Nyugodtan kijelenthetem, hogy hazatérek Újpestre

   

Karol Csányi szerint a lila-fehéreknek nem lehet más a céljuk, mint megnyerni az Erste Ligát.

A vezetők ennek érdekében erősítették meg a keretet. A csapat gerincét együtt tartották, igazoltak fontos új játékosokat, ráadásul visszacsábították a lila-fehér szurkolók két nagy kedvencét: Andrej Hebart és Csányit is. Persze nem lesz egyszerű, négy öt-csapat hasonló esélyekkel száll majd versenybe.

A komáromi születésű Csányi a negyedik szezonját kezdheti az Újpestben, de már korábban is játszott Magyarországon. Először a 2012/13-as szezonban szerződött itteni illetőségű klubhoz: a Patriot Budapesthez. Előtte is eredményes szezonokat tudhatott maga mögött a cseh utánpótlás-bajnokságokban, továbbá három meccs erejéig jégre lépett az amerikai New Mexico Mustangsban, a következő szezonban pedig két talákozón kipróbálhatta magát a KHL-es Lev Popradban. Ezután került a sajnos rövid életű Patriothoz, amely az orosz bázisú juniorbajnokságban, az MHL-ben versenyzett. ?Előzőleg az ugyancsak MHL-es Tatranski Vlciben játszottam, és nem ment rosszul, 55 mérkőzésen lőttem 15 gólt, adtam 10 gólpasszt. A magyarországi csapat edzője pár héttel a szezon kezdete előtt hívott fel, hogy érdekelne-e a lehetőség, és igent mondtam. A káposztásmegyeri Jégpalotában játszottunk, lelkes szurkolók előtt, és szinte minden héten Oroszországba utaztunk. Néha tiszta őrület volt, de 21 évesen nagy buli is. Együtt játszottam Nemes Benjaminnal, Vay Ádámmal, Hardi Richárddal, akikkel két évvel később már a MOL Ligában találkoztunk.?

A köztes időt a svéd Division 2-ben szereplő Rönnangs csapatánál játszotta végig Csányi, majd Újpesten tért vissza Magyarországra. ?A patriotos szezonom után a nyarat a liláknál töltöttem, beszélgettünk is róla, hogy oda szerződöm, de közbejött egy próbajáték az USA-ban. Sajnos abból nem lett szerződés, az utolsó rostán kiestem. Ekkor hívott egy barátom Svédországba, én meg éltem a lehetőséggel. Az Újpest azonban kitartóan érdeklődött utánam továbbra is, a szezon végén újabb ajánlatot kaptam, és úgy döntöttem, hogy azt már elfogadom. Ancsin Jánossal és Szilassy Zoltánnal sokat beszélgettem, szóba jött a magyar állampolgárság, és az is, hogy lenne esélyem bekerülni a magyar válogatottba. Ez bizony sokat nyomott a latba.?

A következő három szezont lila-fehérben játszotta végig, stabil teljesítménnyel. Az első évben, 2014/15-ben 15 alapszakasz-mérkőzésen 11 pontot (8 gól, 3 assziszt) szedett össze, a következőben 36 találkozón 17-et (9+8), a harmadikban 37 meccsen már 28-at (15+13) véstek fel a neve mellé, úgy, hogy utoljára, ?17 tavaszán a playoffban is szépen odatette magát, 2+5-tel zárt 12 találkozón. ?A teljesítményem javulásában nagy szerepet játszott, hogy folyamatosan éreztem a bizalmat. Szilassy Zoltán lehetőséget adott, hogy az első két sorban játszhassak, húzóemberként számított rám. Rendre komoly jégidőt kaptam, egyre magabiztosabb lettem. A liga is évről évre évre jobb lett. Most már nagyon sok jó magyar játékos van, és a légiósok színvonala is folyamatosan emelkedik.?

Csányi már az első újpesti szezonjában meghívót kapott a válogatottba, ahol három mérkőzésen két góllal tette le a névjegyét. ?Emlékszem az első jégre lépésemre a nemzeti csapatban. A Jégpalotában játszottunk, és bár nem sokat tudtam magyarul, próbáltam beszélgetni a többiekkel, akik nagyon segítőkészek voltak. Úgy érzem, azonnal befogadtak, és én is próbáltam minden tőlem telhetőt megtenni. Nagyapám Esztergomban született, így a magyar válogatottság számomra különleges élmény volt. Nagyon boldog lett volna, ha ezt látja, ő volt az egyik legnagyobb szurkolóm.?

