Van miért kárpótolnia szurkolóit a Brassónak

   

Mikor eredhetne az élmezőny nyomába a Corona, ha nem a Vienna Capitals II elleni hazai meccsen?

Bár a Vienna, a Fehérvári Titánok és a Vasas ellen nagy gólkülönbségű győzelmeket aratott a brassói csapat az Erste Ligában, a másik három meccsén a Dunaújvárossal, a DEAC-cal és a Csíkszeredával szemben hasonlóan nagy különbségű vereségekbe szaladt bele. Ráadásul a hazai bemutatkozás is rosszul sikerült, a Debrecen Brassóban verte 6-1-re Mihály Árpádékat. Igaz, hogy a Corona az első harmad végén gólokkal vezethetett volna, de nem tette, a DEAC megérezte a lehetőséget, és megzavarta meg a hazaiakat. Ezt követően a Vasas ellen javított ugyan a társaság, de hazai mérlege így is csupán 50%-os, negatív gólkülönbséggel.

A szurkolók kiengesztelésére a következő alkalom péntek este érkezik el, ekkor a Vienna Capitals farmcsapata lép fel a brassói csarnokban. A bécsieket idegenben egyszer már sikerült legyőzni, 7-1-re, így természetes, hogy ezúttal is a három pont az elvárás. Mindezek mellé törekedni kellene a jó játékra is, hiszen most olyan ellenfél érkezik, amely ellen a csapat formába hozása akár kimondott cél is lehet. A dán Nielsen hiányát nem fogja megérezni a csapat, a helyette érkező Peretyagin még nem játszik. A bécsieknél is van változás: Mario Fischer visszakerült az EBEL-kerethez, így ő nem utazott Erdélybe.

“Ezen a mérkőzésen egyetlen célunk lehet, a három pont megszerzése – mondta blogunknak Greg Lindqvist, a Brassó vezetőedzője. – A Vienna ellen idegenben 7-1-re nyertünk, és most is egyértelműen mi vagyunk az esélyesek. De azt éppen tavaly élte meg a Corona ellenük, hogy az esélyeket valóra is kell tudni váltani. Komolyan kell venni őket, végig kell dolgozni a 60 percet. Tapasztaltabb játékosaink vannak, hazai jégen játszunk, minden mellettünk szól, de csak akkor győzhetünk, ha tiszteljük az ellenfelet.”

“Szerdán este indultunk Brassóba, csütörtök reggel érkeztünk meg – mondta Santeri Heiskanen, a Vienna-farm edzője. – Még aznap tartottunk egy átmozgató edzést. Két apróbb változás van a csapatunkban az előző meccshez képest, Fischer mellett egy fiatalunk sem tudott velünk jönni. Továbbra is itt van viszont Sacha Bauer, aki szintén az EBEL-csapat tagja. Legutóbb Bécsben rosszul sikerült a meccsünk a Coronával, nagy vereséget szenvedtünk, most mindenképpen sokkal szorosabb összecsapást akarunk játszani. Fegyelmezett játékra lesz szükség, sok korcsolyázással.”

polc

fotó: Corona Brassó-facebook

Brassó–Vienna Capitals II 4-1

   

A brassóiak Mihály Árpád vezetésével legyőzték a bécsi farmcsapatot.

A mérkőzés első harmada két hazai és egy bécsi emberelőnyt hozott, de egyik csapat sem élt a lehetőséggel. A második húsz perc elején 2-0-ra meglépett a Brassó: mindkétszer Mihály Árpád talált be Sebastian Wraneschitz kapujába. A meccs felénél szépítettek a vendégek, a Capitals II finn légiósa, Timo Hiltunen lőtt gólt Tőke Zoltánnak. A középső játékrész második felében sormintaként követték egymást a büntetések, a speciális játékhelyzeteknek egy Brassó-gól vetett véget, Jereme Tendler váltotta találatra a bécsiek csapatkiállítását. A 4-1-es végeredmény is 5 a 4 elleni helyzet során alakult ki: újfent Tendler volt eredményes létszámfölényben.

A Brassó 4-1-re nyert, hétfőn a Gyergyót fogadja, míg a Vienna Capitals II vasárnap csap össze ugyancsak a gyergyószentmiklósiakkal túrája következő állomásán.

brasso

Nem vagyok boldog azzal, ahogy játszottunk

 

Vezetőedzői nyilatkozatok a Corona Brassó–Vienna Capitals II után.

