleni csapathoz képest, helyettük St. Amant és Lázár ölthetett szerelést. A MAC HKB keretébe Csollák tért vissza, a kétmeccses eltiltását letöltő Sofron nem játszott. A meccs elején a GYHK alakított ki több helyzetet, a vezetést mégis az újbudaiak szerezték meg Macaulay révén 4 a 4 elleni játék során. A nyitó harmad második felében a két emberhátrányt is kivédekeztek a hazaiak. A középső játékrészben a hazaiak próbáltak egyenlíteni. A 27. percben eljött az első gyergyói előny, de olyannyira rosszul sült el, hogy a végén emberhátrányba kerültek. A kiegészülés után is nyomott a GYHK, de nem tudott betalálni Bálizsnak, pedig újabb emberelőnyt is kaptak. A záró húsz perc áthúzódó GYHK-fórral indult, a hazaiak 5 az 5 ellen is tűz alá vették Bálizs kapuját, eredménytelenül. A gyergyóiak a harmad közepén emberhátrányban is vezettek támadást. A vendégek részéről Ádám Zsolt másfél perccel a rendes játékidő vége előtt kisbüntetést kapott, Szilassy Zoltán időt kért és lehozta Cooke-ot. Az így kialakult 6 a 4 elleni lehetőséget gólra váltotta a GYHK: Podlipnik bombájával kiharcolta a hosszabbítást, Bálizs tehetetlen volt a 38. hazai lövéssel szemben. A gólpasszt azt a Szigeti adta, aki tavaly még a MAC-ban jégkorongozott. A túlóra óvatos játékot hozott, gólt nem. A büntetőket Orban lendületes rávezetése döntötte el.

A MAC HKB szétlövésben 2-1-re nyert, ezzel egyrészt visszaelőzte a Brassót, másrészt pontszámban beérte az FTC-Telekomot és újra elé is lépett a tabellán.

gyemac-IMG_1086

fotó: Gyergyói HK

Nem hinném, hogy olyan jól játszottunk volna

 

Kangyal Balázs és Szilassy Zoltán vezetőedzők így kommentálták a Gyergyói HK–MAC HKB Újbuda rangadót.

Erste Liga, Gyergyószentmiklós, 0 néző. Játékvezetők: Kókai, Kókai, Dorner, Kis-király.
Cooke: 94,6% (Szakács)
K
Bálizs: 97,4% (Farkas)
Kozma, Troncinsky, Ouellette-St. Amant, Koskiranta, Péter
1
Pozsgai, Dóczi, Orban, Kreisz, Terbócs
Ferencz Csibi, Podlipnik, Silló, Szabó, Szigeti
2
Macaulay, Jászai, Schlekmann, Nagy K., Ádám
Raszulov, Nagy Cs., Csergő, Benedek, Bíró
3
Csollák, Garát, Tornyai, Molnár, Majoross
Fejes, Elekes Darabont, Sára, Lázár, Barabás
4
Bugár, Strenk, Kedves, Lőczi, Ritter
Szilassy Zoltán, Góga Attila
E
Kangyal Balázs, Marton Tibor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 11:08 BJA Macaulay Majoross
1-1 59:05 GYE PP Podlipnik Troncinsky
1-2 65:00 BJA GWS Orban
39 Kapura lövések száma 37
12 Kiállításpercek 10

Brance Orbán bebombázta a büntetőt

 

A Gyergyói HK–MAC HKB mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN INFO
Partnerünk
Archívum