Jósolni igen nehéz, különösen ha a jövőről van szó

 

Jövő héten tisztújító küldöttgyűlést tart az MJSZ. A két jelölt közül másodjára a regnáló elnöknek, Such Györgynek tettük fel a kérdéseinket.

– Jó dolog MJSZ-elnöknek lenni?

– Sok jó van benne.

– Miért szeretne még egy ciklust vállalni?

– Egyrészt, mert a saját mércém szerint sikeresnek tekintem az elmúlt időszakot, másrészt, mert a szakmában és a szponzori körben sokan marasztaltak, harmadrészt, mert nem tartanám fairnek, hogy akkor lépjek le, amikor gazdaságilag ilyen nehéz időszak jön a magyar hoki életében.

– Társadalmi munkában mennyi valós energiát lehet beletenni a rendszer működtetésébe és formálásába?

– Sose felejtem el, hogy amikor négy és fél éve Sárközy Tamás professzor úr először felvetette, hogy vállaljam el az elnöki pozíciót, akkor azt mondta: ugyan már, Gyurikám, havi egy-két órát kell ezzel foglalkoznod. Nos, a valós óraszám, amit én a jégkoronggal eltöltök, ennek a mennyiségnek a legvisszafogottabb becslés szerint is legalább az ötvenszerese.

– Nem pontos számot vagy szorzót kérünk, de mennyivel volt több meccsen, mint azelőtt, hogy elnökké választották volna?

– Nyilván sokszoros a szám. Régebben félévente ha egyszer kimentem egy meccsre, ezzel szemben az elmúlt négy év átlagában alig volt hét mérkőzés nélkül.

Fotó: Mudra László - MJSZ

– Hogy tetszik a színvonal az Erste Ligában, a külföldön játszó klubcsapataink meccsein, a női és a férfi válogatott találkozóin?

– Bár vannak gyengébb mérkőzések, rosszabb időszakok, másokkal együtt én is úgy látom, hogy a Liga színvonala folyamatosan emelkedik, kifejezetten jót tesz az erdélyi csapatok felkészültsége, elszántsága is. A női válogatott minden dicséretet megérdemel, a hazai vb-n óriási meccseket vívtak. A felnőtt férfi válogatott teljesítménye viszont sokkal hullámzóbb volt, sokszor széteső és lélektelen játékkal, amit azért a kellő időben mindig feledtettek. Például Nottinghamben, ahol az egész elnöki ciklusom messze legjobb formáját nyújtották, a britek elleni szenzációs győzelem megmutatta, hogy mekkora tartalék van a fiúk kreativitásában és önfeláldozásában.

– Milyeneknek látta a körülményeket és a hangulatot ezeken a rendezvényeken?

– A hazai rendezésű válogatott meccseink ebből a szempontból világszínvonalúak voltak, és ezt az IIHF értékelései is rendre visszaigazolták. Aztán ahogy haladunk lefelé a rangsorban, egyre több a hiba és egyre kevesebb a néző. Önkritikusan el kell ismernem, hogy bár próbálkoztunk, a nézők kiszolgálásában nem tudtunk érdemi áttörést elérni. Ezen látszik leginkább, hogy nem onnan jön a klubok bevételének számottevő része.

– Ciklusának legnagyobb sikere a női válogatott A csoportba jutása volt – aminek természetesen mindenki örült –, ám a közönség számára a férfiak a legfontosabbak. Az elődei rendre fel tudtak mutatni egy-két olyan dolgot, ami örökké emlékezetes a szurkolóknak: Svédország legyőzése az Arénában, vb-kerettel érkező Kanada ugyanott, A csoportba jutás Szapporóban és Krakkóban, Fehéroroszország legyőzése Szentpéterváron. Mi lehetne ezekhez fogható a következő négy évben?

– Niels Bohrt, a Nobel-díjas fizikust idézve maradjunk annyiban, hogy jósolni igen nehéz, különösen ha a jövőről van szó.

– Mi az, amire négy év után azt mondhatjuk, hogy kifejezetten Such Györgynek és elnökségének köszönheti a magyar jégkorong?

– Professzionalizálódás minden fontos területen: versenyeztetés, képzés, játékvezetés, nemzetközi kapcsolatok, adminisztráció, kommunikáció, rendezvényszervezés stb.

– Mely területen kívánna a leginkább változtatni a következő négy évben?

– A nézők kiszolgálásában, a jégkorong szórakoztató és közönségvonzó oldalának a fejlesztésén, az edző- és szakemberképzésben.

– Sok kritika érte a szakmai választásai miatt. Jól láthatóan más struktúrát és garnitúrát kívánt felépíteni elnöksége kezdetén. Mennyire jöttek be a várakozásai és a későbbi személycserék, és miben látszódik a fejlődés az új emberek munkája nyomán?

– Nem tudok olyan sok kritikáról, főleg olyanról nem, ami nem azoktól jött volna, akik egy-egy döntés kárvallottjai voltak. Nem is akarok belemenni a változások indoklásába, mert magyarázkodásnak tűnne. Helyette hadd szögezzem le általános érvénnyel: az emberek, gondolatok, elképzelések változása teljesen természetes az élet minden területén, enélkül nincs fejlődés. Miért lenne ez másképpen a magyar jégkorongban?

such4

– Biztos, hogy kimondott stratégiai cél kell legyen a stabil A csoportos magyar válogatott?

– Ha „stabil” alatt azt értjük, hogy lényegében sosem esünk ki az A csoportból, az nyilván nem reális középtávon sem, de a „liftezés” igen. Ezt a célt én nem szívesen adnám fel, akkor sem, ha nagyon keményen küzdeni kell érte, mert a sportnak csak így van értelme.

– Jól választottak kapitányt három évvel ezelőtt? Miért hosszabbították meg újabb két évvel Jarmo Tolvanen mandátumát 2018-ban? Ki lesz az utóda?

– Az akkor rendelkezésre álló anyagi forrásaink és az olyan A-ligás szabad edzők kombinációjából, akiknek némi helyismeretük is volt, ma sem tud tudnék jobbat választani. Ne feledjük, a Volán az ő vezetésével érte el először az EBEL-negyeddöntőt 2010-ben, nem hiába üdvözölte Ocskay Gábor is a kinevezését. Bár hullámzó volt a csapat teljesítménye a budapesti vb-n, mégis csak néhány másodperc választott el bennünket az A csoporttól, tehát semmi okunk nem volt megválni a kapitánytól. Az utód keresése zajlik, erről most még nem tudok bővebbet mondani.

– Mikor jön el a hazai kapitányok ideje? Mit gondol a fiatal magyar edzőgarnitúráról?

– Számomra akkor, ha nemcsak itthon, hanem a mienknél erősebb, lehetőleg valamely A csoportos ország bajnokságában játszó külföldi csapatnál is eredményesen kipróbálták magukat. De fontos hangsúlyoznom, hogy a szövetségi kapitányokról nem én döntök, hanem az elnökség, vagyis ha ezzel az álláspontommal kisebbségben maradok, akkor akár hamarabb is.

– Az utánpótlásban a taónak is köszönhetően egyre több a gyerek – nemcsak papíron szerencsére –, de megvannak-e azok az edzők is, akik ezekből a gyerekekből igazi és perspektivikus jégkorongozót nevelhetnek?

– Folyamatosan dolgozunk azon, hogy az edzőink versenyképes tudás birtokában legyenek, és, ahogy az előbb említettem, ha lesz rá lehetőségem, erre a jövőben még nagyobb hangsúlyt szeretnék fektetni. Itt is az alapoknál kell kezdeni. Például tökéletesen meg kell tanítani korcsolyázni minden gyereket, enélkül nemzetközi szinten esélyünk sincs. Az edzőknek pedig igazi vezetővé kell válniuk, olyanná, aki fejlődni, tanulni akar, ismeri a külföldi szakirodalmat, jó pedagógus, és példakép a gyerekek számára. Az ehhez szükséges tudást folyamatosan bővítjük, és a mentoredzők révén igyekszünk mindenkihez személyre szabottan eljuttatni. A  külföldi tanulmányutakat eddig is segítettünk megszervezni az egyesületek számára, illetve minél több neves szakembert igyekszünk hazánkba csábítani. Ilyen volt az IIHF szimpóziuma, ahol a részt vett több neves külföldi szakember között a kanadai szövetség igazgatója és a svájci válogatott GM-je. Svéd segítséggel GM-képzést is tartottunk, de volt kerekasztal-beszélgetés a világbajnok svéd felnőtt válogatott stábjával, és legutóbb az NHL tartott online előadás sorozatot, amit a magyar edzők is megnézhettek. Pontos statisztikáink vannak arról, hogy melyik eseményen ki volt ott a magyar edzői rétegből. Maradjunk annyiban, hogy van hová fejlődni érdeklődés terén.

– Évek óta beszélünk új bázisokról, új Erste Liga-belépőkről, mégsem tart ott Zalaegerszeg, Szeged, Kaposvár, Jászberény vagy Győr sem. Ehelyett újabb és újabb felnőttcsapatok bukkannak fel Budapesten, ahol viszont közönség nincs. Mi ezeknek a jelenségeknek az oka, és miként lehetne feloldani a paradoxont?

Ahhoz, hogy egy vidéki nagyvárosban első osztályú jégkorong legyen, sokféle csillagzatnak kell együtt állnia. Mindenekelőtt kell hozzá egy időt és energiát nem kímélő fanatikus sportvezető, aki ha kell, a falon is átmegy az ügyért, és akinek a hoki nem állás, hanem hivatás. Szükséges továbbá egy elkötelezett és anyagi áldozatokra is kész önkormányzat, kellenek tehetős szponzorok,  és sok-sok következetes szakmai munka. Ha bámelyik hiányzik, akkor a fejlődés vagy megreked alacsonyabb szinten, vagy rossz esetben kisebb sikerek és nagyobb kudarcok váltják egymást évtizedeken át. Budapesten pedig két lehetőséget látok: vagy a klubok közötti kooperációval csökken a csapatok száma, vagy a piaci szelekció fog rendet vágni. Mert valóban nincs még egy olyan város a világon, ahol ennyi első osztályú hokicsapat lenne. A folyamat érik, ezért meg merem kockáztatni, hogy az elkövetkező négy évben mind a két irányból lesznek érdemi változások.

– Lassan húsz éve nem volt NHL-be draftolt játékosunk, és még soha olyan, aki jégre is lépett volna a világ legjobb bajnokságában. Mit tehet és tesz-e bármit is a szövetség annak érdekében, hogy ez a helyzet megváltozzon?

– Ez tény, ugyanakkor árnyalja a képet, hogy a modern korban született brit és olasz sem lépett még pályára, illetve, hogy osztrákot 14, kazahot 16 éve nem draftoltak, pedig ezen országok mindegyike előttünk jár jelenleg. Látni kell, hogy képzésben és játékosfejlesztésben a világ top országai és a többiek között borzasztóan nőnek a különbségek. Nem véletlen, hogy a hozzánk hasonló kis országok játékosait az elmúlt évtizedben alig választották ki. Ennek az is az oka, hogy az ezredfordulón még több mint 300, ma már csak 200 körüli játékost draftolnak. Az NHL is növeli a hatékonyságot, sokkal jobban és alaposabban figyelik a játékosokat, így kevesebbet hibáznak, a mostani játékosok sokkal nagyobb eséllyel lépnek pályára a ligában. Kis túlzással csak a top juniorligákra fókuszálnak, így az MJSZ kiemelten fontosnak tartja, hogy ezekbe a bajnokságokba tudjunk játékosokat küldeni. Igyekszünk minél több nívós megmérettetésre kivinni a fiatal korosztályokat, hogy a külföldi szakemberek is lássák a jövő magyar reménységeit. Vértes Nátán egyetemi ösztöndíjlehetősége is az itt edzőtáborozó amerikai edzők jóvoltából nyílt meg. Az anyagi oldal megkönnyítésére 3 éve működik egy szövetségi ösztöndíjprogram, ami a top ifjúsági és juniorligába jutást támogatja. A tehetség és az elvégzett munka mennyisége már tőlünk független, azt kívánom minél több fiatal tudja felhívni magára a figyelmet, akár külföldön akár itthon. Ami pedig az idei draftot illeti, szerintem minden magyar jégkorongbarát egy emberként szurkol Papp Kristófnak.

Fotó: Mudra László - MJSZ

– Az elmúlt évek egyik kiemelt projektje volt két csapatunk benevezése a szlovák Extraligába. Megérte százmilliókat költeni erre? Jobb lett ezáltal a magyar hoki?

– Tavaly novemberben Majoross Gergely és Závodszky Szabolcs készített egy rövid összeállítást arról, hogy a világranglista 9–22. helyezett válogatottjai milyen összetételű csapatokkal érkeznek a vb-kre. Szétfeszítené ennek az interjúnak a kereteit a részletek ismertetése, ezért csak a végkövetkeztetésre szorítkozom: ha az a cél, hogy a válogatott versenyképességét a “liftezési” státusig növeljük, akkor legalább 5-6 játékosunk kell legyen a topligákban (NHL/AHL, KHL, SHL, Liiga, CZE, NLA, DEL) és 8-10 az eggyel lejjebbi bajnokságokban (EBEL, SVK, VHL, SWE-2, ECHL). Tehát szerintem alapvetően helyes, hogy elindultunk ezen az úton. Arról nem is beszélve, hogy az ehhez szükséges forrást nem költhettük volna másra, mert leginkább erre kaptuk.

– A Fehérvár immár jóval több mint 10 éves EBEL-szerepléséről – minden évben az a kérdés, hogy lesz-e playoff, szó sincs elődöntőről vagy döntőről – mit gondol?

– A nélkül az elkötelezett és szisztematikus fejlesztés nélkül, ami Fehérváron folyik több mint 10 éve, nem tartana ott a magyar hoki, ahol tart. Ha csak feleannyi pénzügyi lehetőségük lenne, mint az elődöntők stabil résztvevőinek (Salzburg, Klagenfurt, Vienna Capitals stb.), akkor már régen döntőt játszottak volna.

– Nem lenne jobb, ha mindenki hazajönne, és „a magyar hoki érdekében” – a klubvezetői ambíciókon túllépve – létrehoznánk egy igazán erős magyar bázisú bajnokságot?

– A korábbi kérdésre adott válaszomból következik, hogy én a célul kitűzött szint elérhetőségét kizárólag a magyar bázisú bajnokság önerős fejlesztésével hosszabb távon is kétségesnek tartom.

– Tudjuk, hogy nagyságrendekkel több a pénz a magyar hokiban, mint a ciklusát megelőzően. Mennyire ésszerűen sikerült felhasználni ezeket a milliárdokat?

– A sportolói létszámnövelés sikere után a következő feladatunk a minőségi utánpótlás, az elitképzés továbbépítése lesz. Miután a játékosszám gyors növekedésével strukturális okokból a minőségi, jól képzett szakemberek számának növekedése nem tudott lépést tartani, következésképpen a jó edzők, majd lassan a kevésbé jók bérigénye az egekbe szökött. Ez a tendencia nem fenntartható! A jövőben a mennyiségi szempontok mellé a tao-pénzek odaítélésekor még jobban be kell építeni a minőségi szempontokat is. Véleményem szerint a sportágnak elérhetőbbnek kell lennie a gyerekek számára akkor is, ha nem mindegyikük dédelgethet válogatott álmokat. Az ésszerű felhasználáskor figyelnünk kell arra, hogy az elköltött pénzt ne az egyre drágább edzők és a jégpályahasználat eméssze fel, hanem hosszabb távon fenntartható rendszert működtessünk. Gondolnunk kell arra az időszakra is, amikor a tao már kevésbé lesz meghatározó forrás.

– A tao megfelelően hasznosult?

– Összességében igen. Sok helyen épült ki nagyságrendekkel jobb színvonalú műhely, mint a tao-időszak előtt, illetve sok olyan helyszínen is beindította a hokit, ahol hagyományosan semmilyen alapokkal nem rendelkeztünk. Arra kell törekedni, hogy ezek a klubok, helyszínek mielőbb megerősödhessenek és hosszabb távon életképesek legyenek. Ha az ehhez szükséges időszakot a tao lerövidíti, illetve a folyamatot felgyorsítja, akkor továbbra is megfelelően hasznosul. Egyedül abban van hiányérzetem, hogy a klubok a „tao-sapka” előtti időszakban nem indítottak több jégpályaépítést. A sportág további fejlődése szempontjából ez szerencsés lett volna, de ez az időszak sajnos már elmúlt.

– Mi lenne a magyar jégkoronggal, ha a tao megszűnne? Talpon tudna maradni?

– Az a kérdés, hogy mi lenne helyette. Ha semmi, ha a jelenlegi sportfinanszírozási rendszer egyik napról a másikra minden átmenet nélkül megszűnne, az felérne egy természeti katasztrófával. Visszazuhannánk néhány évtizedet, és az alapokról kéne sok mindent újraépíteni.

– A koronavírus-járvány miatt biztos, hogy akkor is kevesebb forrás marad, ha a tao-t nem „bántja” a kormányzat. Ez milyen átrendeződéseket hozhat?

– A kialakult járványügyi helyzet következményeként a nyereségesség – és ennek következtében többek között a társaságiadó-fizetési kötelezettségek – visszaesése várható, ami önmagában jelentősen lecsökkenti a sportszervezetek számára nyitva álló támogatási lehetőségeket. Ráadásul ebben az időszakban számos olyan kormányzati intézkedés született, amelyek eredményeképpen a társasági adóból felajánlható összegek további mérséklődése, illetve a felajánlások időbeli eltolódása várható az elkövetkező időszakban. Vagyis a tao-rendszer nem szűnt meg, de rövid távon nagy eséllyel ellehetetlenül, és ez kormányzati lépések nélkül mindenképpen jelentős fogyókúrára ítéli az összes látványcsapatsportágat.

– Jövőre is Erste Liga lesz az Erste Liga? El tud indulni a bajnokság szeptember közepén?

– A névadó szponzor időt kért a hosszabbítás eldöntéséhez, és nincs is más lehetőségünk, mint hogy ezt elfogadjuk. Június elejére biztosan megkapjuk a válaszukat. Egyelőre úgy készülünk, hogy a bajnokság elindul a szokásos időben, a kérdés pusztán az, hogy milyen korlátozó intézkedéseket kell bevezetnünk a nézők biztonsága érdekében.

such1

fotók: Mudra László/MJSZ

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Partnerünk