A srácok nagy részét ismertem már a válogatottból
Székely Csaba lesz a Titánok kapusedzője, ezzel a fehérvári Erste Liga-együttes stábja is teljes.
Az U20-as válogatott kapusedzője az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia hálóőreiért is felel, olvasható a Titánok hivatalos honlapján. Azt, hogy a Schiller-Vasastól érkező 30 éves szakember a Volán kötelékében folytatja pályafutását, Szélig Viktor általános igazgató már az Arttu Lipsanen szerződtetéséről szóló hírben jelezte. A fiatal kapusedző Gyergyószentmiklóson született, ott kezdett jégkorongozni, majd 16 évesen a MAC Budapest csapatához igazolt. A junior korosztályt a Vasasban kezdte, és a játék mellett 2011 novemberétől edzőként is tevékenykedett. Az elmúlt két évben a kapusok felkészítésével foglalkozott a piros-kékeknél, a legkisebbektől a felnőttekig. A klubmunka mellett öt éve dolgozik a különböző korosztályos válogatottak kapusaival, 2019 decemberében Kijevben feljutást ünnepelhetett a junior nemzeti együttessel. Székely Csaba, aki július eleje óta dolgozik Fehérváron, elmondta: ?A srácok nagy részét ismertem már a válogatottból, vagy az évek alatt ismerkedtünk meg a jégpályán. Élvezem a közös munkát, már nagyon várom, hogy bedobják a korongot, és elkezdődhessen a bajnokság.” A Fehérvári Titánok vezetőedzője a finn Kasper Vuorinen lesz, míg segítőjeként Arany Máté dolgozhat.
További cikkek
- Tóth Gergő a hetedik ferencvárosi szezonjára készülhet
- Szeles Martin továbbra is a DEAC-ban
- Szilassy ősztől nem vezetőedző lesz, hanem az ICEHL-re készíti fel a GYHK-t
- Praták lesz Vosvrda váltótársa
- Nagy Gergő távozik az FTC-Telekomtól
- Mihalik András nem hagyja el a nevelőegyesületét
- Jason Morgan újra Erste ligás vezetőedző lesz
- Vosvrda marad a DVTK Jegesmedvéknél
- A Fradi szerződést hosszabbított a legjobb játékosával