Büntetők döntöttek a Metallurg–Ak Barszon

 

A főcsoportelső kazanyiak a hatodik párban döntötték el a magnyitogorszkiak elleni szétlövést.

Izgalmas és feszült csatát vívott a háromszoros Gagarin Kupa-győztes, jelenleg a Keleti főcsoportot vezető Ak Barsz és a középmezőnyhöz tartozó, de kétszers KHL-bajnok Metallurg. A vendégek Nigel Dawes révén megszerezték a vezetést az első harmadban, aztán a második játékrész elején hiába találtak be, les miatt utólag érvénytelenítették Artyom Lukojanov gólját. Nem sokra rá emberelőnyben egyenlítettek a hazaiak Szergej Mozjakin révén. A harmadik húsz percben történt gólváltás után nem hozott döntést a hosszabbítás. A büntetők a hatodik párig húzódtak, ahol Nyikolaj Prohorkin nem talált be, ellenben Dawes igen.

A Szalavat Julajev magabiztosan győzött a Nyeftyehimik ellen. A baskírok már az 58. másodpercben megszerezték a vezetést, majd ezt követően fél percet leszámítva végig vezettek. A 6-2-es sikerből Alekszandr Alekszejev 2+1 ponttal vette ki a részét. A vendégeknél Jevgenyij Ivannyikovot 11 perc után 2 védéssel és 4 kapott góllal cserélték le.

A Dinamo Riga hiába egyenlített kétgólos hátrányból, a Szibir elvitte a 2 pontot Lettországból. A vendégeknél Pekka Jormakka az idénybeli első gólját szerezte, miközben honfitársa, Juuso Puustinen már 11 találatnál jár. A Szibir jelenleg a Keleti főcsoport 7. helyén áll.

KHL, 2020. november 25.:

Metallurg–Ak Barsz 2-3 b.
G.: Mozjakin, ill. Dawes, Dawes (győztes büntető)
K.: Kosecskin ill. Biljalov

Szalavat Julajev–Nyeftyehimik 6-2
G.: Alekszejev (2), Manninen, Larsen, Hartikainen, Amirov ill. Sikszatdarov, Porjagyin
K.: Taraszov (31/33) ill. Ivannyikov (2/6), Barulin (24/26)

Dinamo Riga–Szibir 2-3
G.: Zirjanov, Indrasis ill. Jormakka, Puustinen, Saskov
K.: Galimov (14/17) ill. Säteri (23/25)

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 23., szombat
EL 17:00 DABVAS 2-7VÉGE
EL 17:30 TITUTE 5-10VÉGE
EL 18:30 DEBSCC 4-3VÉGE
január 24., vasárnap
EXL 17:00 POPMIS 5-3VÉGE
január 25., hétfő
KHL 17:30 JOKAVG 
    • SPORT 2
EL 20:00 DEBFTC 3-6VÉGE
január 27., szerda
EL 17:30 SCCVAS 4-3 BVÉGE
január 28., csütörtök
EL 17:30 BRADEB 
EL 17:30 GYEMAC 
EL 17:30 SCCVAS 
EL 18:00 DABTIT 
EL 18:30 UTEFTC 
    • M4 SPORT
január 29., péntek
NHL 01:00 MTLCGY 
    • Arena4
EL 17:30 GYEDEB 
EL 17:30 SCCMAC 
EXL 18:00 MISNZÁ 
ICEHL 19:15 AVSHCB 
    • DIGI SPORT 2
január 30., szombat
EL 17:30 BRAVAS 
EL 18:30 UTEDAB 
január 31., vasárnap
EL 16:30 BRAMAC 
EL 17:30 GYEVAS 
EL 17:30 SCCDEB 
EL 17:30 TITFTC 
ICEHL 17:30 AVSVSV 
    • DIGI SPORT 2
EXL 18:00 MISDTV 
Partnerünk
Archívum