Az UTE is bekapcsolódik az Erste Liga-szezonba

   

A lila-fehérek kemény ellenféllel kezdenek, a Brassó első két mérkőzésén öt pontot szerzett az elmúlt napokban.

Az UTE volt a magyar klubok közül az első, amelyet utolért a koronavírus, tucatnyi fertőzött és néhány megbetegedés is nehezítette a felkészülést a protokoll szerinti karanténnal és visszatérési forgatókönyvvel egyetemben. Azóta két edzőmérkőzést is le tudott játszani a gárda, az Opten Vasas HC és a DAB ellen döntetlen volt az eredmény, Újvárosban büntőkkel nyertek a hazaiak. Mindebből nyilván nem szabad messzemenő következtetéseket levonni az Újpest felkészültségére nézve, a jégkorongozók erőnléte és formája alighanem egyenetlen, és a tétmeccsek rutinja is hiányzik egyelőre. Arról nem beszélve, hogy a keretnek is össze kell szoknia a jégen, ami maradéktalanul csak éles helyzetekben történhet meg. Ez a kérdés azért is merülhet fel, mert az UTE a magyar mag terén ugyan csak minimális változtatásokat hajtott végre, a légióskontingensét ellenben teljes egészében lecserélte. Ennek minősége papíron tovább javult, kíváncsiak is vagyunk rá, hogy mire lesznek képesek Ljuducsinék az Erste Ligában. Pontosan ugyanígy voltunk a brassóiakkal is, akik már el is kezdték a bizonyítást. Annyira, hogy a már jégre lépett csapatok közül a Corona az egyetlen, amely még ráadásban sem szenvedett egyetlen vereséget sem. Dave MacQueen tanítványainak bizonyára az a céljuk, hogy ez a helyzet ne változzon meg kedd estére sem.

utebra

fotó: UTE

UTE–Brassó 2-4

   

Üres kapus találattal biztosította be harmadik győzelmét a Corona Újpesten, és ezzel átvette a vezetést az Erste Liga-tabellán.

Az UTE szezonbeli első mérkőzésén Duschek Dávid állt a kapuban, az exhokiklubos Szécsi Patrik az első bekkpárba került, ott voltak a bő három és fél sorban azok a hokisok is, akikről úgy hírlett, tüneteket is mutattak a koronavírus-fertőzés során, míg a légiósok száma öt volt, a honosítottaké pedig Phil Kiss és Chris Bodo révén kettő. A brassóiaknál nem volt meglepetés, ugyanazzal a kontingenssel mentek csatába, amellyel eddigi két győztes találkozójukon, a vasak között Tőke Zoltán tette a dolgát. Viszonylag gyorsan kétgólos előnyt épített a Corona, a 6. percben a francia válogatott Olivier Dame-Malka, a 11.-ben a negyedik soros Andrei Vasile volt eredményes. Hogy a különbség, miként a játék képe terén, úgy az eredményben se legyen számottevő az első szünetben, arról Benk András csapatkapitány gondoskodott az utolsó percben, 1-2. A második felvonás harmada tájékán Bodó egyenlített, ám erre a 36. percben érkezett Gliga válasza, 2-3. Nem sokkal ezután akadt egy kis konfliktus Bodóval és Kovács Attilával az egyik, Dame-Malkával a másik oldalon, ezt a játékvezetők csak kisbüntetésekkel honorálták. Az utolsó felvonásban is egyenlőnek tűnő erők küzdöttek, a lilák persze többet próbálkoztak, érthető módon, de igyekezetük csak két kapuvasban öltött testet, gólban nem. A végén a kapuslehozatal arra volt jó, hogy Finucci beállítsa a 2-4-es végeredményt. Ezzel a Brassó 3 meccsből 3 győzelemnél tart, és átvette a vezetést az Erste Liga-tabellán.

Önmagában pozitív, hogy tudtuk tartani a lépést

   

Így látták a vezetőedzők az UTE–Brassó mérkőzést.

Virág Csaba, UTE: “Egy ilyen leállás után szükségünk van még némi időre, de bizakodásra ad okot, hogy már most sokkal jobban játszottunk, mint múlt pénteken, a Dunaújváros elleni felkészülési mérkőzésen. Kemény meccsen vagyunk túl, önmagában pozitív, hogy tudtuk tartani a lépést a Brassóval, de főleg a korongkihozatalunkon van mit javítani. A csapat erejét mutatja, hogy fel tudtunk állni 0-2 után, remélem, hogy gyorsan tovább tudunk fejlődni.”

Dave MacQueen, Brassó: “Sok lehetőséget kidolgoztunk a jégen, de sokat ki is hagytunk. 2-0 után ziccereket dolgoztunk ki, amik kimaradtak, ott lezárhattuk volna a meccset, azonban a második harmadban kicsit kiengedtek a lábak, így az Újpest vissza tudott jönni a mérkőzésbe. Örülök a győzelemnek, de van még mit tanulnia a csapatomnak.”

Erste Liga, Megyeri út, 503 néző. Játékvezetők: Timár, Timár, Somos, Árkovics.
Duschek: 93,2% (Márkus)
K
Tőke: 93,1% (Polc)
Stadel, Szécsi, Benk, Just, Bodó
1
Boriszenko, Dame-Malka, Gliga, Klempa, Valchar
Selan, Kiss, Ljuducsin, Vorobjov, Nemes
2
Carlson, McFadden, Finucci, Péter, Tranca
Kovács A., Varga, Vincze, Fliszár, Godó
3
Bors, Wilson, Molnár Z., Molnár Zs., Gajdó B.
Horváth A., Horváth Á., Kovács S.
4
Gajdó T., Haraga, Vasile A., Szőcs, Vasile N. R.
Virág Csaba, Baróti Zsolt
E
MacQueen Dave, Zsók Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 05:45 BRA Dame-Malka Valchar Klempa
0-2 10:51 BRA Vasile A. Szőcs Boriszenko
1-2 19:16 UTE Benk Selan Bodó
2-2 26:50 UTE Bodó Just
2-3 35:15 BRA Gliga Klempa Péter
2-4 59:17 BRA EN Finucci Boriszenko
29 Kapura lövések száma 45
6 Kiállításpercek 6

2 lépésben adott mattot a brassói negyedik sor

   

Az UTE–Corona Erste Liga-mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum