Sok idő nincs a csütörtöki 4-3 feldolgozására

   

A második UTE–Titánoktól ugyanazt a kiélezett küzdelmet várhatjuk, amelyet első nekifutásra kaptunk.

Nem maradtak el a várt izgalmak csütörtök este a Megyeri úton. Az UTE és a Fehérvári Titánok ötödik szezonbeli összecsapásán negyedszer is csak egy gól döntött. Ráadásul ismét közel jártak a felek a hosszabbításhoz, Vincze Péter győztes találata mindössze 41 másodperccel a rendes játékidő vége előtt esett. Ezzel az Erste Liga negyeddöntőjében vezet az UTE, de nem volt ez könnyű szülés. Hiába játszott a mérkőzés egyes szakaszaiban fölényben az Újpest, a Titánok remekül mentek át ellentámadásokba a megszerzett korongokkal, többször is létszámfölényes helyzeteket alakítva ki a lilák kapuja előtt, de olyan időszakai is voltak a meccsnek, amikor a kis Volán dominálni tudott. Ráadásul nagyon jól játszották a speciális játékokat is, négy előnyükből kettőt belőttek, miközben a lilák egyet sem. A vége azonban újpesti győzelmet hozott – idén az elsőt rendes játékidőben a Megyeri úton –, így maradt a lila-fehér pályaelőny is.

Sok idő nincs az eredmény feldolgozására, a játékosoknak amilyen gyorsan csak lehet, regenerálódniuk kell, hogy máris folytassák a párharcot. Természetesen lehetőleg úgy, hogy az előző napi mérkőzés tanulságait is elemezték és a gyakorlatba ültették. Mindkét oldalon van mit átgondolni: Szilassy Zoltán a mérkőzést követően arról beszélt, hogy a sok támadás mellett csapata elfeledkezett a védekezésről, nem dolgozott eleget, nem volt kellőképpen egyszerű a játéka. Kiss Dávid, a Titánok vezetőedzője a legnagyobb problémának azt látta, hogy nem sikerült 60 percen keresztül megfelelő szinten pörögni. Mindkét csapat megmutatta azt is, melyek az erényei: az UTE jó csapat jó játékosokkal, míg a Titánok nagyon jól vannak összerakva, és összeszokottak is. Így izgalmas, fordulatos mérkőzést játszottak, amelyen az újpestiek azt is megmutatták, hogy képesek hideg fejjel türelmesen játszani. Amikor égni kezdett a talaj a lábuk alatt a fehérváriak vezető gólja után, hamar ki tudtak egyenlíteni, és az utolsó másodpercekben is élesek voltak.

A pénteki második összecsapástól ugyanazt a kiélezett küzdelmet várhatjuk, amelyet csütörtökön kaptunk. Az UTE nyilvánvalóan nem szeretné átadni a pályaelőnyét, a Titánoknak viszont mindenképpen nyerniük kell egyet a Megyeri úton is a továbbjutáshoz. Nem lesz könnyebb dolguk ma sem, mint elsőre volt, de ezt nyilván pontosan tudják ők maguk is.

utetit

fotó: Fehérvári Titánok, Soós Attila

UTE–Fehérvári Titánok 4-3

   

A székesfehérvári fiatalok hiába vezettek háromszor is a rendes játékidőben, hosszabbításban vereséget szenvedtek a Megyeri úton.

Az edzők nem változtattak a kapusokon, illetve a kereteken, a csütörtöki meccshez hasonlóan Duschek és Gyenes állt a vasak között. A Titánok már a mérkőzés 57. másodpercében elcserélték magukat, így szinte egyből emberelőnybe került az UTE. Az 5 a 4 elleni lehetőség alatt nem tudott érdemben felállni a hazai együttes. A találkozó eleje hiába hozott enyhe lila-fehér fölényt, a vezetést a vendégek szerezték meg: a 8. percben egy támadó harmadbeli bulit Lewis elhozott, Kiss Patrik hátratette Szabó Bencének, aki a kék vonalról bebombázta a korongot. A 14. percben egy éles szögből leadott lövést mamuttal védett Duschek, a korongot a vashoz szorította. Az első harmad hajrájában egy szép egyéni villanásból egyenlített az UTE: Varga egy szép mozdulattal becselezte magát Gyenes kapuja elé, majd betalált.

A második felvonásban is enyhe UTE-fölény jelentkezett. Ám akárcsak az első, a második harmadban is Titánok-gólt hozott a 8. perc, a vendégek 3 a 2 ellen megugrottak, Bennett egy szép szóló végén önzetlen volt, az üresen érkező Madácsinak passzolt, aki fonákkal újra vezetéshez juttatta a székesfehérváriakat. A 35. percben büntetőhöz jutott Mihály Ákos, de kihagyta a rávezetést. Két perccel a játékrész vége előtt újra egalizáltak az újpestiek, Benk kapu mögüli passzát Vincze lőtte be közelről. Alig fél perccel később Lewis kiült a büntetőpadra.

A záró harmad 35 másodpercnyi UTE-emberelőnnyel indult, aztán nem sokkal később már a Titánok játszottak fórban, eredménytelenül. A vendégek a játékrész közepén Stefishen gáncsolása után újra 5 a 4 ellen támadhattak, a lehetőséget Szabó Bence váltotta gólra egy pontos lövéssel, így újra a székesfehérváriaknál volt az előny. Fél percre rá Kiss Roland a büntetőpadra ült, az UTE hajtott az egyenlítésért. A lila-fehérek harmadik egalizálására az 58. percig kellett várni, amikor egy újabb kimaradt előny után Ropret centerezését Rusk lőtte be a kapuban szemben állva. A rendes játékidő legvégén elszabadultak az indulatok, tömegjelenet alakult ki Duschek kapuja előtt, Stefishen és Kiss Patrik 2+2 perces büntetést kaptak.

A hosszabbítás kevesebb mint 3 percig tartott. A Titánok kapuja mögött Benk korongot szerzett egy vendég játékostól, a játékszer a kapussal szemben álló Ropret elé került, aki kicselezte Gyenest és belőtte az UTE győztes gólját.

Az UTE 4-3-ra nyert, összesítésben 2-0-ra vezet a Titánok ellen. A párharc hétfőn, Székesfehérváron folytatódik.

TIT-UTE_20190120-SAE_6976-900

Fotó: Soós Attila (Fehérvári Titánok)

Erste Liga, Megyeri út, 1065 néző. Játékvezetők: Babic, Babic, Váczi, Kedves.
Duschek: 89,3% (Sila)
K
Gyenes: 90,0% (Szeles)
Huba, Pokornyi, Brine, Hebar, Ropret
1
Kiss R., Beukeboom, Lewis, Mihály, Kiss Patrik
Kiss Phil, Rusk, Benk, Stefishen, Vincze
2
Reiter, Láday, Madácsi, Szita, Bennett
Nagy N., Varga, Nemes, Csányi, Kocsis
3
Imre, Szabó B., Péter, Császár, Balogh
Kovács Attila, Szalma, Kovács S.
4
Vas, Sándor, Hamvai, Mazzag, Búzás
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Kiss Dávid
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 07:30 AVS Szabó B. Kiss Patrik Lewis
1-1 16:12 UTE Varga Stefishen
1-2 28:00 AVS Madácsi Bennett Kiss R.
2-2 37:59 UTE Vincze Benk Nagy N.
2-3 49:31 AVS PP Szabó B. Láday Gyenes
3-3 57:45 UTE Rusk Ropret Brine
4-3 62:43 UTE Ropret Benk
40 Kapura lövések száma 28
8 Kiállításpercek 12

Háromszor is vezettek a Titánok a Megyeri úton

 

A végén mégis a lilák nyertek. Az UTE–Fehérvár-farm góljai.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 17., péntek
VB 16:15 AUTNOR 3-5VÉGE
VB 16:15 FRASVK 3-6VÉGE
VB 20:15 CZEITA 8-0VÉGE
VB 20:15 FINGBR 5-0VÉGE
    • SPORT 2
május 18., szombat
VB 12:15 DENUSA 1-7VÉGE
VB 12:15 LATRUS 1-3VÉGE
VB 16:15 CANGER 8-1VÉGE
VB 16:15 ITANOR 1-7VÉGE
VB 20:15 GBRSVK 1-7VÉGE
VB 20:15 SWESUI 4-3VÉGE
    • SPORT 2
május 19., vasárnap
VB 16:15 AUTCZE 0-8VÉGE
VB 16:15 GERUSA 1-3VÉGE
VB 20:15 FRAFIN 0-3VÉGE
VB 20:15 SUIRUS 0-3VÉGE
    • SPORT 2
május 20., hétfő
VB 16:15 FRAGBR 3-4 HVÉGE
VB 16:15 SWELAT 5-4VÉGE
VB 20:15 AUTITA 
    • SPORT 2
VB 20:15 CANDEN 
május 21., kedd
VB 12:15 CZESUI 
    • SPORT 2
VB 12:15 FINGER 
VB 16:15 NORLAT 
VB 16:15 SVKDEN 
    • SPORT 2
VB 20:15 CANUSA 
    • SPORT 2
VB 20:15 SWERUS 
május 23., csütörtök
VB 16:15 ?
VB 16:15 ?
VB 20:15 ?
VB 20:15 ?
Partnerünk