Elindult a licit a DEAC-osok rózsaszínű mezeiért

   

A debreceni Erste Liga-csapat négy meccset játszott októberben a különleges mezekben, és egyiket sem veszítette el.

Az ismert kampány keretei között rózsaszínű mezekben játszott októberben a magyar bázisú nemzetközi bajnokságban a DEAC. Miként a csapathonlap híre fogalmaz: ”A trikókat négy októberi hazai mérkőzésen öltötték magukra Hetényiék, nem is akármilyen sikerrel. Egyrészt három Erste Liga-diadalt és egy Magyar Kupa-továbbjutást ünnepelhettek benne, vagy ami talán ennél is fontosabb, a visszajelzések alapján sokakhoz eljutott üzenetük.” A klub most árverésre bocsátja a különleges mezeket. Ezekre regisztráció után ezen az oldalon lehet ajánlatot tenni. Az induló összeg minden mez esetében 5000 forint, a licitlépcső pedig 1000 forint. A befolyó összeget a klub a 17 éves Szilágyi Ivettnek szeretné felajánlani. A fiatal biharkeresztesi lány Ewing-szarkómával, csontból kiinduló daganattal küzd, miközben az iskolát sem hagyta abba, magántanulóként folytatja tanulmányait. A licit november 14-én este 8 órakor zárul.

rozsaszindeac

fotó: DEAC

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Partnerünk