Erdélyi túrával kezdi a középszakaszt a címvédő
Máris elkészült az Erste Liga középszakaszának meccsbeosztása: start január 21-én, finis február 19-én.
Szűk egy hónapig tart majd a közvetlen küzdelem a playoffhelyekért a magyar bázisú nemzetközi bajnokságban. Azok után, hogy idejekorán eldőlt, mely csapatok folytathatják a felső- és melyek az alsóházban, a ligában már el is készítették az egyeztetett menetrendeket. Eszerint az első játéknap január 21-én lesz, két nappal a Magyar Kupa négyes döntőjének hétvégéje után, míg a február 19-ei zárónapra csupán két meccs marad, az FTC-Telekom a DEAC-ot fogadja fent, a Hokiklub Budapest az UTE-t lent. Ha már a címvédő szóba került, Fodor Szabolcs együttese erdélyi túrával indít, előbb Brassóban játszik január 23-án, majd 24-én a Csíkszeredai Sportklub otthonában vendégeskedik. Ami az alapszakaszgyőztes csíkiakat illeti, ők a nyitónapon a Brassóval presztízsrangadóznak “bemelegítésképpen”. A középszakaszt némileg kettévágja a februári válogatott szünet, amikor is nemzeti csapatunk olimpiai selejtezőn vesz részt Nottinghamben. Ilyenformán február 2. és 10. között nem rendeznek Erste Liga-mérkőzéseket. A pontos kezdési időpontok egyelőre nem ismeretesek. Mint köztudott, a csapatok az alapszakasz-helyezések alapján bónuszpontokat visznek magukkal. A felsőházban a Sportklub 6 egységgel kezd, a második helyezett 3-mal, a harmadik 2-vel, a negyedik 1-gyel, az ötödik 0-val. Az alsóházban picit más a kiosztás, sorrendben 6-4-2-1-0 pontról indulnak a csapatok.
További cikkek
- Travis Ewanyk elhagyja az UTE-t
- Tóth Gergely visszatér a szülővárosába
- Pozsgai Tamás a tizedik budapesti szezonjára készülhet
- Tóth Gergő a hetedik ferencvárosi szezonjába vág bele
- Szeles Martin továbbra is a DEAC-ban
- Szilassy ősztől nem vezetőedző lesz, hanem az ICEHL-re készíti fel a GYHK-t
- Praták lesz Vosvrda váltótársa
- Nagy Gergő távozik az FTC-Telekomtól
- Mihalik András nem hagyja el a nevelőegyesületét