Schiller-Vasas HC?Fehérvári Titánok 4-5

 

A piros-kék fiatalok 7 perc alatt ledolgozták a hátrányukat, ám végül mégis vereséget szenvedtek.

Kettős győzelemmel mentek tovább a Magyar Kupa következő körébe a Fehérvári Titánok. Tették ezt annak ellenére, hogy a visszavágó eleje nem úgy nézett ki, hogy diadalmenet lesz a számukra. A Schiller-Vasas a múlt heti 1-4 után alaposan belekezdett, Bödök az első percben lőtte az első gólt, Szalma a harmadikban a másodikat, Bukor a hetedikben a harmadikat, a 3-0 azt jelentette, hogy hosszabbításra állnak a felek. Nem véletlen, hogy Kiss Dávid Titánok-vezetőedző nyomban időt kért. Ez használt, a fehérváriak összekapták magukat, és Péter Andor a 9. percben már szépített is, 3-1. A folytatás már a vendégek szája íze szerint alakult, a 36. percre egyenlítettek, majd az utolsó játékrészben ütöttek még kettőt, 3-5. Csiki Attila aztán közelebb hozta övéit az 57. percben, így 4-5 lett a végeredmény. Ezzel a Titánok ? miután az UTE és a DEAC is döntetlent játszott szerda este ? egyetlen csapatként nyerték meg a Magyar Kupa-forduló oda- és visszavágó mérkőzését is. Ellenfelük a final fourért a DVTK Jegesmedvék lesznek november 20-án és 27-én.

vastit

fotó: Schiller-Vasas HC

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum