Mit mutat a Vienna egy erős ellenféllel szemben?

   

Mindkét csapatnak van mit jóvátennie Bécsben, ahová a Brassó látogat vasárnap.

A Vienna Capitals II a Schiller-Vasas HC otthonában szenvedett vereséget pénteken, pedig győzelemre számított, míg a Brassót majdnem utolérte ugyanaz a végzet, ami újévkor az Újpestet: a mezőny jelenleg leggyengébb csapata, a Hokiklub Budapest otthonában sikerült elengedni az ellenfelet, ám aztán az utolsó percekben kiharcolt túlóra mégis nekik kedvezett. A Vienna közel állt a sikerhez Káposztásmegyeren, mindössze másfél percet kellett volna kihúznia, úgy, hogy egyébként sokkal többet lőtt kapura ellenfelénél. De a piros-kékek az utóbbi időben egyre ügyesebben és egyre nagyobb önbizalommal használják ki a helyzeteiket, így sikerült az egyenlítés. Egy apró pont azért a bécsiek számlájára került, és a kilencedik helyüket aligha veheti el bárki is.

A Brassónál alighanem három pontra számítottak előzetesen a pénteki játéknapon. Persze egy dolog az álmodozás, egy másik a kivitelezés. Hiába várta 10 egymás utáni 0 pontos meccsel a HKB Greg Lindqvist csapatát, a tiszteletet nekik is meg kell adni. Ez egy darabig nem sikerült a Coronának, és meg is lett az eredménye. Előbb 3-0-ra, majd 4-1-re vezettek a juharlevelesek, innen sikerült az 57. perc végére hosszabbításra menteni a meccset. A túlórában a győzelem is meglett, de aligha volt felhőtlen a boldogságuk a kék-sárgák játékosainak. Most egy újabb alsóházi csapat ellen kell jégre lépniük, de a HKB-féle tapasztalok után minden bizonnyal sokkal komolyabban fogják venni ezt a meccset. Ha nem teszik, újabb kellemetlen meglepetés jöhet, hiszen a Bécs jóval erősebb, legalábbis akkor, amikor teljes kerettel tud felállni. Ugyanakkor van miért hajtania a Coronának, egy hárompontos győzelem a biztos felsőházi tagságot jelentené számukra már matematikailag is.

BRA-VC2_20180928174117_IMG_5041-900

fotó: Corona Brassó

Vienna Capitals II–ASC Corona Brassó 2-1

   

Hatalmas meglepetés Bécsben: a Vienna-farm legyőzte a dobogóért küzdő Brassót.

A Brassó a pénteki, Hokiklub Budapest ellenihez hasonlóan ismét rosszul kezdte a mérkőzést, hiszen az 5. percben Bauer már meg is szerezte a vezetést a Vienna-farmnak. A Brassó nem tudta teljesen ráerőltetni akaratát a bécsi fiatalokra, akik nemcsak a védekezéssel törődtek, hanem bátran támadtak is, így kiegyenlített játékkal telt el az első harmad. A második harmad elején előnybe kerültek a brassóiak, ám ezzel a lehetőséggel nem tudtak élni, és ugyanígy tettek a hazaiak is öt perc múlva. Ami nem ment előnyben, sikerült teljes létszámban: a 31. percben Ranftl vette be Tőke kapuját, megduplázva így a Capitals előnyét. Egy perc múlva Hofer és Peretiagin akaszkodott össze, kaptak is két perc plusz
pihenőt, hogy lehiggadjanak. A kedélyek azonban nem csillapodtak, két perc elteltével Preiser és Carlson találta meg egymást, ugyancsak egy páros kiállításért. Teljes létszámban ide-oda játék alakult ki, de a bécsiek tartották kétgólos előnyüket. A harmadik játékrész elején azonban visszajött a meccsbe a Brassó, mivel a 44. percben Tendler betalált. A hátralévő időben a Brassó mindent megtett az egyenlítés érdekében, ám a bécsi fiatalok önfeláldozóan védekeztek, és ki is húzták a végső dudaszóig.

VC2-BRA-900

Fotó: EV Vienna Capitals

Erste Liga, Albert Schultz-Eishalle, 123 néző. Játékvezetők: Varjú, Varjú, Kis-király, Pálkövi.
Lichtenecker: 97,2% (Zimmermann)
K
Tőke: 95,6% (Polc)
Saari, Satmark, Schlögl, Artner, Preiser
1
Peretyagin, Carlson, Molnár Zs., Bíró G., Zsók
Piff, Hedberg, Antal, Bauer, Hiltunen
2
Dorofejev, Bors, Tendler, Mihály Á., Gliga
Posch, Lakos, Hofer, Kittinger, Maxa
3
Boriszenko, Bíró O., Mihály E., Péter, Molnár Z.
Wolf, Ranftl
4
Bíró M., Lidhammar, Tranca
Heiskanen Santeri, Sjöquist Johan
E
Lindqvist Greg Kjell
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 04:37 VIC Bauer Hiltunen Lakos
2-0 30:45 VIC Ranftl Kittinger Schlögl
2-1 43:37 BRA Tendler Lidhammar Peretyagin
45 Kapura lövések száma 36
10 Kiállításpercek 10

A Vienna Capitals II–Corona Brassó góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 17., csütörtök
U18 15:20 KMHDAB 5-4VÉGE
EL 17:40 VASFTC 1-2 HVÉGE
EL 18:00 DABTIT 1-4VÉGE
január 18., péntek
EL 17:30 BRAVC2 8-4VÉGE
EL 17:30 SCCHKB 3-2 HVÉGE
EXL 17:30 KOSMIS 3-1VÉGE
EL 18:00 FTCGYE 4-3VÉGE
EL 18:00 UTEDAB 5-2VÉGE
EXL 19:00 MACBBY 3-4VÉGE
    • DIGI SPORT 2
EBEL 19:15 KACAVS 1-3VÉGE
január 19., szombat
DEBL   FTCMRL 
U18 11:15 EHCUTE 3-9VÉGE
U18 12:15 DHKMAC 2-6VÉGE
U20 14:00 KMMEAS INFO
U20 14:30 AVSVSV 6-2VÉGE
U18 15:15 KACAVS 5-1VÉGE
U18 15:20 VICETO 5-2VÉGE
DEBL 17:00 GRZKMH 0-1VÉGE
ESC 17:00 HKBBOZ 5-1VÉGE
U18 17:05 KMHVSV 1-4VÉGE
U18 17:40 MISEHL 8-0VÉGE
U18 18:15 OHCFTC 9-0VÉGE
EL 18:20 VASGYE 4-3VÉGE
január 20., vasárnap
U20 12:05 DHKEAS 
U20 12:30 UTEVSV 
EWHL 12:45 U25BOZ 
U20 13:20 PEFVAS 
KHL 14:00 AllStar
    • SPORT 2
DEBL 14:15 GGVKMH 
U20 14:40 VICAVS 
U20 15:00 ETOMAC 
EL 16:00 BRAHKB 
EXL 16:00 NITMIS 
EL 17:00 DABDEB 
EBEL 17:30 DECAVS 
EL 17:30 SCCVC2 
EL 17:30 TITUTE 
EXL 18:00 MACNZÁ 
január 21., hétfő
EL 17:30 BRASCC 
EL 18:00 DEBGYE 
január 22., kedd
MK 17:30 MISFTC 
U20 18:30 VASDAB 
MK 20:00 AVSMAC 
Partnerünk