A Fradi a tabella élére állhat Brassóban

   

A kék-sárgák először játszanak Erste Liga-meccset október 11. óta, míg a zöld-fehérek lendületből érkeznek, és nagyon szeretnének visszavágni.

A Corona Brassó szeptember-október fordulóján 5 találkozót tudott le 7 meccsesre tervezett magyarországi túrája során. Ezek közül az első 4-et megnyerte, miáltal vezette is az Erste Liga-tabellát átmenetileg, majd utolójára hosszabbításban kikapott Dunaújvárosban. Ezzel együtt Dave MacQueen csapata az egyetlen a mezőnyben, amelynek még nem volt pont nélküli összecsapása. Utolsó sikerét éppen az FTC-Telekom otthonában aratta a Brassó, a koronavírus által alaposan megtizedelt hazaiak sokáig tartották magukat, de végül kénytelenek voltak meghajolni a több energiával és erőtartalékkal rendelkező vendégek előtt, a vége 4-6 lett. A Coronáról azóta nem sokat tudunk, az biztos, hogy a járvány őket sem hagyta érintetlenül, így a meccshiányuk bizonyára jelentős, hiszen román bajnokit sem játszottak október vége óta, amikor a Steauát intézték el könnyedén kétszer is. Ezzel együtt nyilvánvaló: már pusztán a kék-sárga keret minősége elegendő ahhoz, hogy győzelmi esélyekkel ruházzuk fel minden szóba jöhető ellenféllel szemben. A Fradiról jóval több az információnk. Úgy tűnik, Fodor Szabolcs együttese nagyrészt kiheverte a megpróbáltatásokat, erről tanúskodik az a tény, hogy második visszatérésük óta nem találtak legyőzőre Nagy Gergőék. Minden meccsük szoros volt ugyan, de behúzták valamennyit, így péntek este a szezon első erdélyi rangadóján is övék lett 2 pont büntetőkkel. Külön motiválhatja a társaságot, hogy amennyiben rendes játékidőben nyerni tudnának, akkor átvennék a vezetést a táblázaton a MAC HKB Újbudától.

ftcbra

fotó: FTC-Telekom

Brassó–FTC-Telekom 1-0

   

A második erdélyi rangadón mindössze 1 gól született, és az is a hosszabbításban.

A Corona Brassó és a Fradi összecsapása idegesen kezdődött, már az első percben megszületett az első kiállítás – 2+2 percet kapott Valchar –, majd a másodikban Nagy Gergőnek és Molnár Zoltánnak, a hetedikben Tóth Gergelynek kellett kiülnie. Innentől azonban megnyugodtak a felek, a következő ötven percben még két kisbüntetés volt összesen, gól pedig  egy sem, a hazai oldalon Tőke Zoltán, a vendégek részéről a visszatérő Arany Gergely egyaránt lehozta nullára a három harmadot. A hosszabbítás is így fejeződött be kis híján, már csak 39 másodperc volt hátra a büntetőkig, amikor Valchar feliratkozott a táblára, 1-0-ra nyertek a kék-sárgák. A Brassó továbbra is az egyetlen csapat, amely minden Erste Liga-meccsén pontot szerzett – hatból ötöt meg is nyert –, míg az FTC-Telekom három egységgel térhet haza erdélyi túrájáról. A zöldek győzelmi sorozata ezzel megszakadt, és a MAC HKB is maradt a magyar bázisú bajnokság tabellájának első helyén.

braftc3

fotó: Corona Brassó

Megérdemelte a két pontot a Brassó

   

Mestermérleg a Brassó–FTC-Telekom Erste Liga-rangadó után.

Dave MacQueen vezetőedző, Brassó: “Jó meccset játszott két jó hokicsapat. Nem csaphatjuk be magunkat, be kell vallanunk, hogy bár az első harmadunk jó volt, később meglátszott, hogy egy hónapig nem játszottunk, és három edzés után kellett kiállnunk. Az FTC frisebb volt, mint mi, rengeteget támadtak, a kapusuk is remekül védett, igaz, a miénk még jobban. Szerencsések voltunk, de büszke is lehetek a csapatomra.”

Fodor Szabolcs vezetőedző, FTC-Telekom: “Szerintem is kifejezetten jó mérkőzés volt, mind a két csapat keményen dolgozott. Megvoltak a lehetőségeink, hogy megszerezzük a vezetést, de az ellenfelünk nagyon jól védekezett a kapuja előtt. A kapusuk is kiemelkedően teljesített, hiába játszottunk jól, gól nélkül nem lehet nyerni a jégkorongban. Megérdemelte a két pontot a Brassó.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 0 néző. Játékvezetők: Nagy, Nagy, Balla, Vincze.
Tőke: 100% (Polc)
K
Arany: 96,8% (Nagy K.)
Carlson, Dame-Malka, Gliga, Klempa, Valchar
1
Sarcia, Karmeniemi, Nagy G., Kulmala, Somogyi
Boriszenko, Wilson, Finucci, Molnár Zs., Tranca
2
Ellerby, Tóth Gergely, Hodgman, Pavuk, Tóth A.
Gajdó T., McFadden, Mihály, Molnár Z., Péter
3
Boros, Hegyi, Hajós, Németh, Sági
Gajdó B., Haraga, Vasile N. R., Szőcs, Vasile A.
4
Tóth Renátó, Bán, Roczanov, Tóth Richárd, Tóth Gergő
MacQueen Dave, Zsók Levente
E
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 64:21 BRA Valchar Gliga Carlson
31 Kapura lövések száma 37
18 Kiállításpercek 6

Intenzív meccset játszott a Brassó és a Fradi

 

Ez az 1-0-s eredménnyel véget ért rangadó másfél perces összefoglalójából is kitűnik.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 29., vasárnap
EL 17:30 BRAVAS 7-3VÉGE
EL 17:30 GYEUTE 3-2VÉGE
EXL 17:30 MISNZÁ 2-3 HVÉGE
    • DIGI SPORT 2
EL 18:00 DABMAC 0-6VÉGE
EL 18:30 DEBTIT 4-2VÉGE
november 30., hétfő
EL 17:30 BRAUTE 2-3 HVÉGE
december 1., kedd
EL 18:30 TITDAB 7-2VÉGE
ICEHL 19:15 RBSAVS 4-3VÉGE
december 2., szerda
EL 17:15 FTCDEB 3-4VÉGE
    • M4 SPORT
december 3., csütörtök
KHL 15:00 MMGSZK 
    • SPORT 2
EL 18:00 MACTIT 
ICEHL 19:15 AVSVSV 
december 4., péntek
EXL 18:00 DTVMIS 
ICEHL 19:15 AVSHCI 
    • DIGI SPORT 2
EL 20:00 DEBDAB 
december 6., vasárnap
EL 14:30 TITVAS 
    • M4 SPORT
EXL 17:15 MISKOS 
    • DIGI SPORT 3
december 7., hétfő
EL 17:30 GYEBRA 
Partnerünk
Archívum