Bár az idei vb-keretbe nem került be ? csak a 2017-es kijevi divízió 1/A-s tornára jutott ki eddig ?, ott volt a telt házas sportarénában az utolsó, Nagy-Britannia elleni találkozón is. ?Tokaji Viktor mellett néztem a mérkőzést, és amikor az angolok 16 másodperccel a vége előtt beütötték a feljutásukat jelentő gólt, lefagytunk. Csak ültünk ott csendben, nem akartuk elhinni, hogy ez megtörténhet. Nem csak mi voltunk ezzel így, hanem mindenki körülöttünk. Nem lehet leírni, amit ilyenkor egy játékos érezhet. De ez a sport, bármi megtörténhet.?

A játékos karrierje váratlan fordulatot vett tavaly nyáron, hiszen a KHL előszobájának tartott VHL-ből kapott ajánlatot. Nem is akárhonnan: Kínából. Hogy jött össze az a szerződés? ?Már azóta szerettem volna a VHL-ben játszani, mióta 20 évesen bemutatkoztam az MHL-ben. Az ügynököm és egy orosz menedzser hívott fel, hogy Kínából kaptam ajánlatot, az ottani VHL csapattól, a Heilongjiangtól. Ez óriási kihívás volt számomra, boldogan fogadtam el a szerződést. Orosz edzőnk volt, megtapasztalhattuk, milyen maximalista a felfogása, mindenkitől 100 százalékos összpontosítást várt az edzéseken is. Ha valaki valamit rosszul csinált, az egész csapat mehetett plusz korcsolyázásra korong nélkül. De ez szerencsére csak néhányszor fordult elő. Kína különleges volt, Harbinban laktunk, amit a kínai srácok kisebb városnak hívtak, de nekünk a tíz és fél millió lakosával nem tűnt annak. Végül csak két bajnoki mérkőzésen léptem jégre, mert jött egy ajánlat a szlovák Extraligából, a Nitrától. Ez másfajta kihívás volt, és úgy döntöttem, megragadom az esélyt. Nem bántam meg. A Tipsport Extraliga nagyon erős bajnokság, rengeteg képzett játékossal. Sokuk megjárta a legjobb európai ligákat, vagy akár az NHL-t, mint Branislav Mezei, aki a csapattársam volt. Úgy gondolom, sokat tanultam a 2017/18-as szezonban is.?

Csányi tehát belülről ismeri az Erste Ligát és a szlovák Extraligát is, így megalapozott véleményt alkothat az erőviszonyokról. Kíváncsiak voltunk arra, szerinte mi várható a két magyar újonctól. ?Nem tudok erre egyértelműen válaszolni, sok mindentől függ, de az első 5-10 mérkőzés után okosabb lesz mindenki. Úgy érzem, kiegyenlített mérkőzéseket fognak játszani, de mivel vannak új játékosok mindkét csapatban, és nem tudni, milyen taktikával lépnek jégre, mindez csak találgatás. Ha például a Miskolc ugyanazt a gyors, egyszerű, fizikai stílust fogja megvalósítani, mint tavaly a Visegrád Kupában, akkor jó eredményeket érhet el. Ez ugyanúgy igaz a MAC Budapestre is.?

Ő viszont ismét Erste ligás lesz. Hogy érzi, hazatér? ?Igen, nyugodtan kijelenthetem, hogy hazatérek. Az Újpest tényleg különleges a számomra. A lila-fehér szurkolók fantasztikusak, akkor is hangosan biztatnak bennünket, ha nem megy úgy a játék, ahogy szeretnénk, és ez igazán inspiráló. Sokkal könnyebb úgy játszani, ha ilyen drukkereink vannak. Ráadásul úgy gondolom, az idén erős csapatunk lesz. Természetesen mindenki a legjobb eredményt akarja elérni, és így vagyunk ezzel mi is: a fő cél a bajnokság megnyerése. Ehhez szeretnék én is hozzájárulni a lehető legjobb teljesítménnyel.?

Az uóbbi évek két legerősebb csapatának távozásával átrendeződnek az erőviszonyok a magyar bázisú bajnokságban. Láthatóan több klub is bejelentkezett az aranyakért. ?Igen, én is úgy látom, hogy kemény, kiegyenlített küzdelem lesz a ligában. Sok az új játékos a csapatoknál, új klubok is beléptek, mindenképpen izgalmas szezont várok. A keretek játékerejét nézve négy-öt csapatnak egyforma esélye lesz elhódítani a bajnoki trófát. Aztán hogy ez menet közben ténylegesen hogy alakul, majd kiderül.?

Csanyi UTE 2016_17

Fotó: Mudra László (MJSZ/jkb.hu)

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum