Mikor ér véget a Schiller-Vasas rossz sorozata?

   

A piros-kékek október 11-én nyertek utoljára, azóta pontot sem szereztek. Nem lesz könnyű a magára találó UTE ellen megszakítaniuk a szériát.

Négy névben foglalható össze, hogy mi adhat pozitív löketet a Schiller-Vasas HC-nak az Erste Liga-szezon folytatása előtt: Bukor Rajmund bemutatkozott a nagyválogatottban a káposztásmegyeri Hat Nemzet Tornán, Farkas Botond, Páterka Bence és Seregély Máté részese volt a juniorválogatott divízió 1/B csoportos diadalának Kijevben. Közülük Páterka azzal is büszkélkedhet, hogy 8 assziszttal a vonatkozó lista élén zárt a vb-n, holtversenyben a lengyel Jakub Lewandowskival. Mindemellett látatlanban is biztosak lehetünk abban, hogy Ladányi Balázs vezetőedző kemény munkát végzett az itthon maradottakkal. Erre nagy szükség van a csapat háza táján, elvégre a 15 ponttalan meccs minden bizonnyal megviseli a lelkeket. Az Újpest idénye sem hősköltemény, ugyanakkor a lila-fehérek legutóbb és azt megelőzően is úgy viselkedtek, mint akik készek magukra találni. Az IIHF-break előtt elvettek egy pontot a Csíkszeredától, míg két nappal ezelőtt magabiztosan intézték el a felsőházhoz tartozó DEAC-ot. A Vasasnak és az UTE-nak a péntek esti az utolsó alapszakaszmeccse, eddig két sima és egy büntetős lila siker született, utóbbi értelemszerűen még szeptemberben. Az újpestiek mellett szól továbbá, hogy sérültjeik java része felépült, az élen Benk András csapatkapitánnyal, aki góllal és gólpasszal mutatta az irányt magának és a társaknak is szerdán.

vasute-191115

fotó: Schiller-Vasas HC

Schiller-Vasas HC–UTE 1-3

   

Ladányi Balázs csapata hiába lőtt ugyanannyit kapura, vereséget szenvedett az újpestiekkel szemben.

A Schiller-Vasasnál Sági Máté mögött már nem a Titánoktól kölcsönvett Szeles Máté, hanem Fekete Ferenc Bence padozott, míg az újpestieknél Duschek váltótársa a friss U20-as aranyérmes, Márkus Levente volt. A hazaiak kihagyták az első két emberelőnyüket, viszont az UTE már az első lehetőséggel élt: a 13. percben Varga Arnold kék vonalas lövésébe Benk ért bele, Sági Máté tehetetlen volt. A második felvonás elején megszületett a második vendég találat, amikor egy ellentámadás során Rafaj centerezését Reed lőtte be. A 37. percben Nagy Márk volt erőszakos az UTE harmadában, korongot szerzett egy újpestitől, aztán szépített. A harmadik harmad 30. másodpercében Inglis szabálytalankodott egy kiugró újpestivel, a játékvezetők büntetőt ítéltek, amit Reed gólra váltott. A játékrész folytatásában 5 a 3 ellen is próbálkozhatott a Vasas, hiába.

Az UTE 3-1-re győzött, de hátránya még így is 13 pont az 5. helyezett DEAC mögött.

Schiller_Vasas_UTE_2019_12_20_1

fotó: Schiller-Vasas HC

A munkával, amit láttunk, elégedettek vagyunk

   

Ladányi Balázs, a Schiller-Vasas HC vezetőedzője és Virág Csaba, az UTE edzője nyilatkozott a két csapat mérkőzéséről.

Erste Liga, Vasas Jégcentrum, 250 néző. Játékvezetők: Juhász, Juhász, Korbuly, Mizsák.
Sági: 90,0% (Fekete F. B.)
K
Duschek: 96,7% (Márkus)
Gáspár, Bukor, Szlama, Pápa, Turbucz
1
Varga, Kovács A., Benk, Sikorcin, Pance
Hetényi, Inglis, Csiki, Czakó, Nagy M.
2
Pokornyi, Henderson, Reed, Rafaj, DiDiomete
Tornyai, Surányi, Szalma, Fliszár, Székely-Mádai
3
Nagy N., Rusk, Nemes, Vincze, Csamango
Béres, Márton
4
Horváth A., Kovács S., Horváth Á., Godó
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
E
Baróti Zsolt, Virág Csaba
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 12:37 UTE PP Benk Varga Pance
0-2 21:15 UTE Reed Rafaj Rusk
1-2 36:22 VAS Nagy M. Szalma Fliszár
1-3 40:30 UTE PS Reed
30 Kapura lövések száma 30
6 Kiállításpercek 14

Tökéletesen végezte el a büntetőt Reed

 

A Schiller-Vasas HC–UTE mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum