Vége a szezonnak Magyarországon!

   

Az MJSZ döntése értelmében az összes bajnokság leáll, a kluboknak azt javasolják, hogy csoportos edzéseket se tartsanak.

A szövetség honlapján az alábbi közlemény jelent meg:

“A Magyar Jégkorong Szövetség a jelenlegi helyzetben minden tőle telhetőt megtesz a játékosok, sportszakemberek, játékvezetők és egyéb közreműködők, valamint a szülők és hozzátartozók egészségének megőrzésért és védelméért. A koronavírus terjedése elleni védekezés elősegítése érdekében emiatt az MJSZ főtitkára úgy határozott, hogy a versenyrendszer keretében megrendezésre kerülő valamennyi utánpótlás, női és amatőr bajnokság további mérkőzéseit azonnali hatállyal törli. Tekintettel arra, hogy a hazai és a nemzetközi infektológusok és járványügyi szakemberek álláspontja szerint a közösségi érintkezés korlátozása segíthet a koronavírus terjedésének megállításában, ezért az MJSZ a sportszervezetek számára nem javasolja a csoportos edzések megtartását sem szárazon, sem pedig jégen. Javasoljuk, hogy az edzők egyéni edzéstervek összeállításával, elemzések végzésével, a felkészülési programok részletesebb megtervezésével és képzési anyagok tanulmányozásával készüljenek a következő szezonra. A játékosok esetében pedig egyéni skillfejlesztést, erőnléti fejlesztést javaslunk az edzővel való folyamatos konzultáció mellett.

Célszerű lehet a pályák üzemeltetőit is mielőbb tájékoztatni – a környező országokban számos helyen a jégfelületek mielőbbi leengedéséről döntöttek.

Az egyes bajnokságok állásának felmérése jelenleg zajlik a végeredmény kihirdetésének megvalósulására vonatkozóan, illetve amennyiben sor kerül rá, úgy a konkrét végeredményről a későbbiekben értesítünk benneteket.

Kérünk benneteket, hogy a fenti intézkedést vegyétek a lehető legkomolyabban, és maximálisan törekedjetek a fent leírtak érvényre juttatására!

Az MJSZ sajnálatát fejezi ki, hogy így kell véget érnie a 2019/2020-as bajnoki évadnak, jelen körülmények között azonban az egészség megóvása minden más célkitűzést felülír!”

Az Erste Liga leállításáról szerdán született döntés, illetve aznap az utánpótlásban még zárt kapus mérkőzéseket rendeltek el, ez utóbbit írja felül a friss fejlemény.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 1., kedd
EL 18:30 TITDAB 7-2VÉGE
ICEHL 19:15 RBSAVS 4-3VÉGE
december 2., szerda
EL 17:15 FTCDEB 3-4VÉGE
    • M4 SPORT
december 3., csütörtök
KHL 15:00 MMGSZK 
    • SPORT 2
EL 18:00 MACTIT 7-1VÉGE
ICEHL 19:15 AVSVSV 1-2VÉGE
december 4., péntek
EXL 18:00 DTVMIS 6-0VÉGE
ICEHL 19:15 AVSHCI 4-5 BVÉGE
    • DIGI SPORT 2
EL 20:00 DEBDAB 3-1VÉGE
december 5., szombat
KHL 12:30 SZJDMO 
    • SPORT 1
december 6., vasárnap
EL 14:30 TITVAS 
    • M4 SPORT
EXL 17:15 MISKOS 
    • DIGI SPORT 3
december 7., hétfő
EL 17:30 GYEBRA 
december 8., kedd
EL 17:30 SCCDEB 
EL 17:30 UTEFTC 
    • M4 SPORT
ICEHL 18:00 LNZAVS 
EL 18:40 VASDAB 
december 9., szerda
KHL 17:30 DMIDMO 
    • SPORT 2
december 10., csütörtök
EL 17:30 BRAMAC 
EL 17:30 GYEDEB 
EL 18:40 VASFTC 
ICEHL 19:15 VSVAVS 
Partnerünk
Archívum