Mindenki azt adja vissza, amit a klubjától kapott

 

Sok új drukkert szereztünk az idén, jövőre, ha lehet, még többet szeretnénk – mondja Fodor Szabolcs. Óriás interjú a ligabajnok FTC-Telekom vezetőedzőjével.

Pavuk Attila azt mondta a döntő után, hogy a bajnoki címek alapját a vezetőség koncepciója jelentette: tudatosan igazolták a játékosokat. Hogyan alakult ki ez a keret?

Nem titok, hogy már egy szezonnal korábban is tárgyaltam a Fradival, de végül csak 2018-ban lettem a felnőttcsapat vezetőedzője. Majdnem egy évvel ezelőtt kezdtük összerakni a csapatot, de már előtte is készítettem egy hosszú listát. Egyértelműen az volt a fejemben, hogy olyan játékosok kellenek, akik profi mentalitásúak, és képesek mindent alárendelni a csapatnak. Ez nem egyszerű dolog, főleg mert három magyar csapat játszik külföldi bajnokságban, és ők eléggé felszívják azokat az embereket, akik eleve jók, szeretnek is dolgozni, és győztes típusok. Ennek ellenére tudtunk igazolni ilyen játékosokat, és össze lehetett rakni belőlük egy új szemléletű csapatot. Ezekről a játékosokról aztán a szezonban és a végén kiváltképp kiderült, hogy jó választásnak bizonyultak. A Fradiból leginkább az hiányzott az utóbbi években, hogy nem működtek profi alapon a dolgok. Talán nem sértődik meg senki, de picit szedett-vedett volt az egész. Természetesen nagy köszönet illeti azokat az embereket, akik rengeteget tettek a szakosztályért a legnehezebb időkben is. Én a profi mentalitást szerettem volna odavinni, azokkal, akik tudják, hogy mi az.

Jobbára olyan magyar játékosokat sikerült leszerződtetniük, akikre addig klubjukban már nem annyira építettek, vagy éppen szerettek volna új lendületet adni a karrierjüknek, és valahol húzóemberré válni. A bajnoki cím, a nemzetközi kupaszereplés és a megbízhatóbb szakosztályi működés fényében idén könnyebb lesz húzóembereket igazolni?

Biztos, hogy sokkal jobb a helyzet, mint volt. Ez pénzkérdés is, de nem csak az. Az Erste Ligát még mindig sokan lebecsülik, hozzáteszem, alaptalanul, mert nagyon jó kis liga ez szerencsére. Ennek ellenére azt ki lehet jelenteni, hogy az EBEL és az Extraliga egyelőre jobb. Van játékos, aki keres 2 forintot az EBEL-ben, és ha mi ajánlunk neki 3-at, akkor is ott marad, mert a saját fejlődése érdekében inkább még megpróbál 1-2 szezont lehúzni, hátha jobb hokissá válik. A válogatottban is inkább számítanak rá onnan. Ezt megértem. De Nagy Gergő példája is bizonyítja, hogy itt is tud előrelépni valaki saját magához képest. A jövő évi csapattal kapcsolatos kérdéseket a rájátszás alatt félreraktuk, majd most fog kiderülni, hogy hol állunk ezen a területen, de azt gondolom, már teljesen más a Fradi megítélése, mint egy éve. Már szezon közben is jelentkeztek be játékosok. Nyilván az a legnehezebb feladat, ha szeretnénk a három külföldön játszó klubtól igazolni.

Azt reálisnak tartja, hogy további Nagy Gergő vagy Pavuk Attila szintű éljátékosokat szereznek?

