Sorozatban tizedszer nyerhet a Sportklub

   

A Gyergyó célja, hogy megakadályozza ezt. A Szereda az alapszakasz második felét kezdi, és eddig csak egy vereséget szenvedett.

Megizzadt a DAB ellen a Sportklub szombaton. Bár egyértelműen uralták a meccset a hazaiak a Vákár Lajos Műjégpályán, az Újváros vezetést szerzett, majd sokáig jól tartotta az előnyt, később az egált, csak az utolsó negyed órában sikerült felőrölni őket. Vasárnap hasonló erősségű csapat érkezik vendégségbe: a Gyergyói HK.

A gyergyószentmiklósiak pénteken ugyanazt a DAB-ot intézték el 4-0-ra, amely ellen a Sportklub sokáig szenvedett. Egy fordulóval korábban az idei első székely Erste Liga-rangadóra került sor Gyergyóban, az a második harmadban dőlt el, a vége 5-2 lett a vendégek javára. A Szereda tehát fantasztikus formában van, 48 pontja messze a legtöbb, 13 egységgel lemaradva követi az FTC-Telekom. Ha a gyergyóiak ellen is összejönne a győzelem, az sorozatban a tizedik lenne.

A Gyergyói HK a hatodik helyen áll, alaposan leszakadva a felsőház csapataitól, a DAB előnye úgy is 11 pont, hogy egy meccsel kevesebbet játszott. Ha közelebb akarnak férkőzni az élbolyhoz, akkor elsősorban a Becze Tihamér–Joshua Shalla duó semlegesítését kell megoldaniuk a gyergyóiaknak. Egészen fantasztikus, amit ez a páros produkál, eddig minden meccsükön betaláltak, csak a DEAC tudta nullán tartani őket, a kanadainak 34, Beczének 31 pontja van 18 meccs után. Érdekes lesz figyelni, hogy a GYHK játékához mit tudnak hozzátenni a frissen igazolt, AHL-es rutinnal érkező Rupert ikrek, ahogyan arra is kíváncsiak lehetünk, hogy amennyiben a kanadaiak jégre lépnek, akkor kik kényszerülnek pihenni a népes légióskontingens tagjai közül.

gyhk-scc

SC Csíkszereda–Gyergyói HK 4-5

   

A GYHK hosszabbításban megnyerte a székely rangadót, megszakítva a Sportklub 9 mérkőzéses győzelmi szériáját.

A Gyergyói HK a két új igazolásával, a Rupert ikrekkel utazott Csíkszeredába. A mérkőzés elején kétszer is emberelőnybe kerültek a gyergyóiak, a második fórral éltek is, Pavel Vorobjov talált be Adorján Örsnek. Az első harmad folytatása is bővelkedett szabálytalanságokban, a Sportklub is a második 5 a 4 elleni lehetőségét váltotta gólra, Rodney Pelley volt eredményes. A második játékrésznek kettős emberelőnyben vágtak neki a vendégek, Vorobjov újra vezetéshez juttatta a Gyergyói HK-t. A középső felvonás egyetlen emberelőnyét nem váltották gólra a csíkiak, ellenben a harmad végén Rokaly Szilárd egyenlített, majd másfél percen belül Joshua Shalla fordított. A harmadik húsz perc elején a gyergyói debütáns ikerpár egyik tagja, Ryan Rupert kétperces büntetést kapott gáncsolásért, csapata kibekkelte a hátrányt. A mérkőzés hajrájában újra emberelőnybe került a Sportklub, ám nemhogy nem élt a fórral, Péter Zsolt emberhátrányban egyenlített. A gyergyói öröm 3 percig tartott, ugyanis az újabb hazai emberelőnyben, 3 perccel a vége előtt Andrej Taratuhin megint a Sportklubot juttatta vezetéshez. Nem kellett sokat várni az újabb fordulatra: 70 másodperccel később Góga Attila hosszabbításra mentette a meccset.

A túlórában Valdix és Kuljas összeakaszkodtak, mindketten kétperces büntetést kaptak. A ráadást az egyik új igazolás, Mathew Rupert döntötte el. A Gyergyói HK 5-4-re győzött, a Sportklub kilencmeccses diadalmenete a nemzetközi szünet előtt véget ért.

gyhkscc

fotó: Pál Zoltán/SC Csíkszereda

Egy mestermunkát tettünk le az asztalra

   

Vezetőedzők a Csíkszeredai Sportklub–Gyergyói HK székely Erste Liga-rangadóról.

Jason Morgan, Csíkszeredai Sportklub: “Végtelenül elégedetlen vagyok az eredménnyel. A vendégcsapat alapos változásokon ment át az elmúlt időszakban, és motiváló is lehetett, hogy a listavezetőt kell legyőzniük. Hozzá kell szokjunk, hogy mindenki ezzel a szándékkal fog ellenünk jégre lépni. Ahogy történt ezen a mai meccsen. Két alkalommal is vezettünk, és engedtük visszajönni az ellenfelet. Előbb emberelőnyben, majd egy bulit követően kaptunk gólt. Több rossz döntést hoztunk ekkor. A hosszabbításban bármi megtörténhet. Megszakadt a győzelmi sorozatunk, remélem, egy újat nyítunk meg.”

Malcolm Cameron, Gyergyói HK: “Nagyszerű hangulat volt a mai meccsen, ahová sok szurkolónk kísért el minket. A második harmad nagyon csúnyára sikerült a részünkről, azzal elégedetlen vagyok, a kapusunk tartott meccsben bennünket. Összességében viszont egy mestermunkát tettünk le az asztalra. Elhittük, hogy nemcsak egyszerűen jó csapat vagyunk, hanem bárkit legyőzhetünk. Nagyszerű játékosok alkotják a csapatot, akiknek nem kellett külön elmagyarázni, hogy azt, amit a második harmadban nyújtottunk, nem szabad még egyszer megmutatni. Örvendek és büszke vagyok a csapatra.”

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 1950 néző. Játékvezetők: Csomortani, Csomortani, Crisan, Rédai.
Adorján: 76,2% (László)
K
Ruczuj: 91,8% (Szakács)
Belov, Papp, Becze, Rokaly Sz., Taratuhin
1
Góga, Raszulov, Vorobjov, Valdix, Pesztunov
Kuljas, Salló, Brophey, McLean, Shalla
2
Bobcek, Ferencz Csibi, Rupert M. D., Rupert R. J., Péter
Gecse, Láday, Bíró, Fodor, Pelley
3
Nagy, Kozma, Constantin, Elekes Darabont, Sára
Farkas, Flinta, Horváth, Rokaly N., Sándor
4
Orbán, Barabás, Csergő, Benedek, Daradics
Morgan Jason, Hozó Levente
E
Cameron Malcolm, Hamell Christopher
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 06:42 GYE PP Vorobjov Péter Valdix
1-1 18:43 SCC PP Pelley Shalla Kuljas
1-2 21:13 GYE PP2 Vorobjov Valdix Rupert R. J.
2-2 35:14 SCC Rokaly Sz. Becze
3-2 36:37 SCC Shalla Kuljas McLean
3-3 53:51 GYE SH Péter Sára Bobcek
4-3 57:01 SCC PP Taratuhin Becze
4-4 58:11 GYE Góga Valdix Raszulov
4-5 62:17 GYE Rupert M. D. Vorobjov Raszulov
49 Kapura lövések száma 21
12 Kiállításpercek 16

Kipasszolta a csíkiakat a Gyergyó a ráadásban

 

Az SC Csíkszereda–Gyergyói HK székely rangadó góljai.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 11., hétfő
U21 19:10 UTEDAB 6-2VÉGE
november 12., kedd
BL 17:00 JMIRBM 
    • SPORT 2
EL 18:00 DABFTC 2-3HVÉGE
EL 18:00 HKBTIT 5-3VÉGE
EL 18:00 UTEDEB 3-2VÉGE
EBEL 19:15 AVSVSV 1-2 HVÉGE
    • DIGI SPORT 2
november 13., szerda
BL 18:00 MHKMNH 
    • SPORT 2
EL 18:40 VASDAB 1-7VÉGE
U18 18:40 AVSUTE 8-1VÉGE
november 14., csütörtök
U21 12:55 PHCUTE 1-5VÉGE
U21 14:50 DHKETO 6-2VÉGE
U18 18:00 SZGKMH 1-5VÉGE
U21 18:40 VASMIS 6-4VÉGE
U21 19:10 KMHFTC 8-0VÉGE
U21 19:50 MACAVS 1-8VÉGE
november 15., péntek
EL 17:30 GYEDEB 
EL 18:00 DABSCC 
EXL 18:00 MACSBA 
EXL 18:30 MISDTV 
EL 18:40 VASUTE 
KK 19:30 SÖNFTC 
U18 19:35 FTCDHK 
EBEL 19:45 HCBAVS 
november 16., szombat
EWSC   KMHSKP 
KK 16:00 NOTFTC 
EL 17:30 GYEBRA 
SVK3 17:30 PHCBRZ 
U18 18:00 ÓHADAB 
U18 19:10 MACMIS 
november 17., vasárnap
EWSC 11:15 AJAMAC 
U21 14:10 MACDHK 
KK 15:00 FTCAMI 
EL 16:00 BRADEB 
EXL 17:00 DTRMAC 
U21 17:00 ETOMIS 
EBEL 17:30 DECAVS 
EXL 17:30 MISKOS 
EL 18:00 HKBSCC 
EL 18:30 UTETIT 
U21 18:40 AVSVAS 
Partnerünk