Az utolsó vendégeskedik az elsőnél Újbudán

   

A MAC HKB és a Titánok között kisebb lehet a különbség, mint amit a táblázat mutat, kérdés, milyen összetételben meccselhetnek a csapatok.

Nagy sorozatnak ért a végére Kangyal Balázs együttese pénteken, Sofronék a szezon során először nem szereztek pontot, legyőzőjük az UTE volt a Megyeri úton. Az újbudai együttes az első 8 mérkőzésén 19 egységet gyűjtött az Erste Liga-évad során, amivel listavezetői pozíciót vívott ki magának. Ennek elveszítése továbbra sincs napirenden, a MAC HKB előnye még mindig 5 pont a második FTC-Telekom előtt, mindazonáltal azt sem szabad elfeledni, hogy az újbudaiak mindenki másnál többet játszottak, és vasárnap estére elsőként a mezőnyből elérik a két számjegyű meccsmennyiséget. Az ellenfél első ránézésre épp megfelelőnek tűnhet ahhoz, hogy a “rozsomákok” visszataláljanak a győzelmek útjára – az UTE elleni vereséget megelőzően a Fraditól is kikaptak hosszabbításban –, elvégre a Titánok konkrétan az utolsó helyen tartózkodnak jelenleg. Igen ám, de Kasper Vuorinen tanítványai minden bizonnyal sokkal többet tudnak annál, mint amit az eddigiek során mutattak. A Fehérvár-farm mindenki másnál később kapcsolódott be a küzdelmekbe a több hullámban támadó koronavírus-járvány miatt, és még csak négy találkozón van túl – a tarsolyba 2 pont került a Gyergyó legyűrése révén –, ráadásul a legtöbbször tíz körül alakult a keretből hiányzó alapjátékosok száma. Hogy ők hol tartanak a visszatérés tekintetében, arról még nincs információnk, de az biztos: nem mindegy, mekkora létszámmal és milyen játékerővel vendégeskedhetnek Újbudán. Nem ez lesz az első csatája a két együttesnek az idén, első nekifutásra a MAC HKB Győrben nyert 3-0-ra szűk másfél héttel ezelőtt.

titmac

fotó: Titánok

MAC HKB Újbuda–Titánok 4-3

   

Az Erste Liga-utolsó vendégek 2 perc alatt fordítottak kétgólos hátrányból, ám végül 1 csak ponttal távoztak a Tüskecsarnokból.

A MAC HKB Újbuda ugyanazzal a kerettel lépett pályára, mint pénteken, míg a Titánoknál szezonbeli első mérkőzésére készült Rétfalvi Kristóf, Niki Huovinen, Császár Hunor és Vincze Gergő is. A hazai kapuban Bálizs Bence, a vendégeknél Szeles Martin védett. A MAC HKB fél perc után megszerezhette volna a vezetést, de csak emberelőnyig jutott. A nyitó harmadban az újbudaiak vezettek több dinamikus akciót, de Bálizs kapuját is veszélyeztették a Titánok. A 13. percben Csollák egy pontos lövéssel vezetéshez juttatta övéit, és ami ezután következett, nem volt hétköznapi: a gólöröm oly erősre sikerült, hogy a felugró bekk áttörtet a plexit, és kirepült a pályáról. Az élete első felnőtt gólját jegyző jégkorongozó szerencsére nem sérült meg, ellenben a csapatok az öltözőbe vonultak.

A probléma elhárítása után egyben lejátszották az első harmadból megmaradt több mint 7 percet, valamint a második játékrészt. Az első Titánok-előny legveszélyesebb helyzetét az hozta, hogy Nagy Krisztián és Sofron István korongot szereztek hátrányban a támadó harmadban. A szusszanásnyi szünetet követően a második harmad 19. másodpercében Bugár lendületes akció végén meglőtte a 2. MAC HKB-gólt, ami a védő szezonbeli első találatát is jelentette. A második vendégfór sem hozott komoly lehetőséget, ugyanúgy a hátrányban lévő hazaiak lepték meg majdnem az ellenfelet. A mérkőzés felénél egy késleltetett kiállítás alatt szépítettek a Titánok: Luusuaniemi lecsapott az üresen maradt korongra és meglőtte első magyarországi gólját. Másfél perc múlva pillanatok alatt fordítottak a vendégek. Előbb Luusuaniemi talált be éles szögből Bálizsnak, majd 8 másodpercre rá Németh zárt góllal egy 2 az 1 elleni támadást a bulielhozatal után. A MAC HKB időt kért, agilisabbá vált, 5 a 4 ellen is támadhatott, ám Szeles hatalmas bravúrokkal őrizte csapata előnyét.

A harmadik húsz percben az újbudaiak hajtottak az egyenlítésért, miközben az addig barátságos hangulatú meccsen a felek egyre indulatosabbá váltak. Másfél perccel a vége előtt Erdély Botondot kiállították, Bálizs lekorcsolyázott, a MAC HKB 6 a 4 ellen rohamozott a hosszabbításért. Szelesnél szándékos kapuelmozdítást láttak, büntetőhöz jutottak a hazaiak, Sofron nem tudott betalálni a Titánok kapusának. Ha rávezetésből nem is lőtt gólt a hazaiak 20-asa, egy elhozott buli után megtette 25 másodperccel a dudaszó előtt. A hosszabbítást Molnár döntötte el az újbudaiak javára.

A MAC HKB két vereséget követően 4-3-ra nyert túlórában, előnye 7 pontra nőtt az FTC-Telekom előtt. A Titánok az így megszerzett 1 ponttal pontszámban beérték az utolsó előtti Opten Vasas HC-t.

mactit_csollak_TSH6512

fotó: Szűcs Attila/MAC HKB Újbuda

Ez egy elég hektikus történet volt

 

Kangyal Balázs, a MAC HKB és Kasper Vuorinen, a Titánok vezetőedzője nyilatkozott a két csapat mérkőzéséről.

Erste Liga, Tüskecsarnok, 335 néző. Játékvezetők: Soós, Soós, Balla, Kocsány.
Bálizs: 90,3% (Farkas)
K
Szeles: 91,8% (Gyenes)
Pozsgai, Csollák, Nagy K., Molnár, Sofron
1
Erdély, Reiter, Péter, Balogh, Madácsi
Garát, Jászai, Orban, Kreisz, Terbócs
2
Dobmayer, McNulty, Luusuaniemi, Császár, Tiainen
Bugár, Dóczi, Kedves, Majoross, Lőczi
3
Vincze, Kóger, Almási, Huovinen, Rétfalvi
Strenk, Ritter, Ádám
4
Jakimcsuk, Németh
Kangyal Balázs, Marton Tibor
E
Vuorinen Kasper
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 12:12 BJA Csollák Terbócs Orban
2-0 20:19 BJA Bugár Nagy K. Sofron
2-1 31:03 FHA Luusuaniemi Tiainen Császár
2-2 32:38 FHA Luusuaniemi Császár Balogh
2-3 32:46 FHA Rétfalvi Huovinen Németh
3-3 59:35 BJA PP Sofron Orban Nagy K.
4-3 62:10 BJA Molnár Kreisz
49 Kapura lövések száma 31
8 Kiállításpercek 8

Nehéz dolga volt a MAC HKB-nak a Titánokkal

 

Az Erste Liga-listavezető egy komoly rövidzárlat után a hosszabbításban tudott ellenfele fölébe kerekedni, összefoglaló.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum