39 év után megkerült a félmillió dolláros hokiütő

 

Mark Wells az 1980-as olimpia legendás USA?Szovjetunió mérkőzésén használta a később ellopott botot.

Az 1980-as téli olimpián játszották azt a sporttörténelmi Egyesült Államok?Szovjetunió mérkőzést, amelyet óriási meglepetésre az amerikai egyetemisták nyertek meg, elhódítva a bajnoki címet. A csodát véghezvivő tengerentúli gárda egyik tagja Mark Wells volt, aki a szenzációs győzelem után elhatározta: hokiütőjét szülővárosának, a Michigan állambeli St. Clair Shoresnak adományozza. A botot ki is állították ? de néhány héttel később ellopták, és nem került elő egészen mostanáig.

Mark Wells nemrégiben üzenetet kapott egy magát Trevor Snydernek nevező férfitól, aki azt mondta, van valami nála, ami a kedves lehet az egykori olimpikon számára. Snyder azt is elárulta, hogy az elveszett hokibotról van szó, amelyet a családja még kisgyerek korában kapott meg ajándékba. A kérdésre, hogy miért évtized múltán jelentkezett, azt felelte, hogy megtalálta Istent, aki erre utasította. A jelenleg Floridában élő Wells megkérte St. Clair Shores polgármesterét, hogy szerezze vissza az ütőt. Kip Walby ezt meg is tette, ám átadta az eszközt a rendőrségnek mint bűnjelet. Ezek után vita bontakozott ki a felek között, hogy kinek is lenne a jogos tulajdona az ütő. Wells azt mondta, hogy szeretné visszaszerezni és megtartani, mert most már nem bízik senkiben, inkább egy szignózott másolatot bocsátana a St. Clair Shores-iak rendelkezésére. A város ugyanakkor ismét el szeretné helyezni az eszközt az arénában, mégpedig egy az új szezon elején rendezendő ünnepség keretében. A becslések szerint a hokibot értéke ez idő szerint mintegy félmillió dollár lehet.

mark wells

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum