Egyetlen győzelemre a Stanley Kupától a Blues

 

A döntő hatodik meccse lesz a legnehezebb a St. Louis-iak számára, a Bruinsban megvan a rutin és a tudás, hogy fordítson vesztes állásról.

A Stanley Kupa-finálé hatodik összecsapásának beharangozóját érdemes a meg nem énekelt hősökkel kezdeni. Első helyen a St. Louis védelmével. A harmadik találkozó felvezetésében azt írtuk: nem valószínű, hogy a liga legveszélyesebb első sorát tartósan pontok nélkül lehet tartani. Márpedig a Blues védelme pontosan ezt teszi. A Patrice Bergeron, Brad Marchand, David Pastrnak alkotta hármas a döntőt megelőzően 2,5 pontot termelt meccsenként a rájátszásban, a St. Louis elleni 5 csatában viszont összesen szereztek 3 gólt és 9 pontot. Ebben benne van a harmadik meccs is, amelyet 7-2-re nyertek, és amelyen ők hárman két gólt és öt pontot értek el. De ez csak egy győzelemre volt elég, a másik négy alkalommal összesen 1 gólra és 4 pontocskára voltak képesek. Marchand a maga egyetlen gólját az első meccs végén üres kapura érte el, és mind a három csatár mínusz hármon áll a plusz/mínusz mutatót tekintve. A Bluesban Alex Pietrangelo igazi vezér hátul, de kiemelkedőt nyújt a Colton Parayko és Jay Bouwmeester alkotta páros is. Emberfeletti teljesítményt produkálnak tulajdonképpen a playoff kezdete óta, hiszen minden párharcban a legnehezebb ellenfelek semlegesítése volt a dolguk: az első fordulóban a Scheifele-féle sorral szemben kellett tartaniuk a kaput (a Winnipeg ellen 4-2-vel mentek tovább), a másodikban Seguinék ellen voltak legtöbbet jégen (a Dallas felett hosszabbításos hetedik meccsen diadalmaskodtak), a harmadikban Couture-ékat kellett kiiktatni a játékból (4-2 lett a vége ennnek a párharcnak is), hogy a döntőben megkapják a lehető legnehezebb feladatot Marchand-ék személyében. Szinte hiba nélkül dolgoznak, és ha továbbra is ilyen hatékonyak lesznek, akkor aligha lesz képes elhódítani a kupát a Bruins.

Az ötödik meccs másik hőse az amerikai Zach Sanford volt. Az alapszakaszban 60 meccset játszott a 193 centis, 24 éves csatár, ezeken 20 pontot szerzett. Jött a rájátszás, ahol beugróként számítottak rá. A döntő előtt összesen három meccsen játszott a 19-ből. Az első két alkalommal a fináléban sem került a csapatba, a harmadjára azonban Craig Berube vezetőedző betette a 4. sorba, és azonnal pontot szerzett. A negyedik és az ötödik meccsen két sorral feljebb játszott, amit meg is hálált: kétszer szolgálta ki közvetlenül Ryan O’Reilly-t, utóbb nem akármilyen gólpasszal hozta kihagyhatatlan helyzetbe centerét. Három meccs, három első assziszt a Stanley Kupa döntőjében nem akármi egy olyan játékostól, aki az idény előtt összesen négyszer játszott rájátszásban,és a döntő előtt egyetlen pontot sem szerzett ott. Ha már a negyedik sor szóba került, ők is nagyon fontos láncszemei a St. Louis-i gépezetnek: Oskar Sundqvist, Alex Steen és Ivan Barbasov elképesztően kemény fizikai hokit játszanak, fegyelmezetten védekeznek, egyikük sincs mínusz tartományban, vagyis több lőtt gólnál voltak fent, mint kapottnál, ennél több pedig egy negyedik sortól aligha kérhető számon. A negyedik meccsen Sundqvist több mint 19, Steen és Barbasov több mint 17 percet volt jégen.

Persze szót kell ejteni a St. Louis-i sztárokról is, akik a bostoniakkal ellentétben egyelőre hozzák magukat. Vlagyimir Taraszenko és Ryan O’Reilly megoldhatatlan problémát jelent eddig a Bruins védelmének. Az ötödik meccs mellett nem lehet elmenni anélkül, hogy szót ne ejtenénk az újonc kapus, Jordan Binnington teljesítményéről, aki jó úton jár afelé, hogy leegyszerűsítse az idei playoff-MVP kilétéről szóló vitákat. Ha a Blues megnyeri a döntőt, akkor aligha lehet másnak adni a Conn Smythe-trófeát, mint a csak január óta NHL-esnek számító Binningtonnak. De a Blues legnagyobb erénye a hibátlan csapatmunka. Mint láthattuk, a legjobb sorból is fel lehet készülni, azonban sokkal nehezebb a szakvezetés feladata, ha nem tudja előre kiszámolni, honnan érkezik a csapás. Márpedig St. Louisban ez a helyzet. Emlékezhetünk, hogy Jaden Schwartznak a Winnipeg és a San José ellen is volt egy-egy mesterhármasa, Taraszenkónak május második felében volt nyolcmeccses pontszerző szériája, amelyeken 10 egységet gyűjtött, és ebben már a döntő első két meccse is benne volt. A negyedik és az ötödik csata hőse O’Reilly volt, aki 3 gólt és 4 pontot szerzett ekkor. A csapatmunkáról árulkodik az is, hogy azóta a bizonyos harmadik meccs óta, amikor négy emberhátrányból négy gólt kaptak – mind a négyszer az első kaput eltaláló lövés ment be –, nos, azóta egészen másként védekeznek emberhátrányban: sokkal kevesebb kiállítás mellett mind az öt hátrányukat kibekkelték.

A Bostonnál tehát a legnagyobb problémát a korábban legyőzhetetlen első sor elsúlytalanodása jelenti. Mindent elmond egy csapatról, ha a legnagyobb vezére egy második soros hátvéd. Márpedig Torey Krug minden tekintetben inkább vezére a Bruinsnak jelen pillanatban, mint bárki más. A rájátszás megpróbáltatásai ugyanakkor a védelmen is jelentős sebeket ütöttek. Az ötödik meccsre sem öltözött az agyrázkódással bajlódó Matt Grzelcyk, játéka továbbra is kérdéses. De a többiek sem lehetnek teljesen egészségesek, erre utal, hogy Zdeno Chara törött állkapoccsal is helyet kapott a keretben. Jelenléte ugyan vitathatatlanul sokat jelenthet a társaknak, azonban nem kis kockázat is a csapat egészére nézve. Egyszerű földi halandóként már azt sem értjük, hogyan lehet egyáltalán játszani az állandó fájdalom mellett, ettől függetlenül megállapítható, hogy Chara hokija érthető módon elmaradt a tőle megszokottól. Az erőfeszítések eredménye átlagos teljesítmény lett, ez pedig súlyos aggodalmakat kelt a Bruins védelmének mélységét illetően. Elképzelhető persze, hogy a napok múlásával és az ötödik meccsen szerzett tapasztalatokkal felvértezve a hatodikra ugrásszerűen javul ez a teljesítmény, de ugyanígy az is megtörténhet, hogy jottányit sem fog változni. Arról nem beszélve, hogy a törött állkapocs továbbra is állandó kockázatot jelent. Ha egy ekkora kockázati tényező korcsolyázik az emberrel szemben – egy meccsre a Stanley Kupa döntőjének megnyerésétől –, akkor nincs az a jégkorongos a világon, aki ne próbálna meg erre játszani. Vagyis várható, hogy a Blues játékosai is tesztelni fogják Chara fájdalomtűrő képességét. Mindezek fényében meglepő lenne, ha ismét hét hátvédet nevezne Bruce Cassidy vezetőedző, aki csütörtökön feláldozta David Backest. Charával vagy Chara nélkül, de arra tippelnénk: hétfőn a 6 hátvédet és 12 csatárt felvonultató szerkezetnek szavaznak bizalmat a bostoniak.

Ezek után mi dönthet hétfőn hajnalban? Szinte bármi. Bergeronék nem lettek rosszabb játékosok. Bármikor jöhet egy rövidzárlat, amit ki fognak használni. Nagy kérdés, hogy a Blues tudja-e hozni a fegyelmezett játékát, és minimálisra szorítani a büntetéspercek számát, illetve tartani a hátrányos védekezés hatékonyságát. De jöhet egy újabb még meg nem énekelt hős is, aki egy villanással eldönt mindent. Mert ez a párharc továbbra is igen-igen szoros, sőt, a tétek emelkedésével egyre szorosabb. Az ötödik meccs volt az első a szériában, amelynek során az első harmadban nem esett gól, és 50 perc alatt is csak egy. St. Louis óriási hokilázban ég, 49 éve láttak itt Stanley Kupa-döntőt utoljára, és most van először reális esélyük megnyerni a kupát, amelytől egyetlen győzelem választja el őket.

A harmadik meccs előtt is óriási volt a hype, és ezt nem kezelték jól a játékosok. Fontos lesz, hogy mennyit tanultak abból az esetből, és mennyire tudnak higgadtak maradni. Mert a sokat tapasztalt veteránok egész sorát felvonultató Boston nem fog megtörni az Enterprise Centerben, az bizonyos. Rask, Chara, Bergeron, Krejci és Marchand mind ott voltak 2011-ben Vancouverben, ahol idegenben nyerték meg a hetedik meccset. Ott sem csendben ültek a nézők. De idén is kecmeregtek már ki nehéz helyzetből a bostoniak, rögtön az első körben, amikor Torontóba utaztak a hatodik meccsre ugyanígy, 2-3-as összesített állásról. Most sem fognak feltartott kézzel csatába menni, úgyhogy életük legnehezebb mérkőzésére számíthatnak a Blues játékosai.

NYUGATI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Nashville (1.)–Dallas (WC 1.) 2-4
2-3 2-1 h. 3-2 1-5 3-5 1-2 h.
Winnipeg (2.)–St. Louis (3.) 2-4
1-2 3-4 6-3 2-1 h. 2-3 2-3
Calgary (1.)–Colorado (WC 2.) 1-4
4-0 2-3 h. 2-6 2-3 h. 1-5
San Jose (2.)–Las Vegas (3.) 4-3
5-2 3-5 3-6 0-5 5-2 2-1 h. 5-4 h.
Elődöntők
St. Louis (3.)Dallas (WC 1.) 4-3
3-2 2-4 4-3 2-4 1-2 4-1 2-1 h.
San Jose (2.)Colorado (WC 2.) 4-3
5-2 3-4 4-2 0-3 2-1 3-4 h. 3-2
Döntő
San Jose (2.)St. Louis (3.) 2-4
6-3 2-4 5-4 h. 1-2 0-5 1-5

KELETI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Tampa Bay (1.)–Columbus (WC 2.) 0-4
3-4 1-5 1-3 3-7
Boston (2.)–Toronto (3.) 4-3
1-4 4-1 2-3 6-4 1-2 4-2 5-1
NY Islanders (2.)–Pittsburgh (3.) 4-0
4-3 h. 3-1 4-1 3-1
Washington (1.)–Carolina (WC 1.) 3-4
4-2 4-3 h. 0-5 1-2 6-0 2-5 3-4 h.
Elődöntők
Boston (2.)Columbus (WC 2.) 4-2
3-2 h. 2-3 h. 1-2 4-1 4-3 3-0
NY Islanders (2.)Carolina (WC 1.) 0-4
0-1 h. 1-2 2-5 2-5
Döntő
Boston (2.)Carolina (WC 1.) 4-0
5-2 6-2 2-1 4-0

 

STANLEY KUPA-DÖNTŐ
Boston (2.)St. Louis (3.) 2-3
4-2 2-3 h. 7-2 2-4 1-2 06.09 06.12

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
augusztus 17., szombat
FEL 14:00 LMIBRA 2-3 BVÉGE
FEL 18:00 VASTRN 2-5VÉGE
augusztus 18., vasárnap
FEL 18:00 VASLVC 8-4VÉGE
augusztus 20., kedd
VIS 18:00 DTVUTE 
augusztus 21., szerda
U20 19:15 HUNLIF 
augusztus 22., csütörtök
U18 15:30 ITASVK 
U20 16:00 HUNVAX 
NŐI 18:00 HUNGER 
FEL 19:00 KOSMIS 
U18 19:00 HUNPOL 
augusztus 23., péntek
FEL   TRNVAS 
FEL 15:00 MISKRA 
U18 15:30 SVKPOL 
U20 15:45 HUNFRA 
FEL 16:30 AVSVSV 
FEL 17:00 STOUTE 
FEL 18:00 NITFTC 
FEL 18:00 TOPDEB 
NŐI 18:00 SUIGER 
U18 19:00 HUNITA 
augusztus 24., szombat
FEL   AVSGRN 
U20   HUN
U18 12:00 POLITA 
U18 15:30 HUNSVK 
NŐI 17:20 HUNSUI 
FEL 20:00 SSTMAC 
Partnerünk