Antal Zsombor visszavonult és edzőnek állt

 

A mindhárom meghatározó erdélyi együttesben megfordult támadó a Sapientia U23 egyik másodedzője lesz.

Ez abból a hírből derült ki, amelyet a székely hokiakadémia román bajnokságban induló csapata a hivatalos honlapján publikált. Mint arról már beszámoltunk, a pontvadászat pénteken indul keleti szomszédunknál, ahol is Csíkszeredai Sportklub–Sapientia U23 dulpa meccsel kezdenek. Ebből az alkalomból ismertették az akadémisták a keretüket, illetve a stáb névsorát is közzétették. Azt hónapokkal ezelőtt tudni lehetett, hogy az előtte a Hokiklub Budapestnél dolgozó svéd szakember, Jens Brandström lesz a Sapienta vezetőedzője, és most a másodedzők kilétére is fény derült. Ők a következők:  Todor Krisztián, Tamás Nándor és Antal Zsombor. (A játékoskeretben is vannak érdekességek, felbukkant például a névsorban Márton Koppány, aki az elmúlt éveket Debrecenben és a Vasasnál töltötte, így jelentős Erste ligás rutinnal rendelkezik.) A 35 éves Antalról júniusban derült ki, hogy nem tart igényt a szolgálataira a Gyergyói HK. A csatár egy szezont töltött a GYHK-nál, miközben sérülésekkel bajlódott. Azt megelőzően az időben visszafelé menve 4 szezonon át a Csíkszeredai Sportklub, 6 idényen keresztül a Brassó, 3 évig szintén a Szereda alapjátékosa volt. Még korábban az UTE jégkorongozójaként töltött hosszabb időt Magyarországon. Antal Zsombor mindezek mellett jó néhányszor szerepelt a romániai válogatottban, melynek színeiben összesen 6 különböző szintű világbajnokságon lehetett jelen.

antal

fotó: Székelyhon

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
október 18., vasárnap
EXL 16:00 NITMIS TÖRÖLVE
ICEHL 17:30 AVSHCB 5-4VÉGE
    • DIGI SPORT 2
EL 18:30 DEBMAC 1-5VÉGE
EL 18:30 UTETIT 6-3VÉGE
október 20., kedd
EXL 18:00 KOSMIS 4-1VÉGE
október 22., csütörtök
EL 18:00 UTEDAB 3-4 BVÉGE
EL 18:30 DEBVAS TÖRÖLVE
EL 18:30 TITMAC 0-3VÉGE
október 23., péntek
EXL 18:00 NZÁMIS TÖRÖLVE
október 24., szombat
EL 17:00 DABMAC 
EL 17:30 TITFTC 
ICEHL 17:30 HCIAVS TÖRÖLVE
október 25., vasárnap
ICEHL 16:30 RBSAVS TÖRÖLVE
október 27., kedd
EL 18:00 DABUTE 
EL 18:00 MACFTC 
Partnerünk
Archívum