Greg Lindqvist, Corona Brassó: “Nem vagyok boldog azzal, ahogy játszottunk. Ha a Bécs komolytalan hibákat csinált, akkor mi komolyakat. Túl sokszor vesztettünk korongot, nem voltak pontosak a lövéseink, különösen az első harmadban. Rossz döntéseket hoztunk, rengeteg helyzetet hagytunk ki. Az eredmény jó, a játék nem volt az. Továbbra sem vagyunk a megfelelő szinten, nincs más hátra, az egyetlen, amit tehetünk, hogy folytatjuk az elkezdett munkát, gyakorolunk, edzünk, és megpróbálunk keményebben dolgozni a következő mérkőzéseken.”

Santeri Heiskanen, Vienna Capitals II: “Jó mérkőzést játszottunk, de túl sok büntetést kaptunk. A második harmadban rengeteg hibát követtünk el, könnyű gólokat engedtünk a Brassónak. De összességében nem voltunk rosszak, a kapusunk is jó napot fogott ki. Ahogy mondtam, a kiállítások és az amatőr hibák miatt veszítettük el a csatát.”

lindsant

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 615 néző. Játékvezetők: Gergely, Gergely, Bandi.
Tőke: 96,8% (Polc)
K
Wraneschitz: 90,9% (Zimmermann)
Carlson, Clarke, Tendler, Tranca, Zsók
1
Piff, Satmark, Hiltunen, Kittinger, Rejn
Boriszenko, Cescon, Mihály Á., Molnár Zs., Gliga
2
Saari, Pallierer, Bauer, Vendis, Maxa
Bors, Bíró O., Mihály E., Bíró G., Péter
3
Pelz, Wolf, Hofer, Artner, Rohm
Gajdó, Nagy, Vasile, Molnár Z., Bíró M.
4
Schlögl, Ranftl, Pohl
E
Heiskanen Santeri, Sjöquist Johan
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 21:24 BRA Mihály Á. Gliga Clarke
2-0 24:49 BRA Mihály Á. Gliga
2-1 30:30 VIC Hiltunen Kittinger
3-1 39:42 BRA PP Tendler Carlson Mihály Á.
4-1 55:26 BRA PP Tendler Carlson Tranca
44 Kapura lövések száma 31
10 Kiállításpercek 18
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 4., péntek
EL 17:30 BRAFHA 2-3VÉGE
EL 17:30 GYEDAB 6-1VÉGE
EL 18:00 UTEDEB 1-3VÉGE
EL 18:30 FTCMIS 1-2VÉGE
EL 18:40 BJASCC 4-3VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 1-4VÉGE
AL 21:00 WRMFTC 2-3VÉGE
október 5., szombat
AL 18:30 OHAZEG 5-2VÉGE
AL 19:00 SZGETO 4-7VÉGE
AL 19:30 SPCLHL 4-9VÉGE
AL 20:30 IKOVAS 1-7VÉGE
október 6., vasárnap
EL 14:30 UTEFTC 3-2VÉGE
    • M4 SPORT+
ICEHL 16:00 AVSBOZ 0-3VÉGE
EL 16:30 BRADAB 5-2VÉGE
EL 17:30 GYEFHA 5-2VÉGE
EL 18:00 MISSCC 1-2VÉGE
EL 18:30 DEBBJA 3-4VÉGE
október 8., kedd
CHL 19:00 SKEAVS 4-2VÉGE
október 9., szerda
EL 18:30 FTCDAB 4-2VÉGE
október 11., péntek
EL 18:00 UTEBRA 
EL 18:30 DABBJA 
EL 18:30 FHASCC 
EL 18:30 MISGYE 
október 12., szombat
ICEHL 17:30 AVSASI 
AL 17:45 FTCETO 
AL 18:00 LHLVAS 
AL 19:00 ZEGWRM 
AL 19:30 SPCSZG 
AL 20:30 IKOOHA 
október 13., vasárnap
EL 14:30 FTCSCC 
    • M4 SPORT+
EL 17:00 DABGYE 
EL 17:00 UTEMIS 
EL 17:30 FHABJA 
EL 18:30 DEBBRA