Godó: Nem számolgatni akarunk, hanem nyerni

 

Visszaszerezte esélyét a playoffra a Hokiklub Budapest, amihez két bravúros győzelemre volt szükség.

A Hokiklub Budapest a középszakaszban lejátszott két legutóbbi meccsén bravúros sikereket aratott: idegenben verték a KHL-es légiósokkal felálló Gyergyót, és a jóval rutinosabb Dunaújvárosi Acélbikákat is. Ezzel a huszárvágással saját kezükbe vették a sorsukat a playoffba jutást illetően. Jelenleg ugyan 5 pont a hátrányuk a 8. helyen álló Vienna Capitals II mögött, de egy meccsel kevesebbet játszottak, így ha a hátralévő három találkozójukat megnyerik ? az egyikre Bécsben kerül sor a héten ?, akkor ott lehetnek a negyeddöntőben.

A gyergyói és az újvárosi mérkőzéseken Godó Dániel 5 ponttal zárt ? 2 góllal és 3 asszisszttal ?, azaz igen fontos szerepe volt a sikerekben. ?Tényleg értékes győzelmeket arattunk, de mindkettő igazi csapatmunka volt. Nekem is jól ment a játék, amit leginkább annak tudok be, hogy olyan sorba kerültem Petres Magor Tivadar és Michal Satek mellé, ahol tényleg remek az összhang, ahogy mondani szokás, működik köztünk a kémia. A Gyergyó elleni sikert óriási fegyverténynek tartom, mert csak három sorral tudtunk kiutazni. A jégen azonban mindenki odatette magát, betartottuk az edzői utasításokat, és ez a fegyelmezett játék meghozta a sikert. A DAB ellen, ezt be kell ismerni, nekünk minden bejött az elején, sőt egy új arcunkat is mutattuk. Ezúttal a végén mi tudtuk a magunk javára fordítani a mérkőzést, miután háromgólos előnyünket behozták a hazaiak. Most mi koncentráltunk jól az utolsó harmadban, és ez fontos három pontot hozott számunkra.?

godo2

A Hokiklub Budapest az elmúlt hónapokban komoly fejlődést mutatott, úgy tűnik, egyre inkább belenőnek a ligába. ?A csapat legfontosabb célja az volt, hogy a fiataloknak adjanak minél több játéklehetőséget, és nekik időre volt szükségük a szintlépéshez. Valóban, az elmúlt egy-két hónapban kezdett összeállni úgy a játékunk, ahogy szerettük volna. Most már mindkét kapu előtt sokkal határozottabbak vagyunk, mint korábban. A támadásaink veszélyesebbek, gólratörőbbek, a saját ketrecünk előtt pedig nagyobb hatékonysággal tudjuk kizárni az ellenfél csatárait. De mindezt meg kellett tanulnunk, a saját bőrünkön tapasztaltuk meg, mit hogyan kell csinálni. Bízom benne, hogy a szezon hátralévő részében is tudunk még előrelépni ezen a téren.?

Godó Dániel az Erste Ligában korábban két szezont húzott le Debrecenben, ahol rájátszással együtt 5, illetve 9 pontot ért el. Az idén már 18 egységnél jár, 9-9 gólt és asszisztot jegyeztek fel a neve mellé. Ez azt jelenti, hogy megtalálta a helyét a Hokiklubnál? ?Nagyon jól érzem magam itt. A Hokiklubnál megkaptam a kellő bizalmat, aminek szeretnék a legjobb tudásom szerint megfelelni, hasznos, eredményes tagja lenni a csapatnak. A sok jégidővel, a speciális sorokban is játszva nekem és társaimnak is adott a lehetőség a fejlődésre. Remek társaság jött össze, szerintem még sok potenciál van a csapatban, és ezt először azzal szeretnénk bizonyítani, hogy bejutunk a rájátszásba.?

Erre megvan az esélye a csapatnak, miként azt fentebb levezettük. A Vienna-farmmal utoljára játszanak pénteken, addigra túl lesznek a Schiller-Vasas HC-n és a Fehérvári Titánokon. Kisdöntőre kerül majd sor Bécsben? ?Ha az eredmények úgy alakulnak, akkor az a mérkőzés tényleg sorsdöntő is lehet. De mi nem számolgatni akarunk, hanem nyerni, először hétfőn este a Vasas ellen. Ez kell ahhoz, hogy továbbra is legyen esélyünk. A következő feladat csak ezután jön, lépésenként kell haladnunk. Ha valóban Bécsben dől el, ki juthat a rájátszásba, akkor biztos vagyok benne, hogy mi készen állunk majd a csatára. Mert az akkor tényleg az lesz.?

godo3

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum