A Gyergyó tovább zárkózhat az élmezőnyhöz

   

A Dunaújvárosban győztes alakulat Fehérváron folytatja a magyarországi túrát.

Ismét három pontot szerezni nem lesz könnyű feladat, hiszen a Titánok sincsenek rossz formában, legutóbb Pesterzsébeten is 7 gólt ütöttek, más kérdés, hogy az csak a pontszerzéshez volt elég, és végül büntetőkkel nyert az FTC-Telekom. Ezt megelőzően viszont hazai pályán 4-2-re verték a Debrecent, ami mindenképp figyelemre méltó eredmény. A csapat 24 meccsen 25 pontot szerzett eddig, ami a nyolcadik helyre elég, mögöttük a Vienna Capitals 8 pontra van, előttük a DAB 7-re, ráadásul a Fejér megyei rivális egy meccsel kevesebbet játszott. Az eddigi eredmények alapján a fehérváriaknak állhatna a zászló, ám a gyergyóiak javuló formát mutatnak – egyébként is és egymás ellen is –: elsőre a Titánok idegenben nyertek 6-3-ra október elején, majd a második találkozót szintén ők húzták be Fehérváron 6-2-re egy héttel később. A harmadik összecsapás már a GYHK-é lett Gyergyóban, 4-3-ra győztek a hazaiak. Mindez alig tizenkét nap alatt zajlott le, a pénteki pedig a két csapat utolsó összecsapása lesz az alapszakaszban.

SAE_0070

Két olyan gárda találkozik, amelyek egyaránt jó formát mutatnak emberelőnyben. A Titánok négyszer voltak eredményesek létszámfölényben a Ferencváros ellen, a Gyergyó csütörtökön háromszor talált be a DAB-nak, az utolsó négy percben kétszer is. Ha a fehérvári fiatalok hozzák azt a játékot, amit az utóbbi időben a nagycsapatok ellen mutattak, bőven lehet esélyük a nem éppen topklub Gyergyó ellen. Nagy kérdés, hogy melyik arcukat veszik elő, azt, amelyik az utolsó kilenc meccsen kétszer kapott ki a bécsiektől és egyszer a Hokiklub Budapesttől is, vagy azt, amelyik pontot mentett Brassóban, kétszer is szűken kapott ki a Csíkszeredától, legyőzte a DEAC-ot és pontot mentett Pesterzsébeten. Akárhogy is, mindenképpen kiélezett meccsre lehet számítani, két hasonló erőt képviselő társaság között.

Fehérvári Titánok–Gyergyói HK 4-1

   

A gyergyószentmiklósiak a csütörtöki, dunaújvárosi sikerük után pénteken vereséget szenvedtek a másik Fejér megyei együttestől.

Nem mondhatni, hogy azonnal egymásnak rontottak volna a csapatok. A Titánok voltak kezdeményezőbbek, melynek köszönhetően a 2. percben emberelőnybe kerültek, de néhány kapu mellet elzúgó távoli lövésen kívül nem voltak veszélyesek. A folytatásban is csendes mederben csordogált a mérkőzés. Szeles és Gorjacsevszkih unatkozhattak a kapukban. A harmad második fele élvezhetőbb játékot hozott. Előbb Vizi veszélyeztetett egy alapvonal mögüli átadás után, majd a másik oldalon Tománek tette ugyanezt. A 14. percben Elekes Darabont maradt lent egy ütközést követően. A játékvezetők megállították a meccset, a vendégek 93-asa végül saját lábán hagyta el a jeget. A 17. percben jött az első gyergyószentmiklósi emberelőny. Ezek voltak a harmad legpörgősebb pillanatai. Jezsov bombája centikkel zúgott el a jobb kapuvas mellett, majd egy levágódó korong csúszott el keresztbe a gólvonalon, végül Szeles védése zárta le a rohamokat. Egyenlő létszámnál rendezték a sorokat a fehérváriak. A játékrészt Beukeboom kiállítása zárta.

Áthúzódó emberelőnyüket jól játszották meg az erdélyiek. Pesztunov és Constantin is közelről, tisztán vehette célba a kaput, Szeles mindkétszer hárított. A Titánok átvészelték a nehéz perceket, majd egy kontra végén vezetést szereztek. A 24. percben Lewis lódult meg a szélen, középre tett korongjára Kovács Alex érkezett mintaszerűen (1-0). A mindössze 18 éves, alapesetben az U20-as csapatot erősítő támadó első gólját szerezte az Erste Ligában. A gól jót tett a mérkőzésnek, több lett az ütközés, nagyobb az iram. A 27. percben Daradics, majd Constantin is kiállt, 1 perc 33 másodpercig kettős emberfórba került a Fehérvár, ám nem tudta növelni előnyét. Ahogy kiegészült, feljebb kapcsolt a Gyergyó. Öt az ötben beszorították ellenfelüket, záporoztak a lövések Szeles felé. A kapus azonban állta a sarat, a 35. percben Vorobjov közelijét akrobatikus mozdulattal kapta le a levegőből. A hajrában Góga kiállítása megtörte a vendégek lendületét. Az eredmény nem változott, küzdelmes záró harmadra volt kilátás.

