Kocsis Ferenc 1+3 ponttal zárta a szezont

 

A Zoetermeer Panters magyar csatára 19 mérkőzésen 17 gólt lőtt és 32 asszisztot jegyzett.

A KalPa a dobogóért küzdő Ilveshez utazott. Sebők Balázsék 3-0-ra kikaptak a tampereiektől, de vereségük ellenére őrzik a 9. helyüket a Liigában.

A Salzburg az agyrázkódásából lábadozó Hári János nélkül fogadta a Grazot egy tét nélkül találkozón. A hazaiak 4-2-re nyertek. Hári 18 mérkőzésen 4+12 pontot gyűjtött az alap- és a középszakaszban.

A Feldkirch Fekete Dániel nélkül utazott Linzbe, ahol 6-0-s sikerrel tett egy újabb lépést a rájátszás felé. A hazaiak kapujában Halász Béni kapott lehetőséget, 31 lövésből 25-öt védett, míg Kónya Krisztián az első sorban játszott.

Kocsis Ferencék a Liege Bulldogst látták vendégül az utolsó alapszakasz-mérkőzésükön a BeNeLigában. A Zoetermeer Panters 9-6-ra nyert, hiába, csak a 9. helyen végzett a 11 csapatos  alapszakaszban, így nem jutott rátszásba. Kocsis 1 gólt lőtt és 3 gólpasszt adott, összességében 19 meccsen 17+32 ponttal zárt, amivel holtversenyben harmadik a bajknokság pont- és az asszisztlistáján.

Az Aberdeen Wings 5-1-re verte a Minot Minotaurost. Vértes Nátán nem szerzett pontot, 4-szer lőtt kapura, durva játékért 2 percet pihent.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2019/20:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Vita Hästen Allsvenskan (SWE-2.) 7. (14) 45 21 19 40
Karol Csányi HK Nitra Extraliga (SVK-1.) 9. (13) 42 4 6 10
Visegrád Kupa ? 7 2 1 3
Jesse Dudás Vítkovice Ridera Extraliga (CZE-1.) 11. (14) 7 0 2 2
Erdei Zoltán Mechelen Golden Sharks BeNeLiga 9. (11) 7 0 2 2
Belga Kupa ? 8 4 1 5
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 8. (18) 37 3 5 8
Galló Vilmos KooKoo Liiga (FIN-1.) 4. (15) 48 12 26 38
Garbacz Máté Tyringe SoSS Division 1 (SWE-3.) 12. (12) 3 8 93 92,1
Halász Béni Steel Wings Linz Alpesi Liga (AUT-2.) 18. (18) 12 57 394 87,4
Hári János Pelicans Lahti Liiga (FIN-1.) ? 25 2 11 13
Red Bull Salzburg EBEL (AUT-1.) 2. (12) 18 4 12 16
Horváth Bálint Tyringe SoSS Division 1 (SWE-3.) 12. (12) 37 4 14 14
Keresztury Erik Eisbären Regensburg Oberliga (GER-3.) 2. (12) 42 11 14 25
Kiss Zsombor EHC Basel SRL (SUI-3.) 3. (12) 23 4 3 7
Kocsis Ferenc Zoetermeer Panters BeNeLiga 9. (11) 19 17 32 49
Holland Kupa ? 10 7 5 12
Kónya Krisztián Steel Wings Linz Alpesi Liga (AUT-2.) 18. (18) 34 1 5 6
Kozma Dávid Boras HC Division 1 (SWE-3.) 11. (12) 16 5 3 8
Nagy Zoltán Giants Suomi-sarja (FIN-3.) 8. (16) 29 4 6 10
Papp Kristóf Madison Capitols USHL ? 21 10 9 19
 Des Moines Buccaneers USHL 10. (16) 21 6 6 12
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 9. (15) 55 8 31 39
Szabad Kevin Klagenfurt II Alpesi Liga (AUT-2.) 16. (18) 41 4 9 13
Török Viktor JHT Suomi-sarja (FIN-3.) 6. (16) 21 1 1 2
Vay Ádám Västervik Allsvenskan (SWE-2.) ? 10 32 247 88,5
Vértes Nátán Aberdeen Wings NAHL 4. (26) 41 18 12 30
Kevin Wehrs EV Landshut DEL2 (GER-2.) ? 31 0 18 18

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Kapusok esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum