UTE?Dunaújvárosi Acélbikák 5-5

   

A döntetlen is elég volt ahhoz, hogy az Újpest továbbjusson a Magyar Kupa következő körébe.

A lila-fehérek múlt héten 5-1-es győzelmet arattak idegenben, így a visszavágót jelentős előnnyel kezdhették. Ráadásul ott folytatták a Megyeri úton, ahol abbahagyták Újvárosban, hiszen a második harmad elején már 3-0-ra vezettek, sorrendben Benk, Varga és Nemes volt eredményes. A DAB nem adta fel, előbb Tamás, majd Mazurek szerzett gólt, minimálisra csökkentve a differenciát a 31. percre. A folytatásban hol az egyik, hol a másik csapat talált be, 4-2-re 4-3, majd 5-3 következett. Az utolsó felvonás első fele idegesen alakult, durva játékért és verekedésért is büntettek a játékvezetők ? utóbbit DiDiomete és Turcotte hozta össze ?, majd Dósa és Mazurek egy perc alatt lőtt két gólt, máris 5-5 volt a táblán, az UTE edzői időt kértek. Az utolsó percek ehhez képest viszonylagos eseménytelenségben teltek, maradt a döntetlen.

Az UTE összességében simán jutott tovább ? egyértelmű újvárosi sikerének köszönhetően ?, ellenfele a négyes döntőért az Erste Liga-címvédő FTC-Telekom lesz, a meccsnapok: november 20. és 27. Könnyen kimatekolható: az első összecsapásra közvetlenül a Fradi második Kontinentális Kupa-hétvégéjét követően kerül sor.

utedab

fotó: UTE

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum