Sok kérdést tisztázhat a székely rangadó

   

A Csíkszereda az alapszakasz-győzelemre hajt, a Gyergyónak van még matematikai esélye a felsőházra, mindkét csapat számára fontos a győzelem.

És akkor a két székely város, Gyergyószentmiklós és Csíkszereda nagy történelmi hagyományokkal rendelkező rivalizálásáról még nem is beszéltünk. Ráadásul mindkét gárda jó formát mutat az Erste Liga jelenlegi szakaszában. A Szereda az UTE-t és a Dunaújvárost is legyőzte, 8 gólt lőtt és csak 1-et kapott, a Gyergyó ugyancsak két diadalt aratott – bár az Acélbikák ellen csak túlórában –, és 7-3-as összesített gólarányt ért el. A keddi mérkőzés ráadásul a román bajnokság alapszakaszába is beszámít, ahol a Csíkszereda előnye két pont az ugyanannyi meccsnél tartó Brassóval szemben – ehhez jön majd az elmaradt meccsük miatti 3 pont levonás–, és a vesztett pontokat tekintve rosszabbul áll, mint az egyelőre csak 13 összecsapásnál tartó Galati. Van tehát miért kaparni, így igazán nagy csata várható Gyergyóban.

A piros-fehérek egyik legjobbja az UTE elleni meccsen a kapus Ruczuj Gellért volt. A nyáron Csíkszeredából Gyergyóba költözött hálóőr 52 lövést kapott, köztük nehezeket is, és mindet megfogta. Ami a többieket illeti, egyelőre légiósbőség van Gyergyóban, Mikael Tisell nem kevesebb, mint 9 külföldi játékos közül válogathat. Közülük Gorjacsevszkih kapus, Karpusz, valamint a korábbi házi pontkirály Vesutkin december eleje óta nem szerepelt a csapatban, sorsukról ebben a pillanatban még nem tudunk semmit. Legutóbb az ugyancsak remek pedigrével rendelkező Oscar Steén csatlakozott a gyergyói kerethez, és asszisztokkal nyitott. Ami legalább ennyire lényeges, a hazai játékosok is kezdik felvenni a fordulatszámot. Egyelőre még a rendkívül tapasztalt Góga a legponterősebb köztük, de Csergő Hunor, Péter Zsolt, Nagy Csaba és Constantin teljesítményére sem lehet különösebb panasz. Ez pedig elegendő ahhoz, hogy legalább két erős sort ki tudjon álltani a Gyergyó.

A Csíkszereda sem fukarkodik a légiósokkal. Kilenc külföldi kergeti a pakkot náluk is, ami különösen jól jöhet az Erste Liga végjátékában és a román bajnokság hajrájában az erős dupla terhelés miatt. A csíkiaknál érzékeny veszteség, hogy az eltiltott Becze Tihamér még nem léphet jégre, bár a Dunaújváros ellen megmutatta a csapat – különösen Krasznoszlobodcev produkciójának köszönhetően –, hogy képes pótolni a rendkívül ponterős, bár kissé forrófejű magyar válogatott csatárt is.

GYE-SCC-900

Gyergyói HK–SC Csíkszereda 3-4

   

Zsúfolt ház előtt nyerte a Sportklub a székely rangadót, a döntés a büntetőkre maradt, mindkét szurkolótábor ünnepelte övéit a végén.

A gyergyóiaknál ezúttal nem kapott szerepet a svéd Oscar Steén, visszatért viszont a csapatba Vlagyiszlav Karpusz. A vendégeknél nem történtek nagyobb változások, igaz, a kapuban Onodi Ottó állt, tekintettel a romániai szabályokra, amelyek nem engedélyezik légiós hálóőrök bevetését. Az első harmadban nyílt támadójáték folyt mindkét oldalról, amit a kapura lövések rendkívül magas száma is mutat, különösen ahhoz képest, hogy mindössze egy-egy kiállítást ítéltek a játékvezetők. A játékrész első és egyetlen gólja mégis öt az öt ellen született, Benedek Roland szezonbeli harmadik találatával szereztek vezetést a hazaiak. A második felvonásban uralták a jeget a vendégek – ha hinni lehet a statisztikának, 24-szer próbálkoztak –, és képesek voltak fordítani is, mégpedig Taratuhin duplájával. Ezt nem hagyhatta a Gyergyó, a harmadik harmad elejének kissé zaklatott hokiját lezárva Karpusz egyenlített emberelőnyből a 47. percben, 2-2. Nem sokáig örülhettek a hazaiak, két perccel később Papp Szabolcs a kék vonalról belőtte a harmadik csíki gólt. A GYHK a végén a kapusát lehozva hajtott a pontért, és 2 másodperccel (!) a vége előtt Pavel Vorobjov tökéletesen lőtte ki a bal felsőt, 3-3. Jöhetett a hosszabbítás, melynek során inkább a vendéglátók domináltak, köszönhetően annak is, hogy a Szereda elcserélte magát, így két percig négy a három elleni hoki zajlott. Rengeteg helyzettel – de gól nélkül. A büntetőlövések során a kék-fehérek részéről Valchar is Belov is eredményes volt, a Gyergyói ötök közül ellenben csak Vorobjov járt túl Onodi eszén, így a pluszpontot az alapszakasz-elsőségre törő csíkiak vihették magukkal. A publikum ezzel együtt joggal ünnepelte a GYHK teljesítményét is.

Ezzel matematikailag is eldőlt, hogy a DEAC és a Brassó a felsőházban tölti a középszakaszt, míg a Gyergyónak erre csak minimális esélye maradt, minden valószínűség szerint lentről kell kiharcolnia a negyeddöntős szereplést.

gyhk-scc

fotó: GYHK-facebook

Erste Liga, Gyergyószentmiklós, 1100 néző. Játékvezetők: Csomortani, Csomortani, Andre, Péter.
Ruczuj: 92,7% (Szakács)
K
Onodi: 93,2% (László)
Jezsov, Kozma, Pesztunov, Sára, Csergő
1
Papp, Belov, Valchar, Taratuhin, Krasznoszlobodcev
Góga, Orbán, Tománek, Karpusz, Vorobjov
2
Salló, Farkas, Rokaly Sz., Részegh T., Rokaly N.
Bobcek, Nagy, Benedek, Constantin, Péter
3
Győrfy, Flinta, Fodor, Bíró, Anyiszin
Ivacson, Ferencz Csibi, Barabás, Daradics, Elekes Darabont
4
Bors, Rejn, Egyed, Horváth
Tisell Mikael, Vitali Donika
E
Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 10:14 GYE Benedek Péter
1-1 20:40 SCC Taratuhin Valchar
1-2 32:41 SCC Taratuhin Anyiszin Valchar
2-2 46:45 GYE PP Karpusz Vorobjov
2-3 48:03 SCC Papp Taratuhin Krasznoszlobodcev
3-3 59:58 GYE Vorobjov Tománek Karpusz
3-4 65:00 SCC GWS Belov
44 Kapura lövések száma 55
10 Kiállításpercek 14

A Gyergyó–Szereda székely rangadó góljai

 

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
augusztus 1., csütörtök
UP 18:00 H20US18 
augusztus 3., szombat
FEL   MACTRK 
augusztus 8., csütörtök
FEL   DEBJAS 
augusztus 9., péntek
FEL   DEBDRS 
FEL 17:30 DUMMIS 
augusztus 10., szombat
FEL   CARAVS 
FEL   DEB
FEL 18:00 DABTIT 
Partnerünk