Szlovénia büntetőkre kényszerítette Lettországot

 

Világbajnoki ellenfelünk Rok Ticar vezetésével elvett 1 pontot a torna házigazdájától.

Több nemzetközi torna is elkezdődött. Szlovénia és Franciaország csütörtöktől szombatig Lettországban játszik körmérkőzéseket, közülük előbbi játszott szorosabb meccset A csoportos ellenfelével. A szlovénok kétszer is Rok Ticar révén egyenlítettek Lettországgal szemben, a hosszabbítást érő találatot 8 másodperccel a rendes játékidő vége előtt lőtte a csatár. Büntetőkre került sor, Ticar kihagyta a saját rávezetését, a délnyugati szomszédunktól csak Cimzar talált be, ellenben a baltiaktól Indrasis és Smirnovs ist, így Szlovénia 3-2-es vereséget szenvedett. A másik mérkőzésen Franciaország hiába szerezte meg a vezetést Treille révén a 4. percben, Fehéroroszország a második harmadban háromszor is betalált Hardynak. A harmadik játékrész 13. másodpercében Leclerc szépített, de egyenlíteni nem tudtak a franciák, üres kapus gólt kapva 4-2-re vesztettek.

Ausztria a háromcsapatos eseményen a házigazda Norvégiával gyakorolt. A 10. percben Ganahl góljával az osztrákok megszerezték a vezetést, ám több gólt már nem lőttek, miközben a norvégok mindegyik harmadban 1-1 alkalommal betaláltak Kickertnek. Ausztria 3-1-re alulmaradt.

Világbajnoki ellenfeleink közül Románia nem játszott még csütörtökön a hatcsapatos Baltic Challenge Cup keretein belül, ellenben két csoportellenfele igen: Lettország B válogatottja 5-2-re verte Kazahsztán U20-as csapatát. A másik ágon Litvánia hosszabbításban 2-1-re legyűrte Ukrajnát.

A Deutschland Cupon két izgalmas mérkőzést vívtak. A gól nélküli első harmadot követően a középső játékrész második felében 3-szor is betalált Svájc Kosaristannak, aztán a meccs véghajrájában 28 másodperc alatt 1 gólra zárkózott Szlovákia. Hiába, alig fél perc múlva betaláltak a svájciak, akik végül üres kapus góllal állították be az 5-2-es végeredményt. A házigazda Németország fordulatos meccsen Schütz 54. percben lőtt góljával 4-3-ra győzött Oroszország B csapata ellen.

Karjala Kupán Csehország és Svédország Leksandban csapott össze. Az érdemi események a mérkőzés közepén zajlottak: a 25. percben Jaskin góljával a csehek megszerezték a vezetést, 6 percre rá Wikstrand egyenlített, de alig 4 perccel később Jan Kovár emberelőnyös találatával újra a közép-európaiaknál volt az előny. A 3-1-es végeredményt Repík állította be üres kapus góllal. A torna házigazdája, Finnország Oroszországgal indította az eseményt. A fordulatos összecsapáson az oroszok és a finnek is 2-2 alkalommal vezettek, viszont Pesonen 51. percben lőtt gólját követően már nem tudtak egyenlíteni az oroszok. Finnország 4-3-ra győzött, Pesonen 2 góllal, Manninen 1+1 ponttal emelkedett ki a hazaiaktól.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 11., hétfő
U21 19:10 UTEDAB 6-2VÉGE
november 12., kedd
BL 17:00 JMIRBM 
    • SPORT 2
EL 18:00 DABFTC 2-3HVÉGE
EL 18:00 HKBTIT 5-3VÉGE
EL 18:00 UTEDEB 3-2VÉGE
EBEL 19:15 AVSVSV 1-2 HVÉGE
    • DIGI SPORT 2
november 13., szerda
BL 18:00 MHKMNH 
    • SPORT 2
EL 18:40 VASDAB 1-7VÉGE
U18 18:40 AVSUTE 8-1VÉGE
november 14., csütörtök
U21 12:55 PHCUTE 1-5VÉGE
U21 14:50 DHKETO 6-2VÉGE
U18 18:00 SZGKMH 1-5VÉGE
U21 18:40 VASMIS 6-4VÉGE
U21 19:10 KMHFTC 8-0VÉGE
U21 19:50 MACAVS 1-8VÉGE
november 15., péntek
EL 17:30 GYEDEB 
EL 18:00 DABSCC 
EXL 18:00 MACSBA 
EXL 18:30 MISDTV 
EL 18:40 VASUTE 
KK 19:30 SÖNFTC 
U18 19:35 FTCDHK 
EBEL 19:45 HCBAVS 
november 16., szombat
EWSC   KMHSKP 
KK 16:00 NOTFTC 
EL 17:30 GYEBRA 
SVK3 17:30 PHCBRZ 
U18 18:00 ÓHADAB 
U18 19:10 MACMIS 
november 17., vasárnap
EWSC 11:15 AJAMAC 
U21 14:10 MACDHK 
KK 15:00 FTCAMI 
EL 16:00 BRADEB 
EXL 17:00 DTRMAC 
U21 17:00 ETOMIS 
EBEL 17:30 DECAVS 
EXL 17:30 MISKOS 
EL 18:00 HKBSCC 
EL 18:30 UTETIT 
U21 18:40 AVSVAS 
Partnerünk