Szabad Kevin gólpasszt adott
A Klagenfurt II magyar csatára 6 mérkőzés után 2+2 pontnál jár.
Alpesi ligás légiósaink csapatai olasz klubok ellen játszottak. A Klagenfurt II Szabad Kevinnel a soraiban fogadta a Cortinát. A hazaiak a 3. percben megszerezték a vezetést, a gólnál Szabad asszisztot jegyzett. Az olaszok az első harmadban egyenlítettek, majd a harmadik játékrész elejéig 1-1 találat esett. A mérkőzés utolsó 5 percében aztán 3 gólt lőttek a vendégek, így a KAC II 5-2-es vereséget szenvedett. A magyar csatár a gólpasszának köszönhetően 6 meccs után 2+2 ponttal áll.
A Feldkirch Fekete Dániel nélkül, 14 mezőnyjátékossal látta vendégül a Rittent. Az osztrákok 5-0-s vereséget szenvedtek. A Feldkirch a 14. helyen áll a 18 csapatos bajnokságban.
Halász Béni az Alpesi Ligát vezető Vipiteno otthonában debütált a Steel Wings Linz kapujában, míg Kónya Krisztián a harmadik sorban kapott helyet. Az emberelőnyökben bővelkedő találkozón ? a hazaiak nyolcszor, a vendégek tízszer kaptak kiállítást ? a linziek két harmadon át hősiesen tartották magukat, a záró felvonásnak 2-2-es állással vágtak neki, ám végül az olaszok 5-2-re győztek. Halász 43 lövésből 38-at védett, Kónya nem szerzett pontot.
Magyar légiósok a hokivilágban, 2019/20:
Név | Csapat | Liga | H | M | G | A | P |
Bartalis István | Vita Hästen | Allsvenskan (SWE-2.) | 6. (14) | 6 | 2 | 1 | 3 |
Karol Csányi | HK Nitra | Extraliga (SVK-1.) | 11. (13) | 6 | 0 | 0 | 0 |
Erdei Zoltán | Sharks Mechelen | BeNeLiga | ? | 0 | 0 | 0 | 0 |
Fekete Dániel | VEU Feldkirch | Alpesi Liga (AUT-2.) | 14. (18) | 4 | 0 | 0 | 0 |
Galló Vilmos | KooKoo | Liiga (FIN-1.) | 12. (15) | 8 | 2 | 3 | 5 |
Halász Béni | Steel Wings Linz | Alpesi Liga (AUT-2.) | 18. (18) | 1 | 5 | 38 | 88.4 |
Hári János | Pelicans Lahti | Liiga (FIN-1.) | 6. (15) | 7 | 1 | 8 | 9 |
Horváth Bálint | Tyringe SoSS | Division 1 (SWE-3.) | 12. (12) | 6 | 0 | 2 | 2 |
Keresztury Erik | Eisbären Regensburg | Oberliga (GER-3.) | 8. (12) | 3 | 0 | 0 | 0 |
Kiss Zsombor | EHC Basel | SRL (SUI-3.) | 2. (12) | 4 | 1 | 2 | 3 |
Kocsis Ferenc | Zoetermeer Panters | BeNeLiga | ? | 0 | 0 | 0 | 0 |
Kónya Krisztián | Steel Wings Linz | Alpesi Liga (AUT-2.) | 18. (18) | 4 | 0 | 0 | 0 |
Nagy Zoltán | Giants | Suomi-sarja (FIN-3.) | 7. (16) | 4 | 1 | 1 | 2 |
Papp Kristóf | Madison Capitols | USHL | 11. (16) | 3 | 1 | 1 | 2 |
Sebők Balázs | KalPa | Liiga (FIN-1.) | 13. (15) | 7 | 1 | 3 | 4 |
Szabad Kevin | Klagenfurt II | Alpesi Liga (AUT-2.) | 11. (18) | 6 | 2 | 2 | 4 |
Vay Ádám | Västervik | Allsvenskan (SWE-2.) | 10. (14) | 4 | 12 | 104 | 89,7 |
Vértes Nátán | Aberdeen Wings | NAHL | 20. (26) | 6 | 5 | 1 | 6 |
Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Kapusok esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve