Csökkent bennem a hit, ellenben nőtt a stressz

A 23 éves Vincze Péter Tamás abbahagyta a jégkorongot. Játék helyett edzősködni és bíráskodni fog. Döntése okairól beszélgettünk vele.

Vincze Péter Tamás nyíregyházi születésű, miután felfigyeltek tehetségére, Debrecenben nevelkedett, kerettag volt az U18-as válogatottban, több mint másfél száz meccset játszott a MOL és az Erste Ligában. A profi karrierje azonban máris véget ért. A fiatalember nem szakad el a jégkorongtól, de más területeken kamatoztatja tapasztalatait.

Vincze elég későn kezdte a hokit. ?Miután több sportágat kipróbáltam, és több országos bajnoki címet szereztem, 12 évesen kisegítettem a nyíregyházi hokicsapatot egy miskolci tornán, ahol végül a csapat legjobbja lettem. Innen indult a történet. Egy év múlva kerültem Debrecenbe, akkor az egész szezonban napi szinten vitt édesapám edzésre és meccsekre, ami 120 kilométert és kétórás utazást jelentett. Ezt követően kollégista lettem Debrecenben, így már mindenkinek könnyebb volt.?

A jégkorongozó az utánpótlásévek után hamar a felnőttek között találta magát. ?Az évek során egyre jobb eredményeket értem el, voltam gól- és pontkirály a csapaton belül, de a korosztályomban is a legjobbak között tartottak számon. Válogatott kerettagságaim alkalmával is igyekeztem a legjobbat nyújtani. Alig múltam 16, amikor bekerültem a 18-20 évesek közé, és bár addig végig centert játszottam, ott védőként számítottak rám. Rövid idő alatt első soros lettem, a szezon végén bronzérmet szereztünk. Ezt követte a bemutatkozás a DHK OB II-es csapatában, és innen már csak egy lépés volt a felnőtthoki. Érettségi előtt, 18 évesen kaptam az első profi szerződésemet a nevelőegyesületemtől, és hirtelen a MOL Ligában találtam magamat. Büszke vagyok rá, hogy első évemben, a 2015/16-os idényben a második legjobb eredményt értem el a 20 év alatti első évesek között. Ez 6 gólt és 9 asszisztot jelentett.?

Ekkor jöttek a nehézségek. ?Felvettek a Testnevelési Egyetemre, de a hoki miatt nem tudtam vállalni a nappali tagozatot, így levelezős lettem. Ez havi egy hosszú hétvégés elfoglaltságot jelentett, amit a menedzsment is elfogadott. Sajnos az akkori edzőnk picit másként kezelte ezt, hamar az utolsó sorban találtam magamat, egyre többet ültem a cserepadon. Márpedig onnan nehéz bizonyítani és pontokat gyűjteni. Ekkor követtem el az első hibát: a cél érdekében elengedtem a tanulást, gondoltam, felteszek mindent egy lapra. Otthagytam az egyetemet, de ez sem segített. A szezon végén ráadásul csődöt jelentett a csapat, és hiába volt élő szerződésem, új utakat kellett keresni. Jött az újabb hiba: túl türelmes voltam, túl sokáig vártam, és mire észbe kaptam, már nem volt sok lehetőség. A KMH csapata fogadott be, ahol a szlovák harmadosztályban induló, hozzám hasonló korú fiatalokból álló legénységgel küzdhettünk az eredményekért.”

Egy jónak mondható szezon és a pont/meccses átlag után jött az örömhír. “Újjáalakult a debreceni felnőttklub, és a DEAC csapata szerette volna beépíteni a városban felnőtt fiatalokat. Engem is megkerestek, a korrekt ajánlatnak, a biztató terveknek nem lehetett nemet mondani. Ezzel együtt felvételt nyertem a Debreceni Egyetemre, úgy tűnt, minden rendbe jön. A menedzsment tartotta az ígéretét, egyetlen napot sem késett a fizetéssel. Azonban játéklehetőség újra egyre kevesebb jutott. A felkészülés időszak elteltével egyre több alkalommal melegítettem a cserepadot ? pedig jól ment a hoki, voltak eredményeim ?, és bár ígéreteket folyamatosan kaptam, a tettek elmaradtak. Ezt a fiatalok közül többen is átéltük nap mint nap. A probléma kezelése egyre nehezebben ment, csökkent bennem a hit, ellenben nőtt a stressz. Ekkor jött a harmadik hiba: annyira a játékra fókuszáltam, hogy nem vettem elég komolyan a tanulást, nem teljesítettem az egyetem minimális elvárásait. A szezon végére, az utolsó néhány mérkőzésre ugyan ismét kaptam lehetőséget a bizonyításra, de ekkor már nem hittem, hogy ebből lehet valami. Másfelé kezdtem figyelni.?

A fiatal játékos meghozta a legnehezebb döntést: felhagy a profi karrierrel. ?Tudtam, hogy nem akarok elszakadni ettől a sporttól, kerestem azokat az irányokat, amikben kiteljesedhetek, és talán még magasabb szinten adhatok vissza valamit abból, amit kaptam. Hamarosan a kezemben lesz a ?B? licences jégkorongedzői diploma, és miután a szülővárosomban épült egy szép új jégpálya, ott szerettem volna visszakerülni a hoki vérkeringésébe, ahonnan indultam. A sors is mellém ált: augusztustól Kercsó Árpád mesteredző irányítja a Szabolcsi Jégsport Egyesület játékosainak fejlődését, aki mellett megtanulhatom a szakma minden fortélyát. Ezzel párhuzamosan a jégen is látható leszek, csak nem játékos-, hanem zebramezben. Édesapám és a bátyám után, aki jelenleg a magyar legfelső osztályban, illetve nemzetközi jelöléssel is fúj meccseket, én is kedvet kaptam ahhoz, hogy játékvezető legyek.”

Vincze Péter Tamás már most tisztában van eddigi karrierje tanulságaival. “A fiatal játékosoknak tapasztalatból tanácsolom: egyrészt fektessenek nagy energiát a játékba, az edzésekbe, a hozzáállásuk mindig legyen maximális. Másrészt a tanulást semmiképpen sem szabad elengedni, mindig biztosítani kell, hogy legyen út a profi karrieren kívül is. Számora most jött el ennek az ideje.?