Andrej Hebar a hét játékosa

 

Az Erste Liga első játékhetén a szlovén csatár érdemelte ki a legjobbnak járó elismerést.

A megszokottakhoz hasonlóan idén is megválasztják a hét játékosát az Erste Ligában. Az első alkalommal az UTE szlovén csatára, Andrej Hebar érdemelte ki az elismerést. Az olimpiát is megjárt jégkorongozóról a jégkorongszövetség honlapján megjelent anyagból kiderül: sok honfitársához hasonlóan Svédországban töltötte junioréveit, a svéd másodosztályú Troja/Ljungbyben Vas János és Bartalis István csapattársa is volt. Elmondta, azért tért vissza az UTE-hoz, mert közel lehet hazájához, a klubnál profik a körülmények, valamint Ales Sila és Anze Ropret nemcsak csapat- és honfitársai, hanem barátai is.

“Az UTE és az én célom is az, hogy megnyerjük a bajnokságot. Ezt könnyű kijelenteni, de közben sok minden közbejöhet. Azonban a lehető legjobban akarom segíteni a csapatot, a legjobb formába akarok kerülni, hogy a csapat minél több meccset nyerjen meg. Mindannyian a győzelemért játszunk, azért harcolunk, hogy bajnokok legyünk” – fogalmazott Hebar.

A teljes interjú az alábbi linken érhető el.

Hebar UTE 2016_17 (2)

Fotó: Mudra László (MJSZ/jkb.hu)

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 22., szombat
U18 12:00 ETOTIT 9-1VÉGE
U18 12:00 OHAFTC 1-11VÉGE
U18 13:30 AVSVIC 10-0VÉGE
U18 15:15 EASVAS 3-2VÉGE
U18 15:15 EHLDEB 2-5VÉGE
U20 16:20 PEFKMH 3-0VÉGE
U20 17:00 DABSAP 2-8VÉGE
EBEL 17:30 AVSHCI 5-4 HVÉGE
    • DIGI SPORT 1
U18 18:00 UTESCC 6-3VÉGE
U20 19:00 MISDHK 2-1 HVÉGE
szeptember 23., vasárnap
U20 12:20 KMMMAC 2-3VÉGE
U20 12:20 PEFSAP 4-3 HVÉGE
U20 14:00 AVSZNO 10-4VÉGE
U20 14:45 UTEETO 10-2VÉGE
U18 15:30 KMHSCC 1-9VÉGE
EL 16:00 BRAVAS 4-0VÉGE
EL 17:00 DABGYE 7-2VÉGE
EL 17:30 SCCDEB 4-3VÉGE
EXL 17:30 DTVMIS 5-2VÉGE
EXL 17:30 MACLMI 2-3 BVÉGE
    • DIGI SPORT 2
EL 17:50 VC2HKB TÖRÖLVE
EL 18:30 UTEFTC 4-5 HVÉGE
szeptember 24., hétfő
U20 15:50 PEFSAP 1-5VÉGE
EL 17:30 SCCBRA 6-1VÉGE
EL 18:00 UTEGYE 4-3 HVÉGE
EL 20:00 HKBFTC 1-5VÉGE
szeptember 25., kedd
EXL 17:30 BBYMAC 2-0VÉGE
VIS 18:00 UTENZÁ 4-9VÉGE
U18 18:30 ETOZNO 2-5VÉGE
szeptember 26., szerda
U18 17:20 KMHDEB INFO
U20 18:15 DABAVS INFO
U20 19:00 MISVAS INFO
U18 19:05 UTEVAS INFO
szeptember 27., csütörtök
U18 14:15 DABFTC 
EXL 17:00 LMIMIS 
EL 18:00 DABSCC 
U18 18:30 ETOPEF 
EL 18:40 HKBTIT 
Partnerünk