Zagidullin: Sose gyakoroltam, ösztönösen csinálom

 

Gyorsan megtalálta a helyét a Gyergyói HK-ban Albert Zagidullin, aki nemcsak góljai számával, hanem minőségével is felhívta magára a figyelmet.

A GYHK ugyan máris túl van egy edzőváltáson ? Leif Strömbergnek távoznia kellett a Brassó elleni súlyos vereség után ?, ám ez kicsit sem múlott az orosz csatáron, aki egykettőre nevet szerzett magának az Erste Ligában. Zagidullin a csapat házi gól- és pontkirálya ? 6 találat, 3 assziszt eddig ?, miközben két lacrosse-t is csinált előbb a DEAC, majd a Fehérvári Titánok ellen.

A 30 éves csatárnak volt hol pallérozódnia, hét szezont húzott le különböző csapatokban a KHL előszobájának számító VHL-ben. ?A VHL kitűnő iskola a hokisoknak, ugyanakkor a játék ott nagyon egyszerű: rengeteg erőfeszítés, küzdelem, kapura lövés bármilyen helyről. Nincs helye az improvizációnak. A VHL-ben minden játékos arra hajt, hogy bejusson a KHL-be, engem is teszteltek kétszer. Mindkét próbálkozásom sikertelen volt, annak ellenére, hogy úgy éreztem, kitűnő teljesítményt nyújtottam a jégen és azon kívül is. Őszintén szólva néhány klubvezető nem képes meglátni a játékosokban a tehetséget, míg mások inkább a pénzügyi érdekeiket tartják szem előtt. Emiatt egy egyszerű családból érkező orosz hokisnak elképesztően nehéz bejutnia a ligába.?

2018-ban a támadó úgy döntött, kipróbálja magát külföldön, és Romániába, a Galati-hoz szerződött. Ott aztán fantasztikus teljesítményt nyújtott, az alapszakasz 35 meccsén 88 pontot, 41 gólt és 47 asszisztot hozott össze, amit a rájátszásban 7 találkozón 8 egységgel, 2 góllal és 6 gólpasszal toldott meg. ?Igazából az volt akkor az egyetlen lehetőségem, és azonnal elfogadtam az ajánlatot. Ez rendkívül jó döntésnek bizonyult, a szezonom sokkal sikeresebb lett, mint amire előzetesen számítottam. Nagyon jó esély volt ez számomra, hogy megismerhessem a román jégkorongot, és ezzel éltem is.?

Zagidullin teljesítménye felkeltette a gyergyói vezetők figyelmét, és a szerződésajánlatukra rá is bólintott a támadó. ?Ezen talán még kevesebbet kellett gondolkodnom. A Gyergyói HK minden szempontból kitűnő klub, ahol nemcsak a meccseken remek a hangulat a fantasztikus szurkolók miatt, hanem az öltőzőben is. Egyébként is szerettem volna magamat kipróbálni egy erősebb bajnokságban. Úgy gondoltam, az Erste Liga ilyen, és nem is kellett csalódnom. Már most látom, hogy ez nagyon gyors és erős küzdelemsorozat. A csapatok döntő többsége magas színvonalat képvisel, ahol nemcsak a kondícióval tűnhetsz ki, hanem a képzettséggel is. Éppen ezért az Erste Liga tökéletesen fekszik a stílusomnak.?

Ezzel nem is lehet vitatkozni, hiszen a magyar bázisú bajnokságban egyre magabiztosabban gyártja a csatár a pontokat, ám amivel igazán magára irányította a figyelmet, az a két lacrosse-gól volt. ?Szinte mindenki erről kérdez mostanában. Korábban talán ha hat-hét alkalommal lőttem így gólt. Nem gyakoroltam soha, egyszerűen csak ösztönösen csinálom. Hogy hányszor csinálom még meg az idén? Természetesen ahányszor a védők engedik.?

A gyergyói vezetők komoly keretet raktak össze az idén, határozott tervekkel. ?A csapat szeretne bajnok lenni. Egy sportolónak nem is lehet más célja. Most csak egy feladatunk van, kiadni magunkból mindent a meccseken, függetlenül attól, hogy ki az ellenfél. Aztán majd eldől, hogy milyen messzire jutunk el.?

Az elmúlt években több ukrán és orosz játékos szerzett román állampolgárságot, és közülük néhányan a divízió 1/A csoportba jutott válogatottban is bemutatkoztak. ?Hallottam erről, és az én fejemben is megfordult a lehetőség. Amennyiben lesz rá módom, élnék vele. De ez még a jövő zenéje.?

gyhk

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum