Először nyert világbajnokságot Svédország

 

A hazaiak hosszabbításban győzték le a nagyot küzdő oroszokat az A csoportos ifjúsági világbajnokságon, Lucas Raymond mesterhármast szerzett.

Mi is megírtuk: az ifjúsági vb legnagyobb sztárja az amerikai Jack Hughes, aki az idei draft 1/1-es helyének elsőszámú várományosa. Ebben feltehetően továbbra is igazunk van ? bár a felnőtt A csoportos vb-t és az ott bemutatkozó finn Kaapo Kakko teljesítményét még érdemes megvárni ?, de az biztos, hogy a vb hősét nem Hughesnak hívják. Annak ellenére sem, hogy az amerikai csatár megdöntötte Alekszandr Ovecskin pontrekordját az ifjúsági vb-k történetében, hiszen két tornán 32 pontot termelt, míg az orosz szupersztár 31-et. És bár Hughes három pontjával döntő “faktornak” bizonyult a kanadaiak elleni bronzmeccsen ? a döntőt a svédek és az oroszok játszották, ahol feltűnt egy Lucas Raymond nevű fiatalember. A 179 centis, 75 kilós csatár a Frölunda neveltje, idén csak a saját korosztályában nem játszott mérkőzést, a juniorok között 37 találkozón 48 pontot szerzett, az SHL-ben 10 meccset kapott, melyeken 2 gólt lőtt. A döntőben is vele kezdődött minden, a 10. percben vezetéshez juttatta Svédországot. A második harmad elején kétgólosra nőtt a svéd előny Simon Holmström jóvoltából. Az oroszok csapatkapitánya, Vaszilij Podkolzin riadót fújt csapatának, előbb ő maga talált be a meccs felénél, majd Rogyion Amirov egyenlített a harmadik harmad elején. Itt még nem volt vége az oroszok feltámadásának, Makszim Grosev 10 perccel a vége előtt a vezetést is megszerezte. Nem sokáig tartott azonban az oroszok öröme, 25 másodperccel egyenlítettek a svédek, Lucas Raymond saját maga második, csapata harmadik gólját lőtte. Újabb találat már nem született a rendes játékidőben, jöhetett a 4-4 elleni játékot hozó hosszabbítás. Ebben ismét Raymond volt a nyerő ember, aki egy szép korongjáratás után gyönyörűen húzta vissza a játékszert a rövid felsőbe.

Ezzel Svédország 4-3-ra nyert, és világbajnok lett a jelen lévő 5600 néző legnagyobb örömére. A svédek győzelmét bátran lehet történelminek nevezni, hiszen eddig még soha nem nyertek U18-as világbajnokságot. Az külön öröm lehet számukra, hogy miközben a nagy rivális finnek már 4 vb-aranynál tartanak, most faraghattak valamit a “hátrányukon”. Ezenfelül az ifjúsági világbajnokságok 21 éve íródó történetében idén nyert másodszor a hazai csapat, tíz évvel ezelőtt az USA tette meg ugyanezt. Az oroszok sem lehetnek elégedetlenek, hiszen 2000, 2002 és 2009 után negyedik ezüstérmüket szerezték, a meglévő három aranyuk (2001, 2004 és 2007) és bronzuk (2003, 2011 és 2017) mellett, miközben az előző öt alkalomból négyszer már a negyeddöntőben kiestek.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum