Schlekmann: Komolyan kell minket venni
A 18 éves MAC HKB-csatár alig akarta elhinni, hogy mesternégyest lőtt a bajnoknak. Schlekmann Márkkal a ligahonlap készített miniinterjút.
Mint arról blogunk is beszámolt, a vasárnap esti FTC-Telekom?MAC HKB Erste Liga-rangadó egyik hőse Schlekmann Márk volt. Az újbudaiak első sorában számításba vett tinédzser első két mérkőzésén is kiváló teljesítményt nyújtott, a harmadikon azonban minden korábbinál meggyőzőbben jégkorongozott, hiszen csapata valamennyi gólját ő szerezte: szám szerint négyet. A mesternégyes nem túl gyakori jelenség az Erste Ligában, annyira, hogy ha minden igaz, a legutóbbi idényben egyáltalán nem volt rá példa, az eggyel korábbi szezonban pedig két alkalommal fordult elő. Olyasmire, hogy egy 18 éves játékos produkáljon hasonlót ? aki újonc a bajnokságban, igaz, 2019/20-ban ott volt az extraligás MAC-ban, és gólt is lőtt, valamint a Magyar Kupában is eredményes volt ?, a sokat látott szakemberek sem emlékeznek.
?A meccs után vissza kellett néznem a gólokat, hogy elhiggyem, tényleg négyet ütöttem ? idézte fel a történteket a támadó a ligahonlapnak. ? Játék közben persze nem ezzel foglalkoztam, csak arra figyeltem, hogy minden cserében a maximumot nyújtsam, és segítsem a csapatot elöl és hátul is.? Schlekmann Sofron Istvánnal és Nagy Krisztiánnal megy egy sorban, ennek kapcsán így fogalmazott: ?Sokat számít, hogy két felnőtt válogatott csatárral lehetek egy sorban, akik minden egyes nap segítenek nekem ? mondta erről Schlekmann. ? Sok időt szánunk rá, hogy összeszokjunk, az edzések után is gyakorolunk, rengeteget teszünk, hogy jól működjünk együtt.” Kangyal Balázs együttese eddig minden meccsén pontot szerzett, és jelenleg 6 egységnél tart. ?A címvédő Fradival és a masszív DEAC- cal is szoros találkozót játszottunk. Eddigi szereplésünk üzenet a többieknek is, hogy komolyan kell minket venni? ? mondta erről Schlekmann.
A gólokat az alábbiakban kigyűjtve is megtekinthetik.
További cikkek
- Mintha a mieink álltak volna meg és zavarodtak volna össze a saját gólunk után
- A végén odaadtunk egy gólt, ami nehéz, de tetszett több minden, amit a csapat tett a jégen
- Lejátszottak minket, túlságosan tiszteltük őket
- A srácok nagy többsége csak utas volt a meccsen
- Osztálykülönbség volt a két csapat között
- BJAHC-Csíkszereda 4-3
- FTC-Telekom–DVTK Jegesmedvék 1-2
- UTE–DEAC 1-3
- CSM Corona Brasov–FEHA19 2-3