A mindennapi elvárások túlságosan megengedőek

Mayer Péter, a serdülő és a kölyök válogatott programokat irányító szakember fontos észrevételeket tett a napokban.

Három napig készültek együtt az U14-es korosztály legjobbjai a Tüskecsarnokban Mayer Péter vezetőedző és stábja irányításával ? olvashattuk a jégkorongszövetség honlapján. A szakember a tapasztalatok és feladatok mellett arról is beszélt, hogy miben tudják segíteni a szülők a fejlődést.

Ennek kapcsán két gondolatmenetet tartottunk fontosnak utólagosan kiemelni az interjúból.

Az egyik: “A technikai részletek színvonala ? hála az egyre jobb klubmunkának és az ott velük dolgozó edzőknek ? egyre javul. Nemzetközi mércével nézve azonban a mindennapi elvárások, amiket a klubmunka során támasztanak a gyerekekkel szemben, a legjobbak oldaláról figyelve túlságosan megengedőek. Mondok egy egyszerű példát: egyszerű szlalom korongvezetésből egyszerű lövést remekül meg tud csinálni minden gyerek, hiszen rengeteget csinál ilyesmit nap, mint nap. Ha azonban a válogatott táborban kap maga mögé egy üldözőt, aki 100%-os tempóra készteti, és van egy akadály, ami előtt a lövés szögét igazítani kell, akkor a mozgás szétesik, sarkosodik, jönnek a hibák. Ezt a vonalat kell átlépnünk együtt, vagyis hogy mindent mindig teljes erővel, sebességgel és odaadással gyakoroljanak a gyerekek. Ez is egyfajta képesség, hiszen ami beléjük ég, az jön elő akkor, amikor kell. Ugyanúgy égnek be a kiváló és ugyanazon a láncon keresztül a szörnyű mozgások is. Innentől szakmai, edzői felelősség, hogy mit és hogyan tanítunk nekik.”

A másik könnyen hozzákapcsolható a blogunkon hétfőn megmutatott U12-es “balhévideóhoz” is: “Elsőként hagyni kell, hogy a gyerek azt csinálja, amit szeret. Kell ehhez egyfajta ?tervezett spontaneitás?, mivel a szülő nélkül a gyerek ritkán keveredik oda a sportpályára, de ahogy nőnek, úgy fordulhat meg ez kapcsolat, és észre kell venni azt is, hogy lehet ? már akár egy U14-es srácnál, lánynál is ? hogy a fiatal hokisnak fontosabbá válik a hoki, mint a családi program vagy a nagyival való ebéd, esetleg a sítábor. Itt kell nagy bölcsesség, hogy merre feszíti és erőlteti a szülő a gyerekét, különösen ha tehetséges. Ezen felül az a legbölcsebb, ha pozitívan, befogadóan és túlzott érzelmektől mentesen viselkednek a pályán és a lelátón a gyerekeiket féltő és nekik szurkoló szülők. Tudomásul kell venni, hogy a gyerekek első számú mintája anya és apa, vagyis sok évnek el kell telnie ahhoz, hogy az ifjak elkezdjék törni a fejüket azon, hogy kik is ők valójában. Ez bizony a felnőttkor küszöbén történik meg véleményem szerint, így előtte a gyerek másol. Ha otthon apa dicséri a csapatot és mindenkit ügyesnek tart, mikor senki más nem hallja, akkor a gyerek másolni fogja. Ha apa őrjöngve ordít és káromkodva szidja a bírót, ellenfelet, mindenkit otthon vagy netán a lelátón, akkor a gyerek is feljogosítva érzi magát, mivel szerinte is ez lesz a dolgok rendje. Ezzel látni is lehet a felelősségünket. A gyerekek azok gyerekek. Fiú, lány, kicsi, nagy ? nyitott szemekkel szivacs módjára szedik az ingereket mindenhonnan. Velünk, felnőttekkel van a baj, ha rosszat ?gyakorlunk? velük, rosszat tanulnak, holott ugyanannyi idő alatt jót is tanulhatnak.”

A beszélgetést teljes terjedelmében ide kattintva olvashatják el.

fotó: Szűcs Attila/MJSZ