Gyergyóból igazolt orosz klasszist a DEAC

   

A 35 éves Dmitrij Pesztunovnak a következő már a harmadik szezonja lesz az Erste Ligában.

A támadó több mint nyolcszáz Szuperliga- és KHL-mérkőzés rutinjával érkezett a magyar bázisú nemzetközi bajnokságba, ahol különösen az első szezonjában volt a GYHK erőssége, amikor is 53 találkozón 44 pontot szerzett. Másodjára kevésbé volt termékeny, a koronavírus-járvány miatt csonka idényben 36-szor vetették be, és 5+17-ig jutott, míg a román pontvadászatban 14 összecsapáson 24 egység került a neve mellé. A junior-világbajnok orosz ősztől a DEAC-ban kaphat új erőre. „Úgy gondolom, ezzel a puzzle utolsó darabja is a helyére került – mondta szerződtetése kapcsán David Musial vezetőedző. – Összeállt az a csapat, amelyet fel akartunk építeni. Mint korábban már jeleztem, fiatal együttes létrehozásában gondolkodtunk, néhány idősebb, rutinos vezéregyéniséggel. Véleményem szerint ebben a társaságban Dmitrij vezető szerepet fog betölteni.”

pesztunov_dmitrij_Gamephoto_2020_03_09SCCSvsGYHK27

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
augusztus 14., péntek
FELK 18:00 DEBUTE 
augusztus 15., szombat
FELK 18:00 VASDAB 
augusztus 16., vasárnap
FELK 18:00 UTEDEB 
augusztus 19., szerda
FELK   GYEDAB 
FELK 18:00 DEBTIT 
augusztus 20., csütörtök
FELK 18:00 TITDEB 
Partnerünk
Archívum