Halódó poraikból támadnának fel az Acélbikák

   

Visszavágni a Titánoknak abszolút presztízskérdés, de roppant nehéz dolga lesz a két légiósát menesztő DAB-nak.

Kereken 10 vereségnél tartanak sorozatban a Dunaújvárosi Acélbikák. Az utolsó előttit már David Leger távozása után szenvedték el, az utolsónak pedig Leo Gudas, az új vezetőedző is részese volt. A csapat az utolsó helyen áll az Erste Ligában, 16 meccsből 7 ponttal, ennél is rémisztőbb azonban a gólkülönbsége: 40-81. Nem véletlen, hogy a plusz/mínusz mutatója egyik-másik kulcsembernek is két számjegyű, természetesen a negatív tartományban. Sejthető volt, hogy az újjászületéshez kevés lesz az edzőváltás, és szombaton ki is derült, hogy két légiósnak mennie kell. A szomorú történet fura eleme, hogy Garret Hughson kapus tavaly a csapat erőssége volt, nem véletlenül hosszabbítottak vele, ehhez képest idén 90 százalék alatt ragadt, miközben meghökkentő potyagólok során landolt a pakk a kapujában. Phillips produkciója is rejtélyes, a brit válogatott bekk köztünk szólva a magyar bázisú nemzetközi bajnokságénál magasabb szinteken is helytállt pályafutása során. Hogy nélkülük mennyivel lehet jobb a DAB, azt nem tudjuk, ám rövidesen kiderül. Ha van ellenfél, amellyel szemben dupla erőfeszítéseket illik tenniük az Acélbikáknak, akkor az a megyei rivális. Ráadásul a Titánok is pofonból ébredeznek, hiszen miután kiütötték a Dunaújvárost – 7-2-re –, majd nagynehezen legyűrték a Vasast, pénteken 9-et kaptak az Újpesttől. Ez a csorba persze sokkal elviselhetőbb, mint az, amelyet a DAB-nak kell kiköszörülnie.

titdab

fotó: Titánok

Dunaújvárosi Acélbikák–Titánok 3-5

   

Hiába vezettek két góllal a hazaiak, a Titánok fordítottak és magabiztosan nyertek. Ez volt a DAB 11. veresége sorozatban.

A két légiósát elküldő DAB-ban első idei mérkőzését játszotta Subotic, illetve több hónapnyi kihagyás után visszatért Odnoga Mátyás. A vendégek soraiban Mihály Ákos is ott volt, aki aeddig csak az ICEHL-csapatban lépett jégre. A vezetést a Titánok szerezték meg, a 3. percben Almási és Madácsi szaladt el kettő-egyre, utóbbi fejezte be, 0-1. Az Acélbikák feltámadtak, egyéni akcióból Mazurek egyenlített, majd Dansereau fordított közelről, sőt bő egy perccel később Szappanos is betalált Gyenesnek, 3-1 a 14. percben. A hazaiak lendülete azonban a közbülső játékrészben elveszett, előbb Császár lőtte be Luusuaniemi középre adását, aztán a finn asszisztos távolija akadt be, végül ismét Luusuaniemi passzából volt eredményes Tiainen, hatalmasat fordult a kocka, 3-4 a 36. percben. A harmadik felvonásban eléggé elveszítették a fonalat az Acélbikák, amennyiben sorra kapták a kiállításokat, megnehezítve saját dolgukat, és hamarosan beesett egy gól is, Balogh Bence volt eredményes, 3-5 a 48. percben. Fegyelmezettebb ettől sem lett Leo Gudas legénysége, jutott DAB-os kisbüntetés az utolsó percekre is, ami azt jelentette, hogy a Titánok rövid időn belül kétszer győzték le az Erste Liga-sereghajtó megyei riválist.

dabtit

fotó: Anda Fábián/DAB

Most kapnak két nap szünetet a játékosok

   

Mestermérleg a DAB–Titánok mérkőzést követően.

Borbás Gergely másodedző, DAB: “Korán hátrányba kerültünk, az első harmadban mégis úgy játszottunk, ahogy elterveztük, így sikerült fordítanunk, majd két góllal meg is léptünk. A második harmadtól viszont újra előjöttek a gyermeteg hibáink, külön bosszantó, hogy ezeket a legjobb játékosaink követik el, és ez sajnos rá is nyomta a bélyegét a folytatására. Most kapnak két nap szünetet a játékosok, hogy kitisztítsák a fejeket, aztán edzünk tovább, nagyon sok a tennivaló.”

Kasper Vuorinen vezetőedző, Titánok: “Nem kezdtünk rosszul, hamar gólt szereztünk, de utána elkövettünk néhány hibát, amit egy ilyen jó csapat, mint a hazai, természetesen meg is büntetett. Kulcsmomentum volt, hogy 3-1-nél kivédekeztük a kettős emberhátrányt, amivel megadtuk az esélyt magunknak a felzárkózásra. A második harmadtól keményen dolgoztunk, tudtuk, hogy meglesznek a lehetőségeink, szerencsére így is volt. A második és harmadik harmadban jól játszottunk.”

dabtit

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 0 néző. Játékvezetők: Gangel, Gangel, Váczi, Molnár.
Pinczés B.: 83,9% (Kapin)
K
Gyenes: 92,1% (Szeles)
Kovács B., Pozsár, Török, St. Pierre, Szappanos
1
Ambrus, Reiter, Császár, Luusuaniemi, Tiainen
Jakabfy, Nilsson, Dansereau, Mazurek, Odnoga
2
McNulty, Erdély, Kovács A., Mihály, Péter
Mestyán, Dósa, Németh P., Pihlqvist, Subotic
3
Dobmayer, Vas, Németh K., Rétfalvi, Dézsi
Hruby, Somogyi, Tamás, Barna, Gebei G.
4
Nagy, Balogh, Almási, Madácsi, Jakimcsuk
Gudas Leo, Borbás Gergely
E
Vuorinen Kasper, Arany Máté Dániel
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 03:05 FHA Madácsi Almási McNulty
1-1 10:27 DAB Mazurek Dansereau Dósa
2-1 12:36 DAB Dansereau Odnoga
3-1 13:56 DAB Szappanos Kovács B. Török
3-2 27:02 FHA Császár Luusuaniemi
3-3 28:46 FHA PP Luusuaniemi McNulty Tiainen
3-4 35:42 FHA Tiainen Luusuaniemi
3-5 47:34 FHA Balogh Madácsi Almási
38 Kapura lövések száma 31
14 Kiállításpercek 18

Visszapattant a palánkról, bement a kapusról

 

Az Erste Liga-szezon legfurcsább gólját lőtte Luusuaniemi. A DAB–Titánok mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum