Reinhart és Ullmark Buffalóban marad

 

A csatár és a kapus is egyéves szerződést írt alá a Sabresszel.

A Buffalo alig több mint három hónapja nevezte ki új GM-jét Kevyn Adams személyében. A 46 éves szakember eltökélt szándéka úgy megerősíteni a csapatát, hogy az 2010 után ismét a rájátszásba kerüljön. Ennek érdekében először megszerezte a veterán Eric Staalt, majd a játékospiacról behúzta a fél liga által körbeudvarolt Taylor Hallt, most pedig megegyezett két játékosával a folytatásról.

Az elmúlt szezonban 69 találkozón kereken félszáz pontot (22 gól, 28 gólpassz) szerző Sam Reinhart 5,2 millió dollárért kötelezte el magát a 2020/21-es esztendőre. A centerként és jobbszélsőként is bevethető 24 éves csatár megtartásával megnőttek Ralph Krueger mester taktikai lehetőségei. A 2014-es draft 1/2-es választottját Eichel és Staal mögött a harmadik sor centereként is használhatja, amivel állandó nyomás alatt tarthatja a csapat az ellenfeleit. De Krueger adott esetben az első sor jobb oldalára is berakhatja Reinhartot, így összeállhat egy bombaerős trió Skinnerrel és Eichellel, amely bármelyik ellenfélre életveszélyes lehet.

Akárcsak Reinhart, Linus Ullmark is egy évre kötelezte el magát, mégpedig 2,6 millió dollárért. A 27 éves hálóőr megtartása azért volt kulcskérdés Adams számára, mert a nem éppen acélos Buffalóban is szép számokat produkált. A győzelem/vereség mutatója 17-14-3 volt ugyan, de 2,69-es gólátlagával, valamint 91,6%-os védési hatékonyságával bőven felülmúlta riválisát, Carter Huttont.

A két hokis megtartásával 6,5 millió dollárja maradt Kevyn Adamsnak a plafon alatt. Ennek az összegnek a nagy részét minden bizonnyal Victor Olofssonra fogja elkölteni, aki 54 mérkőzésen 42 pontot (20 gól, 22 gólpassz) szerzett, és bekerült az év újonccsapatába.

samReinhart

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 1., kedd
EL 18:30 TITDAB 7-2VÉGE
ICEHL 19:15 RBSAVS 4-3VÉGE
december 2., szerda
EL 17:15 FTCDEB 3-4VÉGE
    • M4 SPORT
december 3., csütörtök
KHL 15:00 MMGSZK 
    • SPORT 2
EL 18:00 MACTIT 7-1VÉGE
ICEHL 19:15 AVSVSV 1-2VÉGE
december 4., péntek
EXL 18:00 DTVMIS 6-0VÉGE
ICEHL 19:15 AVSHCI 4-5 BVÉGE
    • DIGI SPORT 2
EL 20:00 DEBDAB 3-1VÉGE
december 5., szombat
KHL 12:30 SZJDMO 
    • SPORT 1
december 6., vasárnap
EL 14:30 TITVAS 
    • M4 SPORT
EXL 17:15 MISKOS 
    • DIGI SPORT 3
december 7., hétfő
EL 17:30 GYEBRA 
december 8., kedd
EL 17:30 SCCDEB 
EL 17:30 UTEFTC 
    • M4 SPORT
ICEHL 18:00 LNZAVS 
EL 18:40 VASDAB 
december 9., szerda
KHL 17:30 DMIDMO 
    • SPORT 2
december 10., csütörtök
EL 17:30 BRAMAC 
EL 17:30 GYEDEB 
EL 18:40 VASFTC 
ICEHL 19:15 VSVAVS 
Partnerünk
Archívum