Már nem Steve Yzerman a Tampa GM-je

   

A játékosként és szakvezetőként is roppant sikeres általános igazgató családi okokra hivatkozott. Még egy évig tanácsadóként marad a Lightningnál.

Steve Yzerman 2010-ben lett a klub általános igazgatója, amikor az mélyponton volt. 2004-ben még Stanley Kupát nyertek, utána kétszer a rájátszás első körében kiestek, majd háromszor egymás után be sem jutottak a playoffba. A feladat egyértelmű volt, Yzermantől azt várták, hogy építse újjá a csapatot. Ezt példátlanul sikeresen tette, hiszen 2011-ben, 2016-ban és 2018-ban is a keleti konferencia döntőjéig meneteltek, 2015-ben döntőbe jutottak, ahol hatmeccses szériában kaptak ki a Chicagótól. A csapat erősségét jelzi, hogy a másik három konferenciadöntőt minimális különbséggel, azaz 4-3-ra bukták el, tehát ott is közel álltak a nagydöntőhöz. A Lightning az előttünk álló szezonban is a favoritok közé tartozik, ezért is volt váratlan Yzerman bejelentése.

Meg azért is, mert ez minden ízében az ő csapata. A Tampa sikere nem kis részben azon múlt, hogy Yzerman alig hibázott, viszont szinte mindenben jó volt. Alapfilozófiája a draftoláson és a játékosok belső fejlesztésén alapul. Erre a legjobb példa a 2011-es draft, amikor a második kör egyik utolsó helyén szerzett meg egy olyan világklasszist, mint Nyikita Kucserov. Mai szemmel kicsit érthetetlen, hogy egy ifjúsági világbajnokság 7  meccsén 21 pontot szerző játékos, aki a legtöbb gólt (11) is lőtte, és akit a torna legjobb csatárának választottak, hogyan nem kelt el előbb, de ez mit sem von le Yzerman érdemeiből, aki talán mindenkinél előbb értette meg az idők szavát, vagy talán csak mindenkinél nyitottabb szemmel és elmével végezte a dolgát.

Példásan kezelte Jonathan Drouin ügyét is, akit 2013-ban a harmadik helyen draftolt le. 2016 januárjában a már akkor is nagyon tehetséges, de még csak húszéves csatár azzal kürtölte tele a sajtót, hogy milyen szívesen elmenne Tampából, ahol nincs és belátható időn belül nem is lesz jégideje. Yzerman jól bírta a rá nehezedő nyomást, azonnal le is küldte a játékost az AHL-be, majd további büntetésekre is sor került. Az alapszakaszban 21 meccsen 10 pontot termelő titán egészen a rájátszásig az AHL-ben maradt, majd a playoffban felhívták a nagycsapathoz, ahol 17 meccsen 14 pontot szerzett. Egy évvel később ugyan el kellett cserélni a fizetési plafon miatt, de a Montréaltól nem kisebb tehetséget sikerült megszerezni érte, mint az orosz Mihail Szergacsov, aki hátvéd létére első szezonjában 40 pontot ért el. Emlékezhetünk arra is, hogy Steven Stamkos csapatkapitányért két évvel ezelőtt ugyanakkora versenyfutás volt, mint idén John Tavaresért. Yzerman azonban nemcsak ott tartotta a csapat arcát és vezérét, de évi 8,5 millió dolláros fizetése kimondottan barátinak mondható a menedzsment szempontjából. Akárcsak Victor Hedmané, akivel 2025-ig állapodott meg, kevesebb mint évi 8 millióért. Nem csoda, hogy mindezek után 2015-ben az év GM-jének választották.

yzerman

És ez csak pár példa az egykori center zsenialitására, aki a Detroittal négy Stanley Kupát nyert: háromszor játékosként, egyszer a szakmai stáb tagjaként. Ezzel el is érkeztünk a lemondás okaihoz, illetve a folytatás lehetséges forgatókönyveinek kérdéséhez. Yzermannek még egy éve van hátra szerződéséből. Mint azt a keddi sajtótájékoztatón elmondta, júliusban ültek le Jeff Vinik tulajdonossal a folytatásról tárgyalni. Yzerman Tampában sem kis ember, azonban az Original Sixhez tartozó Detroitban, ahol 23 szezont húzott le, 1514 meccsen lőtt 692 gólt és szerzett 1755 pontot, nyert három kupát, valóságos félisten. Jellemző módon a legendás Joe Louis Arena utolsó meccsén, 2017. április 9-én, amikor a csapat 1990 óta először nem jutott a rájátszásba, a közönség ütemesen skandálta: “Come home, Stevie!” Detroit annyira az otthona maradt a kanadai szakembernek, hogy a családját sem költöztette át Tampába. A már említett sajtótájékoztatón el is mondta, hogy rengeteget utazott az elmúlt évek során, ez működött is, mindig ott tudott lenni, akár a csapatnak volt rá szüksége, akár a családjának, de most olyan ponthoz jutott az életében, amikor már nem biztos, hogy vállalni szeretné ugyanezt. Így Vinikkel végül abban állapodtak meg, hogy a szerződését kitölti, de már nem általános igazgatóként, hanem vezető tanácsadóként. Az új feladata az lesz, hogy mindenben segítse utódját, Julien BriseBois-t, aki vele egy időben került a franchise-hoz, 2010 óta helyettese az általános igazgatónak a nagycsapatnál, illetve GM az AHL-es farmban.

BriseBois 12 évvel fiatalabb Yzermannél, most 41 éves, de korához képest roppant tapasztalt. Két franchise-zal is nyert Calder-trófeát, egyszer a Hamilton Bulldogsszal, egyszer a Norfolk Admirals általános igazgatójaként. Utóbbi helyen az a Jon Cooper volt az edzője, aki a 2012/13-as szezon óta vezeti a Lightning kispadját. BriseBois elmondta: nagyon reméli, hogy Yzerman az új szerepkörében megtalálja a megfelelő egyensúlyt a munka és a magánélet között, és hogy nem csak egy évig marad a klubnál, azonban erre talán kicsi az esély. Feladat ugyanis van bőven az NHL-ben, Yzerman jobbnál jobb ajánlatokat fog kapni, mást ne mondjunk, jövő tavasszal, de legkésőbb kora nyáron a liga új klubja, a Seattle is elkezdi keresni a csapat történetének első GM-jét. Mégsem valószínű, hogy ezt elfogadja, hiszen Seattle kétszer olyan messze van Detroittól, mint Tampa. Ráadásul a Detroit is újjáépítés előtt áll, lenne mit csinálni abban a klubban és abban a városban, aminek mindent köszönhet, és amely neki is sokat köszönhet. A poszt persze kérdéses, hiszen Ken Holland, a jelenlegi GM a nyáron írt alá kétéves szerződést a Red Wingsszel, de ez aligha jelent akadályt.

Ezzel együtt nagyon érdekes helyzet állt elő, hiszen az elmúlt években egy hajszál választotta el a Lightningot a legnagyobb sikertől, a rendelkezésre álló játékosállomány alapján a következő jó pár évben hasonlóan potens csapatként kell velük számolni. Ahogy maga Yzerman fogalmazott: “Büszke vagyok arra, amit fel tudtunk építeni, de csalódott ammiatt, hogy még nem nyertünk Stanley Kupát.” Bár még nincs döntés arról, hogy jövőre mindenképpen elhagyná a klubot, önmagában az is elég szokatlan, hogy valaki a legnagyobb sikerek küszöbén lép hátrébb.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 16., péntek
EL 17:30 BRAUTE 0-3VÉGE
EL 17:30 GYEHKB 6-4VÉGE
EL 17:50 VC2SCC 2-5VÉGE
EXL 18:00 MACMIS 4-2VÉGE
    • DIGI SPORT 1
EL 18:30 TITFTC 2-4VÉGE
U20 18:30 ETOMIS 7-6 HVÉGE
EL 19:30 DEBDAB 3-4 HVÉGE
november 17., szombat
U18 13:00 ETOAVS 2-8VÉGE
U18 13:50 VASMIS 4-5VÉGE
U18 14:00 ZNOMAC 1-7VÉGE
U18 15:45 UTEDHK 3-2VÉGE
EBEL 17:30 AVSDEC 3-2VÉGE
    • DIGI SPORT 2
U18 17:30 KMHOHA 3-4VÉGE
U18 18:00 FTCDAB 3-8VÉGE
U20 18:35 UTEKMH 7-2VÉGE
november 18., vasárnap
U18 12:30 OKWDHK 3-7VÉGE
U20 13:30 AVSMAC 6-2VÉGE
EL 16:00 BRAHKB 5-1VÉGE
EXL 16:00 NITMIS 3-0VÉGE
U20 16:20 KMMDHK 2-3VÉGE
EL 17:30 GYEUTE 6-2VÉGE
EL 17:30 TITSCC 2-4VÉGE
EXL 17:30 MACNZÁ 4-3VÉGE
    • DIGI SPORT 2
EL 18:30 DEBVAS 2-0VÉGE
november 19., hétfő
EL 16:50 VC2TIT 5-4VÉGE
EL 17:30 GYEBRA 1-4VÉGE
EL 20:00 DABSCC 2-8ÉLŐ
    • M4 SPORT
november 20., kedd
BL 17:00 PLZHCB 
    • SPORT 2
EXL 17:00 POPMAC 
U18 17:45 DABPEF 
U20 18:25 UTESAP 
EXL 18:30 MISZIL 
    • DIGI SPORT 1
EBEL 19:15 MZAAVS 
november 21., szerda
U20 18:20 KMHSAP 
U20 18:30 VASPEF 
U18 19:30 MACSCC 
november 22., csütörtök
U18 15:30 OHADHK 
U18 15:50 PEFMIS 
U18 18:00 ZEGVAS 
U20 18:00 MACKMM 
U18 18:30 AVSSCC 
U20 18:30 ETOUTE 
Partnerünk