Abszolút. Az Erste Ligán belül is vannak nagyon jó játékosok, akik meghatározóak lehetnek nálunk jövőre. Szeretnénk fiatalokat is hozni, akik nem biztos, hogy az első évben már tudják ezt a szintet, de keressük azokat, akik töretlen fejlődés mellett két-három év múlva elérhetnek ide.

foci

A bajnoki cím még nagyobb siker annak fényében, hogy a játékoskereteket tekintve előzetesen legfeljebb a második-harmadik helyre tették az FTC-t a ligában, ráadásul a rájátszásra már csak öt légióssal álltak fel sérülés miatt. A nevek alapján a Csíkszereda és az UTE is erősebbnek tűnt a szezon elején. Bátran nyúlt a fiatalokhoz. Boros, Sárcia, Jászai, Pozsár sok jégidővel, sok időt az első két sorban töltve játszottak. Ki tud megragadni, mennyi türelem kell a fiatalok beépítéséhez egy edzőtől, akitől eredményt vár a vezetés?

Természetesen kell türelem és idő is. Azt gondolom, az alapszakasz tökéletes arra, hogy felvegyék a játék ritmusát, rutint szerezzenek maguknak. Ezeknek a srácoknak többségével együtt dolgoztam a MAC utánpótlásában, Tóth Richárdot is soroljuk ide, aki kicsit idősebb, de nem túl sok jégidőt kapott a MAC felnőttcsapatában, Pozsár Márkot pedig még az U18-as válogatottból ismertem. A koncepcióm és a felfogásom szerint egy sokat korcsolyázásos hokihoz négy sor elengedhetetlen, mert azt a tempót, amit látni szeretnék, nem nagyon lehet bírni három sorral. Egyértelmű volt, hogy mindenkit használnom kell. Türelem és sok tanítás kellett, de olyan szempontból szerencsések voltunk, hogy ismertük egymást, tudtam, mire képesek, bíztam bennük, ők is tudták, hogy én hogy dolgozom, megvolt a bizalom oda-vissza, ez felgyorsította a folyamatot. Ettől függetlenül az első két hónapban én is meglepődtem. Gondoltam ugyan, hogy ezek a fiatalok egyszer biztos jók lesznek az Erste Ligában, de hogy két hónap után Boros vagy Sárcia úgy játszik majd, mintha világéletében itt hokizott volna, az váratlan volt.

Már az elején összeállt a csapat, és jöttek az eredmények. Ez minek volt köszönhető a rengeteg igazolás és az új csapat építése ellenére?

Ha jó kvalitású, nagyon jó versenyző típusok vannak az öltözőben, akik még ráadásul normális emberek is, akkor nagy probléma nem lehet. Ráadásul olyan szerencsés vagyok, hogy jó néhányukkal még együtt játszottam. Szóval tudtam, milyenek, ha elmennek egy buliba, ha a családjukkal vannak, tudunk egymásról mindent, hiszen jó barátok is vagyunk, nincsenek titkok. Ez előrevetítette, hogy jó lesz a hangulat. A külföldieket is próbáltam jól körbejárni a szerződtetés előtt, és tényleg sok információt összeszedni, mert ez inkább lutri, és ha van egy-két ember, aki lehúzza az öltözőt, az nem sülhet el jól. Így itt sem volt zsákbamacska, be is illeszkedtek gyorsan. Az egész szezonra, de már a nyár végére is jellemző volt, hogy mindenki jóban volt mindenkivel, nem voltak klikkek. Bejött az, amiért dolgoztunk.

Az Erste Liga létszámbővítése miatt a szokottnál jóval több fiatal játékos kapott lehetőséget a csapatokban. Jó ez a folyamat?

Ez nehéz kérdés. Az elején azt gondoltam, hogy túl gyors lesz ez a tempó. A szezon második felére megnyugodhattunk, hiszen senki nem szeretett volna az Erste Ligában 10-0-s vagy 15-0-s eredményeket látni. A fiatalok minden csapatnál bebizonyították, hogy készen állnak. A fehérvári, vasasos, MAC-os fiatalok is óriásit fejlődtek, és a nálunk játszók is. Jó döntés volt. Látszik, hogy a magyar fiatalokban van potenciál. Sok csapatnál van olyan közeg, ahol lehet fejlődni, és sok munkával egy év alatt teljes értékű felnőtt játékossá válhat valaki az utánpótlásból. Amikor a juniorválogatott edzője voltam, akkor egyértelművé vált számomra, hogy ha utol szeretnénk érni az európai elitet, vagy azokat az országokat, akik előttünk állnak, akkor elengedhetetlen, hogy felnőtt ligában játsszanak azok a junior játékosok, akik válogatottak. Ez a tendencia ma mindenhol, sőt a legjobb U18-asok is a felnőttek között játszanak, Dániában, Franciaországban, Finnországban és máshol is. Jó látni, hogy sok magyar is képes erre.

ftcgyoz

A következő évjáratok is ígéretesek, mind létszámukat, mind a nemzetközi eredményeiket tekintve előrelépés látható. Hogyan jelentkezik majd ez a felnőtteknél?

Az csak jó, ha minél több játékos kerül ki a műhelyekből, mert minél nagyobb a versenyhelyzet, annál jobb teljesítményre sarkallják egymást. Ha pedig nagyon sok játékos lesz, akkor talán el lehet kezdeni gondolkodni egy OB II.-n, ami fontos következő lépése lenne a magyar hokinak. Fontos összekötő kapocs lehet ez a junior és a felnőtt bajnokságok között. Azt látjuk azokban az országokbn, amelyekhez szeretnénk felzárkózni, hogy jól működik ez. De előbb az Erste Ligában kell lennie stabilan egy normális létszámnak. Mindenképpen jó lenne, ha 10-12 csapatos lenne a liga. Ha ez megvan, akkor el lehet gondolkodni a másodosztályon.

Megcsinálta ugyanazt, amit Majoross Gergely: első éves felnőttedzőként bajnok lett, és három érmet szerzett a szezonban. Mikor látta először azt a csapatban, hogy meg lehet nyerni bajnokságot?

Megvolt az, hogy hú de jó lenne bajnokságot nyerni, és bíztam benne, hogy meglesz, de nem akartam sem magamra, sem a csapatra nyomást helyezni. Csak a következő feladatra készültünk fel maximálisan. Ha valaki túlságosan előre néz, az könnyen megbotlik.

Edzőként mik az elvárásai a játékosokkal szemben?

Nem fogok éjszakánként körözni a diszkókban, hogy megnézzem, ki bulizik. De visszakanyarodnék az elejére. Tudjuk, milyen karakterek vannak a csapatunkban, olyanok, akik profi mentalitásúak. Fiatal emberekről van szó, nem lehet elvárni, hogy ne bulizzanak, és senki nem is kéri tőlük ezt. Huszonévesen erről szól az élet – főleg ha az ember sikeres élsportoló –, a jégkorong mellett természetesen. Azt kell nekik érezni, hogy mikor lehet elmenni és mikor nem. Ezt jól kell kezelniük. Edzőként nekem tényleg csak az a lényeg, hogy a jégen mit látok. Ha azt látom, hogy valaki nem tud teljesíteni, mert bulizott, akkor baj van. Ha nem tudtam meg, mert a jégen nem derült ki, hogy éjszaka hol járt, és hozta a maximumot, akkor azzal nincs dolgom.

ftcarany

Kik a vezéralakok az öltözőben?

Nagy Gergőt kell említenem az első helyen. Bár még sosem játszott a Ferencvárosban, de világéletében Fradi-szurkoló volt. Nagyon jó vezető és csapatkapitány. Talán ha valaki ezt mondja öt-hat éve, lehet, hogy körberöhögtük volna, de hát ez is az élet rendje, hogy változunk, fejlődünk, felnövünk, megérünk bizonyos feladatokra. Ezt érzem én is magamon. Teljesen másfajta gondolkodásom van negyvenévesen, mint volt harmincévesen. Van egy folyamat, van, akinek kicsit hamarabb elindul, van, akinek később, de nem szabad embereket beskatulyázni, mert az a legrosszabb döntés. Pavuk Attila, Tóth Adrián is vezéralak, ahhoz képest, hogy milyen fiatalok, regeteg tapasztalat van mögöttük. Roczanov Dezsőt kell itt még említeni, aki újjászületett ebben a szezonban.

Úgy tűnik, a bizalom és a lehetőség fontos kulcsszavak voltak. Így van ez?

Roczanov Dezső játékára az előző évben nem lehetett ráismerni. Ő nagyon rakkolós, szívét-lelkét kiteszi, és ez nem igazán látszott rajta. El is mondta, hogy nagyon rosszul érezte magát. Vagy ott van Farkas Simon esete. Láttam őt nagyon fiatalon a Starsban, talán 16-17 évesen, együtt játszottunk, és volt benne fantázia. De igazából csak most mutatta meg, milyen fontos láncszem egy bajnokcsapatban is. A bizalom nagyon sok mindenre képes. Ha valakiben bízol, megadod neki, ezt érzi, és körülötte egyébként minden rendben van, csak a hokival kell foglalkoznia, akkor teljesen más a sztori. Erről szólt a legelső beszélgetésem is, amit Hudák Gábor szakosztályvezetővel folytattam. Azt mondtam, hogy csak akkor írok alá, ha a srácoknak mindent megadunk, amire szükségünk van. Az a minimum, hogy mindent betartunk, amit megígérünk. Lehet, hogy nem tudunk annyit ígérni, mint mások, de amit ígérünk, azt biztosan betartjuk. És legyen minden rendben, ne kelljen azon imádkozni, hogy legyen bot és pászka, meg egyebek. A játékosoknak ne legyen kifogásuk, csak a munkára tudjanak fókuszálni. Nagyon jól látszott idén a jégen, hogy ez megvolt, és hogy mekkora különbségek vannak a teljesítményekben. Mindenki azt adja bele a döntő helyzetekben, amit a klubtól kap. A döntőben láttuk, hogy a srácok mindent beletettek a győzelem érdekében.

Szimpatikus volt, hogy minden mérkőzést komolyan vettek. Őszinte szezon volt ez, az elejétől a végéig jól ment a csapat, a 19-es győzelmi széria után értelemszerűen volt egy kis hullámvölgy, de nem volt számolgatás, okoskodás. Ez döntés kérdése?

Ez megint csak arra vezethető vissza, hogy nem néztünk nagyon előre. Minden egyes nap a következő feladatra koncentráltunk. Mi, edzők is mindent megadtunk a csapatnak a sikeresség érdekében. Videózás, taktika, bármi más, ami rengeteg munkát jelent. A csapat pedig arra figyelt, hogy ezeket az utasításokat a következő meccsen lehetőleg száz százalékig betartva hokizzanak. Ennyi a titok, nem több.

Mi az, amit utólag máshogy csinálna?

Nagyképűség lenne, ha azt mondanám, hogy semmit? Még nagyon frissek az élmények, de egy ilyen sikeres szezon után, amikor az alapszakaszmeccsek 80%-át megnyertük, a playoffban pedig 12-1-es széria végén bajnokok lettünk, akkor nem sok olyan dolog van, amin változtatni kell szerintem. Ha mégis kell egy ilyet említenem, akkor a döntő előtti tíz napot kell végiggondolnom, mert az első meccsen nagy vereségbe szaladtunk bele. De ahogy Pavuk Attila is mondta, nem lehet a meccset szimulálni. Tudtuk, hogy túl sok idő telik el a két meccsünk között, mindent megpróbáltunk, de nem sikerült. Pedig sok olyan elemet raktunk bele az edzésekbe, ami segít, és mégsem volt elég hatékony. Kérdezték, miért nem játszottunk edzőmeccset, de ennek semmi értelme. Ha valaki 60-70%-on játszik, mert nem akar a döntőre lesérülni, az a legveszélyesebb, mert akkor történik leginkáb a baj, amikor valaki tart tőle. Nyáron majd végiggondolom, mit lehetne máshogy tenni, ha legközelebb hasonló helyzetbe kerülünk. Mindent dokumentálok, elrakok, tudom, hogy mikor mit csináltunk, úgyhogy meglátjuk, mit kell változtatni ezen.

ftccsapatkep

Első éves edzőként kitől kér tanácsot nehéz helyzetben?

Általában a saját fejem után megyek, és ott van az internet, ha valaki tudja, hol kell keresni, mindent megtalál. Nem lenne szégyen, ha valamelyik edző barátomhoz fordulnék, de nem volt ilyen ebben a szezonban. Szerencsére nagyon jó a munkakapcsolatom a másodedzőmmel, és sok mindent meg tudunk egymással beszélni.

Fontos volt Yul Hennelly szerepe. Hogyan választotta ki?

Nem olyan egyszerű kérdés ez, mint ahogy eseteg kívülről látszik. Meg is feleljen minden szempontból, szeressen is dolgozni, tudjunk sokat egymás mellett lenni. Nagyon nagy dilemma volt számomra, hogy kit válasszak másodedzőmnek. Hennelly Vierumakiban végzett, egy korábbi MAC-os finn edző ajánlotta. Megmondom őszintén, hogy azóta is mondogatom a feleségemnek, ennél jobban nem választhattam volna. Ha leírtam volna egy papírra, hogy milyen jellemzők kellenek nekem egy jó másodedzőhöz, akkor teljesen telibe találtam. Fiatalos, lendületes, nagyon jó volt a munkakapcsolatunk. Ha rajtam múlik, változatlan stábbal kezdjük a következő szezont.

Az idei évnél csak a következő lesz nehezebb, mert a bázis alapján nőnek az elvárások.

Ennél jobbat és többet nehéz elérni. Természetesen próbáljuk szerényen összerakni jövőre azt a csapatot, amelyről azt gondoljuk, hogy talán még ennél is jobb lehet. Utána megint lépésről lépésre haladunk majd, és meglátjuk, mi sül ki belőle. Sportemberek vagyunk, jövőre is minden mérkőzést meg szeretnénk nyerni, még ha ez szinte lehetetlen is. Küzdeni, csúszni, mászni fogunk, és meglátjuk, ez mire lesz elég.

A sok fiatal ellenére szűk kerettel dolgozott. Ebben lesz változás?

Mindig jó, ha versenyhelyzet van, ha minél többen pályáznak egy helyre, mert akkor olyan teljesítményre ösztönzik egymást, ami az edző dolgát megkönnyíti. De attól még messze állunk, hogy nekünk farmcsapatunk legyen, pedig ez lenne az ideális, főleg így, hogy nincs U20-as csapatunk. Ez utóbbi elérhető a közeljövőben. Talán két év múlva már lesz.

ftcorom

A Fradi-hoki jövője rég nézett ki ennyire reményteljesen. Mik lehetnek a következő lépések?

A Fradivárosról nem tudok nyilatkozni, annyit tudok csak róla, ami a sajtóban olvasható. A döntő alatt is látszott, hogy kéne egy nagyobb csarnok. Nekünk is jobb lenne egy igazi hazai pálya, mert már meg tudnánk tölteni egy nagyobbat is. 22 évig nem nyert bajnokságot a csapat, és a magyar hoki térképén lecsúszott ez idő alatt. Kimaradt egy generáció a szurkolóknál. Elsősorban azok járnak, akik annak idején a Kisstadionban is szurkoltak. De sok új drukkert szereztünk idén. Jövőre is szeretnénk, ha lehet, még többet.

Ha kicsi lesz a csarnok, mitől függ majd, hogy maradnak-e, vagy máshol játszanak?

Ezt a játékosok döntik el. Nekem szinte mindegy, hogy melyik csarnokban állok a padon. Edzőként minden kérdésben azt gondolom, hogy elsősorban a játékosnak kell jól éreznie magát. Meg kell hallgatni nagyon komolyan, hogy mit szeretne, mit gondol a játékos, és ezt is bele kell venni a döntésbe. Reális lehetőség volt idén, hogy a rájátszás meccseit a Tüskecsarnokba vigyük. Beszéltünk a srácokkal, és a válaszuk egyértelmű volt: ez az otthonunk, itt érezzük jól magunkat, itt van a szépen kialakított, belakott öltözőnk, a jég is jó minőségű. Picit szűkebb az erzsébeti pálya a többihez képest, amihez hozzászoktunk. Már az FTC-UTE jubileumi meccs után is mondták a játékosok a Tüskecsarnokban nekem, hogy ugye a playoffra nem jövünk ide. Annyira másabb és furcsább, miért szúrnánk ki magunkkal? Ettől függetlenül egy-két dolgot jövőre ki lehet próbálni. Mert azért jó lenne néha olyan helyen játszani, egy-egy meccset bevállalni az alapszakaszban, ahová több néző ki tud jönni.

Játékoskorából egy olyan Fodor Szabolcsra emlékszem, aki sokat beszél, provokál, keményen és sokat ütközik, és nem sajnálja, ha le kell dobnia a kesztyűt. Amennyire izgágának látszott a pályán, annyira nyugodtnak tűnik a kispadon. Hogy tud forró helyzetekben is ennyire visszafogott maradni edzőként? 

Én ilyen vagyok. Az adrenalin olyan dolgokra képes a jégen, ami meglepő. És közben ha olyan játékos is vagy, aki gyűlöl veszteni, akkor nagyon kemény dolgokat tud ez produkálni. Csak egy példa: ha egy angol vagy svájci úriember lemegy egy amatőr- vagy öregfiúkmeccsre, megvadul. Amikor Miskolcon játszottam, és sérülten a Dunaújváros elleni rájátszásmeccsen a két pad között álltam civilben, meg voltam döbbenve, hogy mi zajlik itt. Nekem volt kellemetlen, hogy Jézusom, milyen ordibálások mennek. És akkor jöttem rá, hogy ez kívülállóként teljesen más. Amikor a jégen vagy, ez természetes. Én is egy olyan versenyző típus vagyok, aki nem marad ki ezekből a dolgokból. Ezt a mentalitást anno még a Fradiban vettük fel, Svasznek Bencével, Kangyal Balázzsal, Majoross Gergellyel. A nagycsapattól ezt tanultuk, hogy ott aki a recsiladbákkal a szemeteskosárba dobásban versenyez, az is vérre menő küzdelmet folytat. Összevesztünk, mert ott is nyerni akartunk. Vagy egy focimeccsen Svaszival simán összeverekedtünk, elég komolyan, ha egymás ellen voltunk, miközben a legjobb barátok voltunk. De két perc múlva röhögtünk az egészen. A jégen is abszolút ilyen voltam, mert mindig nyerni akartam, és ez így jött ki belőlem. Az életben nem vagyok vehemens vagy kötekedő. De ha megnézzük, a legnagyobb NHL-es verekedő emberek a civil életben a legnyugodtabbak, a legkedvesebbek, figyelmesebbek. Ez azért van, mert ők csupaszív emberek, de a jégen átváltoznak, mert ezt úgy élik meg, hogy mindent odaadnak azért, hogy a csapatuknak jó legyen. Jó példa erre Pavuk Attila is, aki szintén mindent belead, hogy a jégen jó legyen, és a csapatáért minden cserében sokat akar tenni.

Jól gondolom, hogy ezek az indulatok csak a lefújásig tartanak, ugye?

Abszolút. Vargyas Lászlóval nem nagyon csíptük egymást a jégen. De akkor is nyilatkoztam a blognak, hogy bár a jégen meg tudnám fojtani egy pohár vízben, de ha meccs után azt mondaná, hogy igyunk már meg egy sört, és beszéljük ezt meg, arra bármikor hajlandó lettem volna. Vígan elbeszélgettünk volna.

ftcunneples

A döntőben a csíkszeredai és a fradista játékosok között is ez volt a jellemző?

Ez a legérzelmesebb csapatjáték. Olyan kontakt sportág, hogy ami a jégen történik, az hihetetlen érzelmeket hoz a felszínre, mert rengeteg adrenalin szabadul fel. Aki nem űzi ezt a sportot ilyen szinten, annak nem lehet felfogni azt, hogy mekkora feszültség, mekkora indulat tör elő az emberből. Az egyetlen olyan sportág, ahol kontakt van, és utána azt le is lehet vezetni. Nem véletlenül találták ezt ki így, mert nagyon sok olyan dolog van a játékban, amit nézőként nem lát az ember, és egy verekedéssel le lehet ezt gyorsan rendezni, nem kell egész meccsen vagy szérián át magunkkal cipelni. A rájátszásban végképp mindenki az életéért küzd, persze, hogy megtesz mindent annak érdekében, hogy nyerjen. De ha a két csapat játékosait megkérdeznénk, akkor azt mondanák, hogy ezek az érzelmek ott maradnak a jégen. Ha a két csapat játékosai találkoznának az utcán, nem esnének egymásnak, hanem barátokként, ismerősökként viselkednének.

Jó színvonalú döntő volt?

Igen, bár az első két meccs olyan volt, amilyen. Az a lebonyolításból adódott, a világon mindenhol ilyen, mert egy 4-0-s széria után meg kell várni a másik ágról a csapatot. Az első meccsre rányomta bélyegét, hogy sokáig nem játszottunk, de utána nagyon jól sikerült másnap választ adnunk és visszajönnünk. Ott lehet, hogy egy kicsit a Csíkszereda úgy érezte, hogy ez könnyebb lesz, elbízhatták magukat. Ez a két meccs ezért kicsit extrém volt. Utána viszont mind a két csapat teljes mértékben rájátszáshokit játszott, óriási volt a küzdelem, nagyon jó védekezéssel, jó teljesítményekkel, és minden négyzetméterért meg kellett küzdeni, szó szerint háború zajlott a jégen, jó értelemben, ami a rájátszások jellemzője. Szakmailag is elégedett voltam a játékkal. A mi csapatunkkal mindenképpen, azt játszottuk, amit kértünk a játékosoktól. Nagyon jó tempó volt, látványos hoki, ehhez két csapat kell. Egyénileg és csapatként is jól teljesítettek a felek, a nézők számára is élvezhető döntő volt, azt gondolom.

Az első meccs utáni éjszakát végigdolgozta?

Nem volt olyan rég, de nagyon régnek tűnik. Úgy emlékszem, hogy nem volt nagyon gyötrelmes. Azt tudtam, hogy valamit változtatnunk kell. Egy picit megleptek minket a csíkszeredaiak azzal, hogy nem úgy játszottak, ahogy addig, és nem is úgy, ahogy az UTE ellen. Teljesen más taktikát választottak ellenünk. Ahogy elvesztették a korongot, a letámadást feladták, és behátráltak öt emberrel, szinte falat képeztek a középső harmadban. És ezt nagyon rosszul kezeltük az első meccsen. Ezt a változtatást már a mérkőzésen is érzékeltük, de későn reagáltunk rá. Egy kis szakmai titok, hogy a rájátszásra megállapodtunk Kis Andrással, a MAC edzőjével, aki videóelemző munkát végzett nekünk. Pont ezen a mérkőzésen technikai gondok akadtak a Steva-rendszerrel, nem tudtunk élőben elemezni. Nem tudtuk átnézni gyorsan ezt az új védekezést a szünetben. A mérkőzés utáni videóelemzésnél viszont már meg tudtuk találni a jó megoldást. Az első meccsen tehát nem tudtuk kezelni azt a problémát, hogy a szokásos hokinkat, miszerint a korongszerzés után átrobogunk a középső harmadon, megfogta az ellenfél, és ez megzavart minket. Erre reagáltunk, és tudtuk, hogy min kell változtatni, addigra már a videók is rendelkezésünkre álltak tagelve, minden kihozatalt, bulit végig tudtunk zongorázni. A második mérkőzésen már működött is, amit kitaláltunk. Az viszont meglepett, hogy erre már nem érkezett válaszlépés a másik oldalról, onnantól ugyanaz maradt az ő taktikájuk, és ezért már nekünk sem kellett változtatni. Ezzel a videóelemzéssel megint csak jobb lett a csapatunk, mert menet közben is sikerült bővítenünk a repertoárt. Fantasztikus volt, hogy annak ellenére, hogy gyakorolnunk sem nagyon volt időnk ezt az új játékrendszert, szinte tökéletesen megcsinálták a srácok a döntő további meccsein, amit kértünk. Le a kalappal előttük. Öt az öt ellen az utolsó három meccsen nem kaptunk gólt, egészen az utolsó végéig. Ez is óriási tett, ennyi időn át kivédekezni a KHL-ből igazolt oroszok vezette szeredai támadásokat.

ftcnagyg

Elárulja, hogy milyen taktikai lépéssel lepte meg a Csíkszereda az első meccsen?

Megmondom őszintén, nekem ez a játékstílus nem fekszik, nem igazán szeretem, szerintem egy kicsit unalmas. Régebben a KHL-ben és a Liigában láttam hasonlókat, hogy egy csapat teljesen feladja a letámadást, és egyből beáll védekezni, hagyja, hogy jöjjön ki a másik csapat. Ha mindkét fél ezt játssza, az elég unalmas hokit tud produkálni, ez igazából old school jégkorong. Én más irányba szeretném vinni a csapatomat. Azt szeretem, ha pörgés van.

Ha a külföldön játszó három magyar csapat mellé számoljuk az otthon játszó magyar bajnokot és a nagyon erős Csíkszeredát megszorongató UTE-t, akkor felmerül a kérdés, hogy emlékszik-e olyan időre, amikor négy-öt ilyen komoly klubcsapat volt egyszerre Magyarországon?

Egyértelműen nem. Talán még három sem volt korábban ilyen szinten egyszerre. Érdekes szakmai döntés lesz a következő években, hogy merre menjenek tovább a dolgok. Menjenek-e további csapatok külföldre, aki képesek olyan szinten játszani, vagy jöjjön haza mindenki, és csináljunk itthon egy még jobb ligát. Mert ha őszinték vagyunk, akkor idén azt láttuk, hogy egy Erste Liga-bajnok óriási erősítés nélkül el tudott csípni egy rájátszáshelyet az Extraligában az első évében. Azt gondolom, hogy az idei csapatom egy pici erősítéssel szintén oda tudna kerülni egy selejtezős helyre Szlovákiában.

Mikor kezdik a munkát az új szezonra?

Az idősebb játékosok csinálják a saját programjaikat nyáron, ami személyre szabott és működik. Velük majd augusztusban találkozunk. Természetesen teszteket végzünk velük időközben. A fiatalokkal három-négy hét múlva kezdjük a közös száraz felkészülést a következő szezonra. Ők még nagyon sokat tudnak fejlődni ebben.

Kik azok, akik biztos maradnak, és a szurkolók mikor várhatják az új kerettel kapcsolatos első híreket?

Szerencsére van néhány játékosunk, akikkel két évet írtunk alá tavaly, így Nagy Gergővel, Pavuk Attilával, Arany Gergellyel, Tóth Adriánnal, Jászai Dáviddal. Óriási változásokat nem szeretnék. A külföldiekkel most ülünk le beszélgetni, meglátjuk, hogy mire jutunk. Az biztos, hogy nem lesznek akkora változások, mint tavaly. A közeljövőben várhatók már hírek, azt gondolom, hogy akár már a héten is.

foci2

fotók: TSH Photo

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
augusztus 1., csütörtök
UP 18:00 H20US18 
augusztus 3., szombat
FEL   MACTRK 
augusztus 8., csütörtök
FEL   DEBJAS 
augusztus 9., péntek
FEL   DEBDRS 
FEL 17:30 DUMMIS 
augusztus 10., szombat
FEL   CARAVS 
FEL   DEB
FEL 18:00 DABTIT 
Partnerünk