Carolinában nem minden a pénz

 

A fizetési plafon adta lehetőségek csupán 78,6%-át használják fel. Az elmúlt 8 évben nem volt példa rá, hogy egy csapat ilyen olcsón jusson el a harmadik körbe.

Minden évben négy csapat játszik konferenciadöntőt az NHL-ben. Az alábbi lista azokat tartalmazza közülük, amelyek az elmúlt nyolc évben a fizetési plafonhoz képest a legolcsóbban tették meg ezt. Mint látható, ebben az időszakban nem volt csapat, amely a fizetési plafon 90%-ánál kevesebből képes lett volna erre. A 2014/15-ös szezonban az Anaheim Ducks kerete a plafon 91,4%-át érte el, a 2012/13-as szezonban a Los Angeles 93,2%-ból dolgozott. A többiek kivétel nélkül legalább 96%-át igénybe vették a rendelkezésre álló pénzeknek. Ehhez képest idén a Carolina Hurricanes mindössze 78,6%-át fogyasztotta el a fizetési plafonnak, ami elképesztően alacsony szám. A második legolcsóbb kerettel dolgozó csapat, amely a harmadik körös részvételért küzd az idei évben, a Colorado, az Avalanche bérkerete a plafon 86%-a. A legdrágább éppen az ő második körös ellenfelük, a San José Sharks, amely a rendelkezésre álló összeg 99,5%-át költötte el játékosokra.

2018/19: Carolina Hurricanes (78,6%)
2017/18: Winnpeg Jets (99,6%)
2016/17: Pittsburgh Penguins (96,4%)
2015/16: Tampa Bay Lightning (97%)
2014/15: Anaheim Ducks (91,4%)
2013/14: New York Rangers (99,7%)
2012/13: Los Angeles Kings (93,2%)
2011/12: Phoenix Coyotes (96,1%)

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 10., kedd
UPV 18:00 H17H16 0-5VÉGE
VÁL 19:00 HUNKOR 2-1 HVÉGE
EBEL 19:15 AVSHCB 2-3 BVÉGE
    • DIGI SPORT 1
BL 20:00 RBMDIF 
    • SPORT 2
december 11., szerda
EIHC 16:00 FRAJPN 4-2VÉGE
UPV 18:00 H16H17 4-3 HVÉGE
EIHC 19:30 UKRBLR 1-4VÉGE
december 12., csütörtök
NŐI 12:30 HUNCZE 1-4VÉGE
UPV 13:45 H17H16 2-3 BVÉGE
EIHC 16:00 BLRKOR 6-5 HVÉGE
NU18 19:00 HUNPOL 4-3VÉGE
U18 19:00 HUNDEN 7-3VÉGE
VB20 19:00 HUNUKR 5-1VÉGE
EIHC 19:30 HUNJPN 1-2VÉGE
december 13., péntek
NŐI 12:30 HUNFRA 2-1VÉGE
EIHC 16:00 KORUKR 4-2VÉGE
NU18 19:00 HUNCZE 6-4VÉGE
U18 19:00 HUNNOR 5-1VÉGE
EBEL 19:15 DECAVS 2-6VÉGE
EIHC 19:30 HUNFRA 2-5VÉGE
december 14., szombat
VB20 12:00 HUNEST 4-2VÉGE
EIHC 12:30 UKRHUN 2-4VÉGE
U18 14:00 HUNSVK 4-9VÉGE
NU18 15:30 HUNSVK 2-1 HVÉGE
EIHC 16:00 KORJPN 5-2VÉGE
EIHC 19:30 BLRFRA 3-2VÉGE
december 15., vasárnap
NŐI   HUNNOR 
VB20 15:30 HUNPOL 
EBEL 16:00 RBSAVS 
Partnerünk