Szeles-bravúrokkal indult a harmadik felvonás. A játék főként a fehérvári harmadban folyt, de az erdélyiek továbbra sem találták a gólhoz vezető utat. Jó öt perc után fordult a kocka, támadásba lendültek a Titánok. Egy nagy helyzet még kimaradt, két támadó kulcspillanatban összeütközött, a 46. percben Kiss Patrik már nem kegyelmezett. A Titánok legponterősebb játékosa közelebb lopta magát, majd bekotorta a másodikat (2-0). A gól után Góga mehetett a büntetőpadra, ötödik emberelőnyüket pedig kihasználták a hazaiak: Szabó Bence lőtte ki a rövidet (3-0). Elkészült erejével a csütörtökön is meccset játszó Gyergyószentmiklós. Az 53. percben szépen felépített akció végén Almási vágta be a Dézsi lövése utáni kipattanót (4-0). A véghajrában emberelőnybe kerültek a vendégek, Tománek gólja elrontotta ugyan Szeles tökéletes estéjét, de a pontok sorsát nem befolyásolta (4-1). A fehérváriak fokozatosan felőrölték ellenfelüket és megérdemelten győztek.

titgye

fotó: Soós Attila/Fehérvári Titánok

A fiataljaink rengeteg energiát adtak nekünk

 

Nyilatkozatok a Fehérvári Titánok–Gyergyói HK mérkőzés után.

Kiss Dávid vezetőedző, Fehérvári Titánok: “Keményen küzdöttünk, a harmadik harmadban mutatott teljesítményünk tetszett a legjobban. Remek munkát végeztünk, a fiataljaink rengeteg energiát adtak nekünk, gólokat lőttek és szerencsére nagyon jó volt a kapusunk teljesítménye is. Nem adtuk fel a végéig, és tudtunk gólokat lőni, ez volt a győzelem kulcsa.”

Péter Zsolt csatár, Gyergyói HK: “Nem sikerült azt az eredményt elérnünk, amit csütörtökön Dunaújvárosban. Jó játékot mutattunk, végig tudtuk pörögni, hajtós meccs volt, nem jött össze, jobb volt az ellenfél. Letámadtak minket, fiatalok, jól korcsolyáznak és jól használták ki a helyzeteiket, nekünk pedig nem úgy sikerültek a dolgok, ahogy szerettük volna.”

Erste Liga, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 410 néző. Játékvezetők: Gangel, Gangel, Árkovics, Szabó.
Szeles: 97,0% (Horváth D. Cs.)
K
Gorjacsevszkih: 88,6% (Ruczuj)
Kiss R., Beukeboom, Lewis, Mihály, Kiss P.
1
Jezsov, Kozma, Tománek, Pesztunov, Constantin
Szabó, Sándor, Madácsi, Vizi, Bennett
2
Góga, Ferencz Csibi, Vesutkin, Péter Zs., Vorobjov
Reiter, Vas, Hamvai, Péter A., Mazzag
3
Orbán, Nagy Cs., Barabás, Benedek, Csergő
Horváth M., Erdély, Kovács, Dézsi, Almási
4
Daradics, Ivacson, Elekes Darabont
Kiss Dávid
E
Vitali Donika, Novák Václav
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 23:06 AVS Kovács Lewis Szeles
2-0 45:33 AVS Kiss P. Kiss R.
3-0 49:19 AVS PP Szabó Sándor
4-0 52:36 AVS Almási Dézsi Kovács
4-1 59:15 GYE PP Tománek Kozma Pesztunov
35 Kapura lövések száma 33
10 Kiállításpercek 12

A Fehérvári Titánok–Gyergyói HK góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 10., hétfő
EL 20:00 UTEVAS 4-1VÉGE
    • M4 SPORT
december 11., kedd
VB20 13:00 HUNITA 6-2VÉGE
U20 18:00 ETOKMM 6-3VÉGE
december 12., szerda
U18 19:00 FTCETO 2-6VÉGE
VB20 20:00 HUNSLO 4-5 BVÉGE
december 13., csütörtök
U18 15:30 DENSVK 3-5VÉGE
EIHC 16:00 HUNFRA 0-3VÉGE
NU18 18:00 HUNSVK 
U18 18:00 EHCETO 2-6VÉGE
U18 19:00 HUNUKR 4-2VÉGE
EIHC 20:00 NORBLR 6-1VÉGE
december 14., péntek
U18 15:30 UKRDEN 
EIHC 16:00 FRABLR 
VB20 16:30 HUNPOL 
NU18 18:00 HUNCZE 
U18 19:00 HUNSVK 
EIHC 20:00 HUNNOR 
december 15., szombat
EIHC 12:00 HUNBLR 
U18 12:00 SVKUKR 
NU18 13:30 HUNPOL 
U18 13:30 ETOMIS 
U18 15:30 HUNDEN 
EIHC 16:00 NORFRA 
december 16., vasárnap
U18 17:00 ZNOMIS 
Partnerünk