Szűcs István lett a hét Erste Liga-játékosa

 

A DEAC 23 éves csatára első 7 meccsén nem szerzett pontot, az utolsó 3 találkozón viszont 4+1-ig jutott, így ezen a héten ő volt a legjobb.

Az UTE és a Hokiklub Budapest korábbi hokisa nyáron szerződött Debrecenbe, miután előzőleg megkapta a Mr. Rising Star-díjat, azaz az év felfedezettjének járó elismerést a magyar bázisú nemzetközi bajnokságban. A felkészülési időszakban Szűcs István egyre-másra lődözte a gólokat, ám a pontvadászat első szakaszában sem neki, sem a sorának nem ment. Az elmúlt héten viszont belelendült a trió, Kiss Patrik és Mazzag Dániel is pörög, náluk különb produkciót a cseh sor sem tesz a jégre. Ennek hála a DEAC is jól áll, második a táblázaton, annak ellenére, hogy a korábban kiütött UTE kedden jobbnak bizonyult nála. ”Az biztos, hogy nagyon fura szezon az idei eddig. November elején még csak 6-7 meccsünk volt, máskor augusztusban van ennyi. Nem rossz a mostani helyezés, de úgyis az a lényeg, hogy a végén hol állunk majd” ? mondta ennek kapcsán Szűcs a ligahonlapnak. A hét játékosa azt is elárulta, hogy mi a Debrecen legnagyobb erőssége: “A legnagyobb biztosan Hetényi Zoli, a másik pedig talán az, hogy sok a gyors játékosunk, ami elég hasznos.” A beszélgetést teljes egészében ide kattintva tudják elolvasni.

szucsi

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum