Jókai Szilágyi Zsófiáék hátrányba kerültek

 

Itthon az FTC nyert a MAC ellen, míg a KMH továbbra is 100 százalékos. Összefoglaló a női jégkorong elmúlt hetének eseményeiből.

Női bajnokság

A válogatott világbajnoki felkészülése közben a hét végén két mérkőzést rendeztek. A KMH Budapest 14-0-ra verte az FTC-t, így továbbra is hibátlan. Nyolcan szereztek gólt, Huszák Alexandra öt találata mellett két asszisztot jegyzett, Dabasi Réka 2+4-gyel, Somogyi Vivien négy assziszttal vette ki a részét a sikerből.

Egy nappal később az FTC javított, 5-4-re legyőzte a MAC Marilynt. A fordulatos találkozó az 57. percben dőlt el, Józsa Orsolya találatára nem érkezett válasz, pedig a MAC emberelőnyben játszhatott. A zöld-fehérek legjobbja Pintér Hanna volt, aki három gólja mellett gólpasszt is adott. A MAC-ból Gasparics Fanni 2+1-gyel zárt.

Légiósok

A svéd liga döntője nem indult jól Jókai Szilágyi Zsófia csapata, a Lulea számára. A Linköping megnyerte az első két meccset, 3-0-ra és 3-1-re, aztán sikerült javítani, a harmadik találkozón 5-1-re győzött a Lulea. A válogatott center a negyedik sorban kapott helyet mindegyik mérkőzésen. A döntő szerdán folytatódik.

Az osztrák állami bajnokság bronzmeccsén Fodor Zoltán edző és Tóth Enikő csapata, a Lakers Kärnten került előnybe: az első meccsen 6-1-re győztek a Highlanders ellen. A magyar bekk két gólpasszt adott.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 15., szerda
VB 16:15 SUINOR 4-1VÉGE
VB 16:15 USAGBR 6-3VÉGE
VB 20:15 GERSVK 3-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 RUSITA 10-0VÉGE
május 16., csütörtök
VB 16:15 CANFRA 5-2VÉGE
VB 16:15 SWEAUT 9-1VÉGE
VB 20:15 CZELAT 6-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 FINDEN 3-1VÉGE
május 17., péntek
VB 16:15 AUTNOR 3-5VÉGE
VB 16:15 FRASVK 3-6VÉGE
VB 20:15 CZEITA 8-0VÉGE
VB 20:15 FINGBR 5-0VÉGE
    • SPORT 2
május 18., szombat
VB 12:15 DENUSA 1-7VÉGE
VB 12:15 LATRUS 1-3VÉGE
VB 16:15 CANGER 8-1VÉGE
VB 16:15 ITANOR 1-7VÉGE
VB 20:15 GBRSVK 1-7VÉGE
VB 20:15 SWESUI 4-3VÉGE
    • SPORT 2
május 19., vasárnap
VB 16:15 AUTCZE 
VB 16:15 GERUSA 
VB 20:15 FRAFIN 
VB 20:15 SUIRUS 
    • SPORT 2
május 20., hétfő
VB 16:15 FRAGBR 
VB 16:15 SWELAT 
VB 20:15 AUTITA 
VB 20:15 CANDEN 
    • SPORT 2
május 21., kedd
VB 12:15 CZESUI 
    • SPORT 2
VB 12:15 FINGER 
VB 16:15 NORLAT 
VB 16:15 SVKDEN 
    • SPORT 2
VB 20:15 CANUSA 
    • SPORT 2
VB 20:15 SWERUS 
Partnerünk